Putyin és Kim Dzsongun mindent elsöprő barátsága
Miért nem tetszik Kínának a közeledés?
Miért nem tetszik Kínának a közeledés?
Az afrikai országban először járt magyar külügyminiszter.
Szorosabbra fűzték a két ország kapcsolatát.
Az elmúlt években többször bírálta Berlint az amerikai elnökjelölt.
Most már biztos, a halak és a polipok haverok.
„Egész Európa bizniszel az oroszokkal, csak titkolják” – állítja a tárcavezető.
Nem csak a gazdaság, hanem a közös hadsereg terén is összekacsint Közép-Ázsiában az öt sztán.
A két ország nemrég írta alá a kooperációról szóló szerződést.
A külügyminiszter további számos támogatást jelentett be az afrikai országnak.
Az internet népe egy emberként hördült fel.
Még szorosabbra fűzik a kapcsolatukat – válaszul a Nyugat politikai és gazdasági nyomására.
Sokkal több a közös bennük, mint gondolták – mondta Emmanuel Macron.
Gőzerővel keresik a pártok Budapesten az együttműködési lehetőségeket, csak nem találják.
A tagok jól felfogott érdeke, hogy számukra növekedjen a lehetőség az üzletre.
Az orosz fegyverek helyett haszonállatokat küldött észak-koreai barátjának.
A jótékonyságról sem feledkeztek el.
Több pontot is teljesítettek a magyar javaslatokból.
100 ezer elektromos autóval bővül a személyszállító szolgáltatás flottája.
A főbb területek a megújuló energia és a mesterséges intelligencia.
Egyre több innovatív céggel dolgoznak együtt.
Ajándékot kapnak a PRO ügyfelek.
A UniSpace programot a miniszteri biztos jelentős felsőoktatási innovációnak nevezte.
Megújították a megállapodást.
Számtalan Budapest–Párizs-járaton találkozhatnak majd az utasok a magyar csapat tagjaival.
A magyar miniszterelnök – hátha alapon – jól megrázta a politikai kaleidoszkópot.
A cél az európai elektromos átállás egyszerűbbé tétele és felgyorsítása.
A „hungarofób” Manfred Weber, a migráció és a „gendermarhaság” is szóba került.
Szijjártó Péter Budapesten tárgyalt az emírségek gazdasági miniszterével.
Az egyetem kiemelkedő szellemi- és adatvagyont őriz.
Cél a sikeres gazdasági együttműködés.
A delegáció már napok óta ezekről tárgyal.
Iparági bejelentést tett a nemzetgazdasági miniszter.
Az egyetem egyik előadóterme ezentúl az MBH brandjét viseli.
A főpolgármester-jelölt azt is elmondta, milyen a viszonya most a kormánnyal.
Magyar külügyminiszter először tárgyal Bruneiben.
Magyarország az együttműködés fejlesztésén fog dolgozni az Európai Unió és a türkök közt.
Csütörtökön kezdődik a kínai–orosz csúcs.
Egy-egy pálya értéke mintegy 120 millió forint.
Úgy látják, nagyon várjuk a kínai elnököt.
A közös beruházási alap finanszírozása 50 millióról 150 millió dollárra nőhet.
Hosszútávú partnerségi megállapodást írtak alá.
Jelentős fejlesztésekre lesz szükség a következő években.
Kína Magyarország legnagyobb Európai Unión kívüli partnere.
Kim Dzsongun egy gazdasági delegációt is küldött az országba.
A blokkosodás ellen lépnének fel együtt.
Mate Rimacot Európa Elon Muskjának hívják.
Előválasztás nélkül dőlt el, kit indít a baloldal Horváth Csaba mellett a polgármesterségért.
Már meg is van a fő feladatuk.
Kiderítettük, kivel tárgyal, és mi a stratégia.
Hegyi Gyula írása.
Videóinterjút adott a főpolgármester-jelölt.
Ha egymás ellen indulnának, az könnyen baloldali fordulathoz vezetne.
A két cég között több országra kiterjedő partnerség jött létre.
A tárcavezető szerint lakosságarányosan Mongóliának adjuk a legtöbb ösztöndíjat.
Több mint egy évtizedre nyúlik vissza Kijev együttműködése az amerikai hírszerzéssel.
Már 13 éve működnek együtt a kormánnyal a BorsodChemen keresztül.
A terrorizmus és migráció elleni küzdelem jegyében.
Újabb szintre lép a két cég stratégiai együttműködése.
Magyarország külügyi együttműködési akciótervet írt alá Bosznia-Hercegovinával.