Az ügyészség nem vizsgálja, hogy valóban beismerő vallomásra kényszerítették-e Till Tamás feltételezett gyilkosát
A Büntető törvénykönyv módosításáról kedden szavaz a parlament.
A Büntető törvénykönyv módosításáról kedden szavaz a parlament.
Számos más vádat is megfogalmaztak korábban P. Diddy ellen.
A miniszter abban bízik, hogy a jogállamisági vita mérséklődik.
Egyik áldozatukat terhesen is dolgoztatták.
Egy gyermekotthonból szökött meg a fiatal.
Egyre nagyobb bajban a sportvezető.
Az ügy egyik gyanúsítottja egy fogyatékkal élők számára fenntartott központ vezetője.
A történteknek közös gyermekük is tanúja volt.
Megtévesztéssel csalták magukhoz az áldozatokat.
Még felvételt is készítettek róla.
Autóért adtak el egy lányt külföldre.
A szervezet szerint el kell tekinteni ettől a „szemétségtől”.
Veréssel kényszerítette prostitúcióra.
A 2003 nyarán született sértettnek naponta 4-5 személlyel kellett szexuális kapcsolatot létesítenie.
Tört-zúzott a karádi asszony a 67-es úton.
Öt év szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki rendőrökkel akarta magát lelövetni, miközben kést tartott élettársa nyakához.
A menekülteket átadták a Szíriai Nemzeti Hadseregnek, amely fogságba ejtette őket.
Az örömlány bátyja és élettársa bántalmazta az elégedetlenkedő kuncsaftot.
Kilenc férfit fogtak el.
Borzalmas állapotban találtak rá a rendőrök a lakóotthonból megszökött fiatalra.
Megdöbbentő történet.
Az élettársak erőszakkal és fenyegetéssel egy ausztriai bordélyba vitték áldozatukat.
Vadőrnek adta ki magát.
2-től 8 évig kerülhetnek rács mögé az elkövetők.
Ha ellenállt, akkor elkábították, és úgy adták át az ügyfeleknek.
A férfit két és fél év börtönre, míg a nőt mint bűnsegédet két év börtönre ítélték.
A férfi elvette a pénzét, folyamatosan fenyegette, esetenként megverte és fojtogatta a nőt, aki nélküle nem mehetett sehova.
Féltékenységből támadott.
Emberkereskedelem és kerítés bűntette miatt emeltek vádat egy férfi és élettársa ellen.
Elkezdődött a nádudvari brutális tinédzserlányok pere. Beismerték tettüket, nincs mentális betegségük.
A bicskei gyermekotthon igazgatóját szexuális visszaélés miatt jogerősen már elítélték. Kényszerítés miatt még 2 év 3 hónapot kapott.
Egyetlen autós sem állt meg segíteni, de volt, aki levideózta az esetet. A rendőrség garázdaság miatt nyomoz.
A nyíregyházi vasútállomáson támadt rá az ismerősére, akit Szolnokra akart vinni, de csak a kocsmáig jutottak el.
A fapados busztársaság működését sorozatos botrányok kísérték, de volt a háttérben egy másik szál is: még egy volt miniszteri biztost is elítélt a bíróság abban az ügyben, amelyben megzsarolták a buszos céget. Aztán elvettek tőlük egy 17 milliárdos közbeszerzést.
A két lány mobiltelefonnal rögzítette, ahogy a harmadik lányt megalázzák és verik. Elismerték bűnösségüket.
Először róttak ki a kényszerházasságokat tiltó törvény alapján börtönbüntetést az országban.
A 20 éves fegyverneki férfi leszbikus lánynak adta ki magát. 28 lányt vett rá a fotózásra.
Az ügyészség már vizsgálja a halállal végződő újpesti igazoltatást.
Megszüntették az eljárást a csecsen férfi ellen.
Egy használaton kívüli épület mögé hurcolta a nőt, miközben folyamatosan fenyegette.
Kiemelt ügyként kezelik, Komáromyt már ki is hallgatták. A zenész közben Magomeddel az eredeti videó fordítottját akarta megcsinálni.
Debrecenben a hajánál fogva tuszkolták be az áldozatot a kocsijukba. Öt elkövetőt állítottak elő a rendőrök Budapesten.
Egy gyöngyösoroszi férfi nem tudta feldolgozni a szakítást, többször megszúrta élettársát.
Elkaptak négy magyart Innsbruckban, akik legalább hat nőt kényszerítettek prostitúcióra.