Itt a palackvisszaváltás új helyszíne: a hajléktalanszálló
Állítólag egy kőbányai intézménynél telepíthetik az első eszközt.
Állítólag egy kőbányai intézménynél telepíthetik az első eszközt.
A főváros egyik legnagyobb ilyen létesítménye volt az egykori katonai kórházvonatban.
Az átmeneti szállásokon élők körülményeire hívják fel a figyelmet.
Néha nem lehet tudni, a vöröskeresztes logó milyen szándékot takar.
Csökkent hazánkban a hajléktalanok száma, de még így is 20-40 ezren vannak azok, akiknek nincs hova hazamenni.
Még mindig ők a magyar állam legrosszabbul kereső alkalmazottai.
A dolgozók nem tapasztalják, hogy a hajléktalanok körében magas lenne a fertőzöttek száma.
Azokat, akik a szabad ég alatt ragadnak, krízisautókkal keresik fel.
Budapesten 75 százalék alatti, országosan pedig 79 százalék volt a szállók kihasználtsága.
Új eljárásra kötelezték a Fővárosi Kormányhivatalt.
A főpolgármester a fővárosi önkormányzat idősotthonainak és hajléktalanokat ellátó intézményeinek munkavállalóit részesíti pénzjutalomban.
A Magyar Nemzet szerint nem igazak az üldöztetésről szóló hírek.
Ezt reagálta a főpolgármester arra, hogy a kormányhivatal nem engedi, hogy a Városházán szállásolják el a hajléktalanokat.
Azt mondják, a turizmus szempontjából sem szerencsés a főpolgármester ötlete.
A Madridi úti szállón most május 12-ig meghosszabbították a karantént.
Magyar Vöröskereszt létesítményéből 9 embert kórházba is szállítottak.
Egy fővárosi tulajdonú, Kőbányai úti ház 71 lakásában helyezik el őket.
A 24.hu úgy tudja, a jelentkezők száma az ezres nagyságrendet is elérheti. Többen munkásszállókon laktak korábban.
A hajléktalanszállókat nem lehet csak úgy bezárni járvány idején, sok embernek nem lenne hol aludnia, ennie. Az ellátást biztosító szervezetek alig kapnak útmutatást, hogyan védekezzenek a vírus ellen.
Több tízmillió forintot fordíthat a Fővárosi Önkormányzat a színvonal emelésére.
Bár János viskóját a közteresek lerombolták, a helyiek segítségével hozzájutott egy kis házhoz.
Legendák nyomán indulnak el Magyarországról a hajléktalanok. Bécsben megnéztük, mi vár rájuk, és meglepődtünk. Az emigráló hajléktalanok olyan Bécsről számolnak be, amit kevesen ismernek.
A szállók még az ott dolgozók szerint is embertelenek, zsúfoltság, veszekedések és bogarak nehezítik az elalvást.
Mivel többen mentek szállóra, mint korábban.
Alkalmi munkákból élt a 30 éves Zsuzsa, akit a gyilkosság estéjén nem engedtek be a szállóra.
Kigyulladt egy egy időseket befogadó közösségi hajléktalanszállás épülete, csak öt ember élte túl.
Egy női szállót ürítene ki az önkormányzat, a városvédők ezt nem engedték. Jön a rendőrség.
A Fővárosi Közgyűlés vitájában Tarlós István nem adott szót egy hajléktalan aktivistának. A téren egyébként luxusszálló épül.
Pont most, amikor egy, a napokban még Tiborcz Istvánhoz köthető cég luxusszálló építésére készül ott.
Hova mehetnek a hajléktalanok, ha a szerelmükkel együtt szeretnének maradni éjszakára is? Riport.
Csak szombaton nyit a felújított szálló. Nemrég Siófok is kitiltotta a hajléktalanjait az utcákról.