Az Európai Unió elkezdte kidolgozni a kormányokat megkerülő pénzosztási rendszert
Magyarországgal szemben már így is szankció van érvényben.
Magyarországgal szemben már így is szankció van érvényben.
A kormányfő továbbra sem engedett a sokmilliárdos támogatás és hitel kérdésében.
A pénzügyminiszter az Indexnek nyilatkozott a részletekről.
Európa vezetői különböző szerepeket vállaltak a nyomásgyakorlásban.
Biró Ferenccel beszélgettünk.
Folytatódnak a tárgyalások.
Van, amiben már az ősszel megállapodna a kabinet.
Csütörtökön Magyarország 3,9 milliárd eurós hitelkérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz.
Még egy munkacsoportot is létrehoztak emiatt.
Mérlegen az FDI.
A főpolgármester szerint működésképtelenné válhat Budapest.
A miniszter szerint az uniós költségvetési bizottságnak nem lesz túl jó véleménye.
Jó hír érkezett Brüsszelből.
Néhányan ellenzik „a brüsszeli hivatalnokok által diktált törvényt”.
Felmérést végzett az alapítvány.
Úgy számolnak, hogy akár 2034-ig is érvényben maradhat a kkv-k támogatását célzó program.
A német balliberális zöldpolitikus ismét nekiment a magyar vezetésnek.
Rendbe kell hozni az igazságszolgálatatást.
Az uniós pénzek miatt kellett az új hatóságot felállítani.
Így sem teljesült a kormányzati vállalás.
Az elkövetkező 3-4 évben újabb 60 milliárd forintot.
A megkérdezettek 77 százaléka ért egyet azzal, hogy a forrásokból csak olyan tagállamok részesüljenek, amelyekben jól működik az igazságszolgáltatás.
Kevesebb adót tud beszedni Budapest önkormányzata, és a kormány adóiból áramló források is csökkentek – mondja Kiss Ambrus.
A miniszter szerint a fontossági sorrend átalakult, és el kell vonni a pénzt a programtól a védekezés miatt.
Ezt állítják egybehangzó forrásaink a kormányalakításról. De még képlékenyek a dolgok. Bennfentes információk a kormányalakításról.