Negatív idő létezését mutatja egy kvantumkísérlet
Nem időutazás, vagy ha az is, csak a jövő felé tart.
Nem időutazás, vagy ha az is, csak a jövő felé tart.
A tranzakcióról már értesítették a román miniszterelnököt is
A csalók nem magyar e-mail-címekről küldik az értesítéseket.
Globális energiakörkép: a tények világában a klímaváltozás és a fosszilis jövő áll nyerésre.
Megjelent a tervezet.
A szupravezetés modellezése közben különös állapotba került az anyag.
A miniszter azt is elárulta, hogy ez az új energia szerinte az egyik szomszédunk lenne.
Lehet még hajrázni napenergiában?
Sok múlik az első feltöltés tökéletesítésén.
Csihirin városa készen áll a nukleáris létesítmény fogadására.
Ez egy intő jel lehet még Magyarországnak is.
Három rétegben találtak gázt és kondenzátumot, legutóbb 2020-ban történt hasonló.
600 millió dollárt költenének rá.
A vállalat szerint a világ növekvő energiaigényéhez változatos üzemanyag-portfólió kell.
A fogyasztás jelenlegi szintje és a környezeti fenntarthatóság nem összeegyeztethető – Schaffhauser Tibor írása.
A villamosenergia-termelés 60 százaléka származott szél- és napenergiából.
De a Forma–1-en nem indulnak vele.
Van, akinek 6 millió forintot kell fizetnie.
Főszerepben a geotermikus energia.
Magyarország a kötelező szintet meghaladó, 20 százalékos megtakarítást ért el idén áprilisig.
A kánikula magasabb áramszámlát nyújt be.
Idén már másodjára lépnek fel Budapesten.
Európai energiamix-körkép.
A román kormány azonban nem örül ennek.
A technológia, ami megváltoztatja a világot.
Magyarország minden nyomásgyakorlásnak ellenáll – közölte.
Nagyon jól kiegészíthetik egymást a hagyományos akkumulátorokkal.
Magyarország szerepét is kijelölte az autógyártásban a miniszter.
Mi az, amivel egy cég egyszerre tehet az energiaellátás biztonságáért, a fenntarthatóságért, és még pénzt is kereshet vele? Cikkünkben szakértő segítségével mutatjuk be a fogyasztói rugalmasság lehetőségét.
Nem kell ide sem por, sem pirula, de a csokoládé és a pizza is szükségtelen.
Orbán Viktor már alá is írta.
Tiszta matek az egész.
Versenyfelügyeleti eljárás indul az MVM számlázási gyakorlatáról.
Cselekedni kell: csakhogy amire korábban volt egy évszázadunk, arra most egy évtized sem jut.
Utánajártunk, mivel helyettesítik a már sikeresen lecsatlakozott országok az orosz földgázt.
Az orosz elnök a teljes ukrán energiahálózatot meg akarja semmisíteni.
Az innováció segítheti a telepítést.
Az energiaügyi miniszter szerint senki mástól nem tudnánk olcsóbban vásárolni.
Még mindig 4,5 milliárd köbméter van készleten, és most már ismét nő a tartalék.
A kormány újabb intézkedést lengetett be, készülhetnek a napelemesek.
A karbantartás több napot érint.
Ha kihasználnánk a talaj alatt megbúvó erőforrásainkat, hatalmasat léphetnénk előre.
Ukrajna legnagyobb vízerőműve ellen is csapást hajtottak végre.
Minden ügyfelet érint.
A tárcavezető az atomenergiáról és az orosz szankciókról is beszélt.
A horvát kormány csütörtöki ülésén döntött az építkezésről.
Egyedül Görögország előz meg minket.
A szakértő szerint nem emelkedik a korábbi szint fölé a gázfogyasztás.
Első körben 15 üzemet vontak be, köztük a magyarországi termelést.
Mátrai Károly ismertette a beruházási terveket, köztük a nemzetközi terjeszkedés irányait.
Érdemes figyelni a napelemeseknek.
Három tényező befolyásolhatta a szeptember és december közötti adatokat.
Többen spórolnak így, mint azt korábban sejteni lehetett.
Komoly eredményeket hoznak a kutak a a Nyékpuszta szénhidrogén-lelőhelyen.
A Fidesz alelnöke elzavarná a bürokratákat.
A maláta és a komló árcsökkenése nem indokolja a további drágulást.
Ezért aggasztó, amikor a német gazdasági minisztert jobban érdekli a farkasok jólléte, mint a gáz ára.
Kedvező változások sorát hozza az újév a zöldenergia termelésében és tárolásában.