![Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég](https://kep.index.hu/1/0/6052/60529/605293/60529345_4476561_b7b33e8be63a909a0c2d754457f37bd7_wm.jpg)
Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég
A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.
A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.
A többség kedvezőbb energiafelhasználásúra cserélné meglévő mosógépét.
Tudatosabbak lettünk az energia-veszélyhelyzet miatt.
Mostunk, mosunk, mosni fogunk.
Anyáink útmutatásai szerint, berögződések mentén mosunk, többnyire rosszul.
Egy német gyerekkórházban derült ki, hogy az alagsori mosógép, amelyben az újszülöttek holmijait mosták gyógyszerrezisztens kórokozókat terjesztett.
Mosógépet, centrifugát és pecabotot.
Rendőrök mentek érte.
A szülők összedobtak az új mosógépre több százezer forintot, de a kórház közben szintén rendelt egyet.
Ez a csereprogramok hatása.
Trump megkezdte a kereskedelmi kokik kiosztását, és az első pont olyan értelmetlenre sikerült, ahogy azt várni lehetett: leginkább Amerikának árt majd.
Az új vám értéke akár 50 százalékos is lehet, mondjuk a helyi gyártók néhol többet akartak.
A rengeteg funkció és képesség nehézzé teszi a választást, amikor új háztartási gépet keresünk. Pedig lehet optimálisan modernizálni, mutatjuk a fő szempontokat!
A Tudatos Vásárlók tesztje alapján ez jött ki.
Hétfőtől újra lehet nagygépek cseréjéhez támogatásra pályázni, igaz, egyelőre még nem az egész országban.
Nem a munkánk fog hiányozni, azt már most sem szeretjük. De három dologra figyelnünk kell, hogy a Star Trek és ne a Star Wars világa valósuljon meg. Árvai Péter írása.
Augusztusban lehet majd pályázni mosógépekre és hűtőkre költhető támogatásra, a pályázat honlapja már elérhető.
A csecsemő megsérült, a gyereket kezelő orvos szólt a rendőröknek. A párra büntetés vár.
A Samsung nehézfiú mosógépet csinált, eltöri a vállát vagy az állkapcsát, ha packázik vele.
Abnormális vibrációt tapasztalhatunk, és megsérülhet, aki a mosógép közelében áll.
150 embert kellett kikísérni egy VIII. kerületi kollégium épületéből.
Vécsey László a feleségével intéztette a dolgot. A minisztérium nem vizsgálja a rokoni kapcsolatokat.
A Los Angeles-i tragédia tanulsága: a pia és a fegyver találkozásából soha nem sül ki semmi jó.
1,86 milliárd forint ment el erre.
A túljelentkezés miatt felemelték a pályázat keretösszegét, minden pályázó kap pénzt.
Itt is kimerült az Otthon melege program perselye, de pályázni azért még egy napig lehet.
Órák alatt kiürítették a keretet nyugati megyék a mosógéptámogatós programban.