Belefulladt a tengerbe Jugoszlávia utolsó külügyminisztere, Budimir Loncar
A volt diplomata 100 éves volt.
A volt diplomata 100 éves volt.
A hatóságok fellépése eddig felemás eredményt hozott.
Nem olcsó mulatság fenntartani a belgrádi palotákat, minden eszközt bevetnek.
Az idegenlégiósból lett bérgyilkos jelenleg a szegedi Csillagban tölti életfogytiglani börtönbüntetését.
Új földrészt kívántak létrehozni a Földközi-tenger kiszárításával.
2008 óta nem tudják a hatóságok, hogy hol rejtőzködik. Még 29 éve, 1992-ben okozott egy balesetet, amelyben meghalt az egyik utastársa.
Horvátország tiltakozik.
Slobodan Milošević egykori elnök közeli munkatársai voltak.
A szakember a koronavírus-fertőzés szövődményeiben halt meg Szabadkán.
Tettei a Balkán Shakespeare-jének tollára kívánkoznának: Macbethet és III. Richárdot idézik.
A horvát NBA-kosaras egykori csapattársa és barátja, Dino Radja vallott róla egy interjúban.
A Nobel-díjas Peter Handke nem volt hajlandó válaszolni a Szerbiával és a balkáni háborúval kapcsolatos újságírói kérdésekre.
Wild Eleonóra anyja magyar, apja német, így lett jugoszláv. 19 évesen játszott a szöuli olimpia kosárdöntőjében, dobott egy hármast az USA-nak. Elérzékenyülve emlékezett 30 évvel később.
Amikor a kormány be akarja vezetni az idegenrendészeti távoltartást, jó visszaemlékezni a határsáv nagy magyar védelmezőjére, Rákosi Mátyásra. De nem lehet összehasonlítani a helyzetet a Rákosi-korszakkal: akkor nem 8, hanem 15 kilométeres volt a határövezet.
Ha Koszovó igen, Katalónia miért nem? Jön a függetlenség kora? Székelyföldön örülhetnek? Hogy buherálja a jogot a reálpolitika? Világ szeparatistái, figyeljetek: a délszláv háború szinte pontosan így kezdődött!
A Tanácsköztársaság parancsnoka, megtért keresztény, aztán mégis inkább sztálinista, aki minden világok legjobbikának hiszi a Szovjetuniót. Egészen addig, amíg oda nem utazik. A félig elfelejtett Sinkó Ervin pályáinak általánosabb politikai tanulságai is vannak.
Egy horvát olajipari menedzser 1983-as meggyilkolásában voltak bűnrészesek.
Szlovénia éppen ma 25 éve vált ki Jugoszláviából. A tíznapos háborút komolyabb véráldozat nélkül úszták meg.
A legenda szerint az 1992-es Európa-bajnokság előtt már nyaraltak, amikor szóltak nekik, hogy a jugoszlávok helyett be kell ugrani. Ez nem igaz, de össze kellett kapniuk magukat. Rendes mezük se volt.
Jugoszlávia egyik legnagyobb filmsztárja volt. A 2002-es szerb elnökválasztáson is indult.
Amikor angolbarát puccsot hajtottak végre. Aztán pont 75 évvel ezelőtt beindult a náci gőzhenger, mely a Mussolinit megalázó Görögországot is letarolta. Tényleg itt szenvedett végzetes késést a Szovjetunió elleni offenzíva?
Bénult állam, óriási bürokrácia, etnikai elkülönülés, kívülről egybetartott struktúrák: 20 éve van fegyverszünettel felérő béke Boszniában.
Ami nekünk Balatonaliga, az a volt Jugoszlávia népeinek Brioni. Az Isztria melletti szigeten nagyban ment a játék, Kadhafi, II. Erszébet, Hailé Szelasszié is Tito és felesége, Jovanka vendégei között volt.
Szerbiában sokakat felbőszíthet a volt brit miniszterelnök megjelenése.
A volt jugoszláv védelmi minisztert háborús bűnökkel vádolták Vukovár ostromáért.