Ma már a kriptovaluták is a terroristákat segítik
Nem csupán terrorszervezetek, hanem szervezett bűnözői csoportok is Izrael ellenfelei.
Nem csupán terrorszervezetek, hanem szervezett bűnözői csoportok is Izrael ellenfelei.
A Terrorelhárítási Központ megelőző intézkedésekre készül Magyarországon.
Képtelenség a vezeték teljes hosszát biztonsággal őrizni.
Az interneten az Iszlám Állam bűncselekményeit is dicsérte.
A 23 éves férfit terrorizmussal vádolják.
Az arab származású emberek lakta környékektől óva intik az érintetteket.
Szakértők szerint ezek általában a kicsiny, nem túl hosszú múltra visszatekintő csoportok ellen működnek.
Iszlamista indíttatásból szándékozta végrehajtani a merényletet.
Terrorveszélytől tartanak.
Éppen egy béketárgyalásról folyó vita alatt került sor a letartóztatásra.
Ketten meghaltak, többen pedig megsebesültek.
Egyre élesebb a helyzet.
A 27 éves férfi ideiglenesen tartózkodhatott az Egyesült Államokban.
Mindössze 15 évesen ítélték el röplapok terjesztése miatt.
Washington szerint 37 terroristát öltek meg.
Megkezdődik a nemzetközi koalíció kivonulása egy terroristák által fenyegetett térségből.
A következmények pusztítóak lehetnek.
Elitgimnáziumok tanulói is komoly szexuális bűncselekményeket követnek el. A legtöbb esetben a bullying, a megfélemlítés motiválja a tinédzsereket.
Az egyik cselekmény a fővárosban „izraeli intézményeket vagy Izrael képviselőit” célozta meg.
Sok helyen kiképzőtáborokat létesítettek az iszlamisták.
Elszabadult a pokol Burkina Fasóban.
Rövid tűzharc után vették őrizetbe az algériai férfit.
Nem először támadt a hatóságokra.
A fő gyanúsított ügyvédje szerint védence csak „játszott az ötletekkel”.
Az államtitkár szerint nap mint nap „egyre ijesztőbb” események történnek.
Szorosan együttműködnek partnereikkel világszerte.
Pokolgépekkel és szúró-vágó fegyverekkel készültek vérfürdőt rendezni.
Egy osztrák evangélikus templomban is az énekesnő dalai szóltak.
Hátborzongató trend látszik a kontinensen.
Az Iszlám Állam robbantásos merényletre készült.
Jelenleg nem lehet védekezni a fenyegetés ellen.
Közbelépett a miniszter.
Rico Krieger az első nyugati állampolgár, akit a legsúlyosabb büntetéssel sújtottak.
Tavaly október óta hármas fenyegetettségi szint van érvényben az országban.
Bár jelezték a támadást, sok a civil áldozat.
A válasz sem maradt el.
Az elkövető pszichiátriai kezelés alatt állt, de hajléktalanként az utcán élt.
Az előzetes rendőrségi jelentések szerint a sérültek száma mintegy húsz.
Körülbelül 700 amerikai katona tartózkodik még mindig Szíriában.
Újabb szervezet került feketelistára.
A cég Szoboszlai Dominikék szponzora.
A miniszter szerint óriási mértékben megemelkedett a fenyegetettség.
A támadás motivációja egyelőre nem tisztázott.
A felderítési adatok alapján indított nyomozást az ügyészség.
A terrorszervezet mindent megtesz azért, hogy folytatódjon a pusztítás.
Izrael a túszok életét veszélyezteti.
Az érdi fiatal fenyegetése után számos biztonsági protokollt is életbe léptettek.
Észszerű követelésekkel indult, antiszemita megnyilvánulásokba csapott át és erőszakba torkollott.
A merénylő a felsőtestén szúrta meg a határrendőrség egyik tagját az óvárosban.
Nemzetbiztonsági fenyegetéssé nyilvánították a nők elleni erőszakot.
Több helyszínen is megerősítik a biztonsági készültséget.
A magyar külügyminiszter elítéli az iráni támadást.
Megállíthatatlan az erőszakspirál.
Az amerikaiak és a szövetségeseik is veszélyben vannak.
A moszkvai terrortámadás csak a kezdet lehet.
Nem nyugszanak az orosz hatóságok.
Az Iszlám Állam a BL-meccsek helyszínére vonatkozó fenyegetést tett közzé.
Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben vele szemben.
Az országban egymást érik a gyilkosságok és az összetűzések.
Száznál is többen vannak még fogságban.