Az Eurimages támogatásával készül rajzfilm Szabó Magda regényéből
500 ezer eurós támogatást szavaztak meg.
500 ezer eurós támogatást szavaztak meg.
Jövőre érkezik a 44. Magyar Filmszemle, fontos témában szólaltak meg a szervezők.
Los Angelesben jelentették be a hírt.
Az alkotás egy külső és belső lelki utazás, amely mindenkinek szól.
De megválogatják, hogy milyen projektekben vesznek részt.
A legnagyobb támogatást egy tragikomikus felnövéstörténetnek ítélték oda.
Hét produkciónak szavazott gyártási támogatást az NFI.
Női aktok festése után figurákat rajzolni nem tűnt túl vonzónak.
Nyáron tervezik leforgatni.
Pedig már majdnem megfeneklett az ügy.
Ilyen az, amikor Elfogy a levegő.
A rendező elmesélte, hogy a Magyarázat mindenre című film forgatása húsznapos őrület volt.
Arról a filmről van szó, amiben Patrick Duffy is szerepet kapott.
A most felfedezett geometriai ábra elpusztult templomokra, sírokra és alagutakra mutat rá.
Pedig tavaly Kulcsár Edina két dalt is kiadott.
A keserédes dramedy történetét egy zsidó gyászfolyamat adja, a filmet 2023 őszére tervezik.
A Budapesti Klasszikus Film Maraton ingyenes vetítésekkel ünnepli a világhíres alkotókat
Beszélő macskás film készül sok fekete humorral azoknak, akik szerint a szerelem bonyolult ügy.
Eddig húsz elsőfilmesnek sikerült, ők lehetnek a következők.
Konspiráló olasz borbély története nyert a francia Riviérán.
A 75. alkalommal megrendezett filmfesztivál történetében először szerepel ELTE-s film.
Online adatbázis segíti a tájékozódást a magyar mozgókép klasszikusai között.
Még a kecskeméti színháznál is szebb munkahely a Kanári-szigetek egyik erdeje.
A Televíziós Döntőbizottság decemberi ülésén 3 dokumentumfilmnek és egy tévéfilmnek szavazott meg gyártási támogatást.
A Nemzeti Filmintézet szerint ebben az évben sikerült tovább növelni az ágazat volumenét.
Mészáros Márta filmjeiben megnézhetjük, milyen volt fiatalon Baksa-Soós János, Zorán, Szörényi Levente és Kovács Kati.
Hatvan élvonalbeli filmes részvételével.
Az NFI is támogatja.
Ötszáz pályázatból negyvenkettő kap támogatást az NFI-től a tévés és streamingbemutatásra készülő filmtervek közül.
Korlátlanul nézhetünk magyar filmeket online havi két kávé áráért a ma induló FILMIO internetes oldalon.
A magyar film napja alkalmából 20 magyar vígjátékot tesz 10 napra elérhetővé a Nemzeti Filmintézet.
Az NFI magyar irodalmi klasszikusokat tett elérhetővé, a digitális oktatást is segítenék.