Párizs megér nemcsak egy misét, de még egy gyomorfertőzést is
Ráadásként egy esküvő is belefért.
Ráadásként egy esküvő is belefért.
Betlehem Dávidnak ugyancsak kemény döntést kellett meghoznia a verseny utolsó fél körében a Szajnában.
Az utolsó 200 méterre Klemet kivételével mindenkit leszakított, végül őt is legyűrte veszprémi klasszisunk.
Az olimpia 14. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Csak hajnalban dől el, hogy lesz-e verseny csütörtökön, de a színhely csak a Szajna lehet: 3 órakor elemeznek, másfél óra múlva adnak tájékoztatást.
Trudy Ederle rengeteget tett azért, hogy a női élsportolók érvényesüljenek.
Sporttörténelmi siker született Belgrádban.
A 20 éves sportoló fantasztikus hajrát bemutatva nyert aranyérmet Belgrádban.
Hármas hajrá döntött a dobogós helyekről.
Feles és széntabletta az olimpikonok orvosságai között a szennyezett Szajna ártalmaira.
Hónapokkal az ötkarikás játékok kezdete előtt.
A 19 éves sportoló a biológia és a pénzügy szakirány felé is kacsingat, négy év múlva pedig legnagyobb álmát váltaná valóra.
Hosszabb-rövidebb ideig mindkét magyar állt dobogós helyen, sőt Rasovszky fél távnál élen is.
A magyar úszó kiválóan taktikázott és hajrázott, második vb-címét nyerte, először 10 km-en. Betlehem Dávid 6. lett, és párizsi kvótát szerzett.
A kétszeres világbajnoki ezüstérmes élete legnehezebb versenyére készül.
Több mint egyperces előnnyel győztek Rasovszky Kristófék a 4×1500 méteres viadalon.
Közben Rasovszky Kristóf negyedik lett az Egyiptomban rendezett világkupán.
Betlehem Dávid bronzérmet nyert a záróversenyen.
Ennyi erővel a női 400 vegyest is törölhetnék…
Arany- és két bronzérem a vb első napjának termése.
Ez volt a szakág egyetlen magyar érme a kontinensviadalon.
A vihar a magyar éremesélyeseket sem kímélte.
Gálicz Péter úgy véli, nem ez volt a csúcspontja, a legjobb szeretne lenni.
Rasovszky önbizalma máris visszatért. Betlehem szerint: „Az összes ausztrál idióta barom.”
Hihetetlen teljesítménnyel világbajnoki harmadik lett a 22 éves nyílt vízi úszó.
Olasz Anna hatodik lett, Balogh Vivien a 17. helyen végzett.
Betlehem Dávid a hetedik helyen ért célba.
Kora reggelre tették a kezdést.
Ellentmondásos körülmények között lett végül második; Olasz Anna bóját tévesztett.
Újabb magyar úszósikernek örülhetünk.
Második olimpiájára készülhet.
Nem született meglepetés az országos bajnokságon.
Ez a magyar különítmény harmadik érme a budapesti viadalon.
A magyar sportoló óriási hajrával szerezte meg a második helyet a Lupa-tavon.
Csak az olimpiai bronzérmes tudta megelőzni.
A magyaroknak nem sikerült jól a világkuparajt, Rasovszky csak a 64. helyen végzett.
Kanadában győzött 10 kilométeren. Olasz Anna bronzérmes lett.
"Egy év munkája veszett kárba" – mondta a kvangdzsui vizes világbajnokság tragikus hősévé váló magyar úszó.
Az arany 2 századon dőlt el a világbajnokságon.
Rohács Réka alig látott valamit a nyíltvízi úszás közben. 18. lett, Olasz Anna 17. 5 km-en.
A nyíltvízi úszó negyedik lett 10 kilométeren Koreában, ezzel kvótát szerzett Tokióra.
Az 5 kilométeren győztes úszó Magyarország első világbajnoki címét szerezte hosszútávúszásban.
A 10 km-es szám egyeduralkodóját megelőzve nyerte a magyar úszó a füredi világkupaversenyt.
Az olimpiai bajnok hosszútávúszó a holland csatornák vízében lebetegedett, fel kellett adnia.
Az Eb-n páratlan bravúrt elérő úszó úgy pihen, hogy csak napi egyet edz.
5 km-en is aranyérmes lett, 10 km-en ezüstöt szerzett a 21 éves úszó.
A magyar csapatnak már féltávnál véget ért a nyíltvízi úszók Eb-jének váltóversenye.
Pokoli nyomozásunk a folyó feneke helyett a bürokrácia útvesztőjében, de csakis a szent cél érdekében: át szabad-e úszni a Dunát? Sportosok előnyben.
A nyíltvízi úszók szakágvezetője értékelte a magyar szereplést a világbajnokságon. A 25 km-es szám tele van csapdával, és muszáj mindig frissíteni.
Pláne, hogy verekedés is volt a vízben: Olasz Anna nem örült a 8. helynek, élete első sárgáját kapta. Gyurta kikészült a 25 km-en, behunyt szemmel a családjára gondolt. A szurkolás vitte be.
Az 5 km-es nyíltvízi úszás elején óriási bunyó volt. Juhász Janka is nagyot küzdött.
Rasovkszy Kristóf 10 kilométeren az élbollyal érkezett, ötödik lett, okosan kivárt a hajráig.
Olasz Anna teljesen kiúszta magát a vizes vb-n, amin még indulni sem akart, olyan nagy törést okozott az életében a két évvel ezelőtti kudarc.
A vizes vb-n Olasz Anna sokáig az élmezőnyben haladt 10 km-en, végül a nyolcadik helyen végzett.
Risztov Éva, Papp Márk és Székelyi Dániel az 5 km-es csapatversenyben lett harmadik.
Megvan a kazanyi vízes vb első magyar érme.
Az új-kaledóniai, 10 km-es második helye után még egy remek helyezést ért el.