A honvédelmi miniszter terítette a lapokat a sokat emlegetett hackertámadásról
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Orbán százados úrról is beszélt a meghallgatásán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Orbán százados úrról is beszélt a meghallgatásán.
A hekkertámadás miatt bocsátották el pozíciójából.
Nem értékelte a Tisza Párt elnökének tréfálkozását.
A honvédelmi miniszter szerint „minden eddiginél nagyobb” a háború kiterjedésének veszélye.
Minden megváltozhat a honvédelmi oktatásban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, ha kell, fegyverrel védik meg Magyarországot.
A honvédelmi miniszter Belgrádból üzent.
Befutottak a Leopárdok és a Gidránok.
A haderőfejlesztés folytatódik.
A honvédelmi miniszter szeretné, ha nem csak a szeretteinkről emlékeznénk meg halottak napján.
Fokozott figyelmet fordítanak a katonai pálya iránt érdeklődők felkészítésére.
Megtörtént a megállapodás.
Az iskolázottság tekintetében is változatos a csoport összetétele.
A honvédelmi miniszter jelentette be a hírt.
Számos fontos kétoldalú kérdésen dolgozik együtt a két ország a jövőben.
A honvédelmi miniszter az Európai Védelmi és Biztonsági Konferencián vett részt.
A hadsereg így megjelenik az ország „összes sarkában”.
Sokan a Magyar Honvédség szerződéses állományához is csatlakoznak.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ is reagált a helyzetre.
A háromhetes képzésen speciális harcászati feladatokat hajtanak végre.
A honvédelmi miniszter katonai szempontból értékelte az árvízhelyzetet.
PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is segítenek a védekezésben.
Már több mint ezren jelezték csatlakozási szándékukat.
Mindenki a jövő kőolaját akarja.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint hatalmas fejlődés előtt állunk, de van mitől tartanunk.
Magyarországon az egyik KC–390-es.
Mindeközben 141 iskolában oktatják a Honvédelem című tárgyat.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hírt adott az egy héttel ezelőtti vatikáni audienciájáról.
Újabb három harckocsi érkezett a tatai páncélosdandárhoz.
Magyarország katonai függéséről beszélt a honvédelmi miniszter
Kigördült az első magyar gyártású Lynx KF–41.
A honvédelmi miniszter szerint minden a tervek szerint halad.
Tovább erősödtek a magyar légierő légiszállító, légideszant és különleges műveleti képességei.
Az állomány módosításával van kapcsolatban.
A főtéma a washingtoni NATO-csúcs volt.
A koronázásra már kaptak magyar lovakat, igaz, csak kisplasztikán.
A tárcavezető szerint Magyarország elkötelezett az európai védelmi képességek megerősítése iránt.
A tartalékos ezredekbe 18 és 65 év közöttiek, férfiak és nők egyaránt jelentkezhetnek.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelentette be.
Megjelent a kormányhatározat.
A Honvédelmi Miniszter csütörtökön írta alá a legújabb megállapodást.
A rendszerbeállítást követően a helyi dandár állományához kerülnek.
A katonák Körmendnél kezdik a szolgálatot.
A közösségi médiában nyilvánultak meg, több kormánypárti politikushoz hasonlóan.
Több mint ezer célpontot tudnak követni ezek a lokátorok.
A következő években 44-re nőhet a számuk.
A honvédelmi miniszter az osztrák védelmi miniszterrel találkozott.
Egy dandártábornok elérte a szolgálati viszonyának a felső korhatárát.
Nagyinterjú a honvédelmi miniszterrel és a Honvéd Vezérkar főnökével.
A honvédelmi miniszter Abonyban beszélt.
A honvédelmi miniszter számolt be a részletekről.
A világban több mint két éve háborús idők vannak.
Egyre több állam emeli a védelemre fordított kiadásait.
A honvédelmi miniszter elárulta, mire készülnek.
Szerinte Magyarország a józan észt és normalitást kínálja az EU-nak.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A veszélyek korában szükség van a haderő fejlesztésére.
A CEDC következő elnöki tisztségét jövőre Szlovákia fogja betölteni.
A honvédelmi miniszter szerint ez kiegészítheti a magyar haderőfejlesztési programot.
A jármű hivatalos átadása és magyar lajstromba kerülése őszre várható.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy látja, a reformoknak köszönhetően a katonaság egyre vonzóbb.