Befektetőből üzlettárs: HR birodalmat építenek a Cápák közöttből ismert fiatalok
Az ország egyik legnagyobb HR cégcsoportja alakul meg.
Az ország egyik legnagyobb HR cégcsoportja alakul meg.
A nő több mint 70 fiktív munkavállalói szerződést állított ki az évek alatt.
Így rajzolja át az emberi erőforrások területét az AI.
A munkáltatók többsége idén sem tud inflációkövető bérfejlesztést biztosítani.
Kapcsolatban áll minden jelentős álláshirdető portállal.
A lassuló keresletre és romló világgazdasági kilátásokra hivatkoznak.
Tíz dolog van, amire nagyon érdemes odafigyelni.
Nehéz jelenleg megosztóbb témát találni, mint a négynapos munkahét, amely most már Magyarországra is megérkezett.
A munkaerőhiány csökkentésének egyik hatékony eszköze lehet a szervezeten belüli átképzés.
Nincs egyedül! Cikkünkben olyan példákat mutatunk be, amelyekből kiderül, hogy sokak számára a munkahelyi kávézás élménye egyet jelent a csapatszellem erősödésével, a relaxációval és persze a jó hangulattal.
A modern kor előtti hadseregekben kegyetlen bánásmóddal képezték ki a bármit eltűrő, félelem nélküli katonákat, a borszakértő elithez tartozást igazoló vizsgára öt évet kell készülni. De vajon milyen tulajdonságok, milyen szemléket szükséges ahhoz, hogy valaki a legjobbak közé kerüljön a saját szakterületén?
A román hatóságok április óta nyomoznak a 34 éves férfi után.
A zaklatók és a nekik falazók továbbra is a pozícióikban vannak.
A vírushelyzet átírta a céges rutint.
Toborzási költségkalkulátort alkottak.
Kihívások a válságkezelésben: az úttörő vállalatok már az új világra készülnek.
Új, virtuális rendezvényünk, az Out of the Box mai részében Bauer Dávidot, Baja Sándort és Tüzes Imrét kérdezzük. A 14 órakor induló élő streamben a jelenlegi extrém helyzet kihívásairól és az ezekre adható válaszokról lesz szó.
Legyünk őszinték! Mi a legfontosabb önnek a munkahelyén? A csapat? A fizetés? A jó főnök? Vagy épp a családbarát megoldások? Ezeket a kérdéseket megéri boncolgatni, sőt, most egy gyors tesztet is kitölthet, hogy kiderítse, mennyire passzol jelenlegi munkahelye önhöz!
A mesterséges intelligencia az egyszerűbb munkákat veszi majd el tőlünk. A robotok kordában tartásához ugyanakkor kifinomultabb emberi képességekre lesz szükség.
Annyira nincs munkaerő, hogy már bárki ajánlat jelölteket, pénzt is kap érte.
Ibrahim Diallo három hétre elveszítette a munkáját a túlzott automatizálás miatt. A gépek lázadása.
A vezérigazgató vizsgálatot indított, és azt ígérte, fejek fognak hullani.
Kreatív érdekes munkát akarnak a fiatalok sok pénzért, a cégek meg önálló és tanulékony munkásokat. Közben meg nyakunkon a robotok.
Milliók akarnak állást szerezni a Google-nél, és a hr-igazgató Laszlo Bock elárulta nekünk, hogy mi kell ehhez. Már rég nem azt nézik, hogy ki végzett menő egyetemen.
Ez ám a vállalati kultúra, a cég felvásárlásakor a dolgozóknak is adott a pénzből a főnök. Fejenként 65 milliót.
HR-vezetők szerint magyar munkavállalók közül a nők kreatívabbak, de képzetlenebbek és gyávák, a férfiak kiegyensúlyozatlanok, de versengőbbek.