Észak-koreai cenzúra: az imperializmus csökevénye a farmer és ez tabu
A brit kertész nadrágját kitakarták, bár nem világos, hogyan jutottak hozzá az ismeretterjesztő filmhez, amelyben szerepelt.
A brit kertész nadrágját kitakarták, bár nem világos, hogyan jutottak hozzá az ismeretterjesztő filmhez, amelyben szerepelt.
A Csábító leckék egy tiltott tanár-diák viszony körül forog.
Az LMBTQ, a női papság bevezetése és a papi nőtlenség eltörlése is köztük van.
Merész témát boncolgat.
A viselkedési addikció a tévhitekkel ellentétben nőket is érint.
Csak Magyarországon mintegy 40 milliárd forintos piaca van.
A DK elnöke közösségi oldalán két tabutémáról írt, amely a pártja értékrendjébe nem fér bele.
Az Orbán-kormányt bírálta, miközben a „hanyatló” Nyugaton van olyan ország, ahol a termékek már ingyenesek.
Ágazati különadók, tücsök szak, gimnáziumok bezárása: több mint tíz éve kiverik a biztosítékot.
Jobb későn, mint soha.
Transzneműség témakörében gyárt videókat a TikTokra, edukál, és végtelen türelemmel válaszol meg olyan kérdéseket, amikbe más belepirulna.
„Valamilyen szempontból fotót készíteni is egyfajta kukkolás.”
Gyakran még az említése is tabu, mivel a bizalom megkérdőjelezésének számít.
A fehér, veterán újságíró az n-betűs szót használta egy kontextusba helyezett beszélgetésben. Nem kellett volna.
Lakatos Levente: a nőket férfiként megszólítani azért nehéz, mert minden olvasó más.
Ahol közélet van, ott vita van. A vitákból pedig némelyeket mindig is kitiltottak. Így vagy úgy.
Pár év alatt a negyvenszeresére nőtt az ilyen videók száma az internet pornóra szakosodott bugyraiban. Bár rengeteg etikai problémát vet fel a kamu-vérfertőzősdi, csupán korunk tipikus terméke, amit az algoritmusok majd egy másik, még inkább megkérdőjelezhető újdonsággal temetnek el.
A kancellár beszéde Walter Lübcke, kereszténydemokrata politikus halála után pár héttel hangzott el.
Hiába a rengeteg eset, még mindig a tabu a rák, mondja Nagy Viktor, aki másfél éven át otthon ápolta gyomorrákos édesanyját.
A legjobb negyven sorozat között túlnyomó részt Netflix- és HBO-produkciók kaptak helyet, a második helyre egy olyan széria futott be, amiben sorozatgyilkosságokról beszélgetnek.
Thuróczy Szabolcsot új szerepben, egy tabukról szóló tévéműsor házigazdájaként láthatjuk. Az Aranyélet és a Tiszta szívvel főszereplőjével erről, Pintér Béláról és a színészek hisztérikus óranézéséről beszélgettünk az Index Kultrovat podcastjában.
Halál Kávézó. Nem olyan, ahol rossz a kávé, nem is olyan, ahol halálvágyó aberráltak gyülekeznek, hanem az a hely, ahol finomkodás, távolítás helyett nyíltan és őszintén lehet beszélgetni a halálról, most éppen a Szigeten.
Mocskos sorozatot akart, mert unta a kosztümös brit sorozatok polkorrektségét. Tom Hardy a Tabu című sorozatáról mesélt, és arról, miért jobb sorozatot forgatni, mint filmet.
És feketehimlőnek vagy repülőgép-szerencsétlenségnek? Nem ezért találták ki a színházat?