Brüsszel beszólt a magyar kormánynak, erős kritikát mondtak
Megbízhatatlanságról írtak.
Megbízhatatlanságról írtak.
A miniszter szerint a biztosjelöltet Dobrev Klára „politikai alapon fúrja”.
A végső döntést szerdán mondják ki.
Orbán Viktor embere lehet az első biztosjelölt, aki nem megy át a biztosi meghallgatáson.
Az EP-képviselőik valamennyi biztosi meghallgatáson feleltetik a jelölteket.
Az Európai Bizottság elnöke korábbi célja egyre tarthatatlanabbá válik.
Érthető, ha Várhelyi Olivér a „világ élén járó” magyar egészségügy elismerését látja benne, de erről szó sincs.
Elmondása alapján a tagállami gáztartalékok 90 százalékos szint felett vannak.
Deutsch Tamás is reagált a hírre.
Megtalálták a legjobb személyt az uniós biztosi pozícióra.
Nem egyszerű megfúrni a magyar jelöltet, elhúzódhat a folyamat.
A miniszterelnök Ursula von der Leyennel egyeztetett telefonon.
Így tiltakoznak Orbán Viktor békemissziója miatt.
Arra kérte a biztosokat, hogy ne vegyenek részt a informális miniszteri találkozókon.
Feladataikat ideiglenes más szakemberek veszik át.
Várhelyi Olivér viszont azt állítja, hogy kiragadták a kontextusból a szavait.
A miniszter a tárgyalások legfrissebb állását ismertette.
Ujhelyi István úgy vélte: a kormány hülyíti az embereket.
A beruházás felülvizsgálatát kéri Brüsszeltől.
Nem mond le Várhelyi Olivér.
Több EP-képviselő is a lemondását követeli.
Maros Sefcovic II. Erzsébet trónra lépésének 70. évfordulóján elhangzottakra reagált.
A több mint kétmillió ukrajnai menekült gyermekre az emberkereskedelem veszélye is leselkedik.
A gyermekvédelmi népszavazást tartják aggályosnak.
A két volt magyar biztos elemezte Ursula von der Leyen évértékelőjét.
Koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében dolgozók között.
Aggódnak a jogállamiság miatt, a populisták megpróbálnak visszaélni a veszélyhelyzettel.
Olyan területet bíztak volna rá, amihez nem ért. November 1-jén meg kell alakulnia az új Európai Bizottságnak.
Az is lehet, hogy ez az egész biztosság csak bünti volt Navracsicsnak.
Az Európai Bizottság biztosainak munkáját értékelő jelentés szerint.
Günther Oettinger Budapesten arról is beszélt, hogy 2020 után is kapnak majd kohéziós és agrártámogatásokat a keleti tagállamok.
Jourova egyetért a bizottsági felvetéssel.