A noname termékek irányába fordulnak az elszegényedő magyarok
Mindez pedig a magyar zöldségek versenyképességére is komoly veszélyt jelent.
Mindez pedig a magyar zöldségek versenyképességére is komoly veszélyt jelent.
Meglepő adatok láttak napvilágot.
A Debreceni Egyetemen már tanítják az űrmezőgazdaságot.
Kevesebb energiával állítható elő, több termést hoz és finomabb.
A termelői költségek drasztikusan nőttek, és ezt a vásárlók is megérzik.
Importból sem jön olcsóbb egy darabig, uniós szintű a probléma.
Learatták az első adag chilit az ISS-en, mexikóit készítettek vacsorára az űrhajósok.
Erős Pista az űrben!?
Nagy titok nincsen, csak hal legyen benne, és ne keseredjen.
„..most meg szétszed a Pierre? Na azt nem hagyom!"
Az evolúció sejtszinten bizonyos értelemben segget csinált a szánkból. Vagyis fordítva.
Szabó Péter a Kalocsa melletti Bátyán termel paprikát az apjától '45 után kétszer is elvett földön. Próbál a nagyüzemi módszerekkel szemben életben maradni. Dolgozott bankban is, sok pénzért, lehülyézték, amikor váltott.
Aztán el lehet dönteni, melyik a jobb. Három alapvető Csongrád megyei terméket előállító gazdát látogattunk végig. Paprika mellé induló haltenyésztés, csemegekukorica ipari mennyiségben és szatymazi őszibarack furcsán támogatva.
A szeszélyes időjárás bezavart.
A paprika és a paradicsom ára durván elszállt.
Nem csak az epret magyarítják.
Megnéztünk pár bolti fűszerpaprikát, árban radikális eltérések vannak, de nem feltétlenül a legdrágább a legjobb.
A magyar gazdák és feldolgozók számos kihívással néznek szembe, azonban a helyzet nem reménytelen. A fogyasztókon is sok múlik.
A mangó édessége és a sör fanyarsága keveredik a világ legjobb, magyar gyártású csiliszószában.
A padlizsán viszont egyre népszerűtlenebb.
Egy VIII. kerületi család mentőt és papot is hívott az ájult asszonyhoz.
Ketten még mindig kórházban, pedig a Nébih márciusban szólt, hogy baj van. Egy izraeli lap pár napja részletesen megírta egy turista budapesti horrorsztoriját.
Vajon milyen evolúciós előnnyel jár a csili számára, hogy olyan erős, hogy leolvad az ember arca tőle?
Aki megveszi, egyből bonthatja is a 126 éves házat Kalocsa közelében. Hét izgalmas ingatlanhirdetés.
A németek piros kápiát vesznek tőlünk, amiből itthon a zöldpaprika rovására termelnek többet.
Egyiptomból jött a növényvédővel szennyezett paprika, vissza kellett hívni.
A japán gyerekek nem ugyanattól undorodnak, mint az amerikaiak, ezért változtatni kellett.
Részben megerősítették a Greenpeace vizsgálatát. Több tízmilliós büntetések jöhetnek.
Hét áruházban tizenkét paprikát vizsgáltak a környezetvédők. Olyan is akadt, amiben harmincszor több vegyi anyag volt, mint lehetne.
A minisztérium kifizeti a vetőmag nagy részét, csak számlát kell mutatni. Nem mindenkinek sikerül.