Index Vakbarát Hírportál

Keresés

35 találat az Indexről, és 4 a környékéről.

2015. július 28., 22:42

Európa első sztárzeneszerzője nő volt. Nem is akármilyen

Nem is akármilyen. Személyesen szólt be királyoknak, lehordta az egész papságot, verseket és tudományos műveket írt, közben metál lemezborítókra illő látomásai voltak. Na meg gyönyörű dalai, amiket ma is jól esik hallgatni.

2015. március 26., 17:31

A végén a kész zenének kell működnie

Mezei Szilárd a vajdasági Zentán született és a mai napig ott élő, kivételes képességű brácsás, hegedűs, nagybőgős és zeneszerző. Interjú.

2014. november 16., 09:09

Amikor a hangfal a vasajtón köt ki

Az autentikus cigányzene körül kialakult káoszban merülünk el a Romungro Gipsy Band segítségével, akik egy tehetségkutatót megnyerve, végre megfelelő körülmények között rögzíthetik zenéjüket. Az útelágazásnál Beck Zoli várt minket.

2013. augusztus 5., 17:41

Üzent a hatalom, hogy coki

A hatalom tudatosította bennünk, hogy ellenzékinek tart minket – mondja Hamar Dániel, a Muzsikás tagja. A 40 éves jubileumi koncertet adó zenekar kedden lép fel a Szigeten. A magyar emberek büszkeség-deficitjéről, az Illésről és a táncházakról is beszélgettünk vele.

Rovatok