Az Apple asztali rendszere MacOS-ként futhat majd
Macen találták meg a tavaly meghekkelt olasz hekkerek új programját. Nem sokat változott.
Az OS X őszi frissítésébe kerülhet be a hangvezérelt digitális asszisztens.
Tuningolták a grafikus motort, kijavították a pocsék wifikezelőt, lemásolták a Windowst.
Jó lesz ez az operációs rendszer, csak még ki kell dobálni belőle a régi kacatokat. Gigantikus teszt sok részlettel, képekkel, erős kritikával.
Csütörtöktől ingyen lehet tesztelni az új oprendszert, a terv szerint ősszel jön a végleges verzió.
Itt a habkönnyű iPad Air és a retinás iPad mini. A régi iPadek olcsóbbak lesznek. Az új Mac OS X ingyenes, sok apróságot vehetünk majd az appokon belül.
Az OS X szoftverboltjában felbukkant néhány program, amit már retina kijelzőre optimalizáltak.
Az OS X Lion maces oprendszer olyan jónak tűnik, amilyen annak idején a Tiger volt, szerethetőbb is, mint közvetlen elődei. Legalábbis az első napon.
Az Apple utód nélkül nyírta ki a laptopot. Frissült viszont az Air, a mini és az OS X.
Nem tudom, ki hogy van vele, de azért az bájos volt, hogy egyes hivatalok még akkor is floppyn kérték be a cégek adatait, amikor az adattárolót már az egész univerzumban hivatalosan is betiltották, sőt, egyes külső galaxisokban úgy döntöttek, hogy beolvasztják az összeset, és a masszát beledobják a napba, hogy ne okozzon több bajt.
Az Anyádat blog sosem csinált titkot abból, hogy szereti az Apple-t.
Olvasónk belépett a rendszerébe, és meglepetten tapasztalta, hogy a Finder ikonja leesett a dockról, egyenesen az asztalra.
Olvasónk látott pár üres ablakot a Anyádaton, amikor ő találkozott hasonlóval, tudta, mi a dolga: el kell küldenie nekünk.
Az operációs rendszerek nagy, burjánzó galaxisok.
Gondolják a
MikTeX UpDatE WiZArD az egyetlen program, ami önellentmondásos hibaüzenetekkel kommunikál? Nem.