Plágiummal vádolják Adele-t, törölnie kell az egyik slágerét
A bírói döntés szerint világszerte elérhetetlenné kell tenni a slágert.
A bírói döntés szerint világszerte elérhetetlenné kell tenni a slágert.
Több színész nevét is leleplezték már.
Oppenheimer keze is benne volt.
Az „állami rockzenekar” is felkerült a slágerlistákra.
Greta Gerwig alkotása vezeti a toplistát, szoros a verseny a második helyért.
Gyakorlatilag a teljes zeneipar büntetné a platformot.
18+-os néznivaló, a javából!
Összeszedtük az infókat, hogy könnyebben tudjon dönteni arról, szüksége van-e egy újabb filmes-sorozatos szolgáltatóra.
Szentgyörgyi Bálint: A közönség hangja fordította meg a sorsunkat.
Franciák figyelik a magyar alkotásokat is.
Pár hónap múlva startol Magyarországon a SkyShowtime.
A Police-dalokat is.
A forgatás 2022 elején kezdődik.
A listavezető jegyárbevétele 1,2 millió dollár volt, pont egy éve a Disney 130 milliót kaszált a Jégvarázs 2-vel.
Nekik sem tetszik, hogy a Universal stílszerű, online premiert tartott a Trollok 2-nek. Még a végén művészmozikban láthatjuk csak Vin Dieselt és a Minyonokat.
Azért büntetik az egyik legnagyobb stúdiót, mert a járvány alatt az interneten mutatják be az új filmjeiket.
A Vadászat jó ideig a világ legvisszataszítóbb filmjének tűnik, érthető, miért nem akarták bemutatni az amerikai mészárlások után.
Sorra jelentik be a legnagyobb hollywoodi stúdiók, hogy felfüggesztik a filmgyártást a koronavírus miatt.
Karyn Kusama több horrorfilmet is forgatott már.
Nem sikerült elintézni a 300 millió dollárba kerülő film animációját még a bemutatóig sem.
A Vadászatban szórakozásból lőnek le embereket, a gyártó úgy döntött, ez most túl ízléstelen lenne.
A Universal az első nagy filmstúdió, amely elfogadta a 4 Percent Challenge-t, és több női rendezőt fog alkalmazni.
Az 1978-as eredetit, vagy a 2004-es rebootot dolgozzák fel? Ha rajtunk múlik, az utóbbit.
A hírek szerint a színész totális kontrollt kapott a forgatókönyvtől a marketingen át egészen az utómunkáig. Eddig ordas bukta a film.
Mozikban A múmia, ami a tervek szerint egy filmsorozat első része lesz. Az összes filmes szörny Frankensteintől a Farkasemberig saját filmet kap Hollywood leghíresebb sztárjaival. De milyen filmek lesznek ezek? Mi az a Dark Universe? És jó lesz ez a nézőknek?
A gyártó stúdió sokallta a gyártási költséget, inkább tévésorozatban folytatnák a barbár kalandjait.
A Universal az Aquaman írójával dolgozik azon, hogy újabb lény csatlakozzon Tom Cruise-hoz.
A Zsivány Egyesből ismert Diego Luna alakítja Tony Montana figuráját.
Az egyik legnagyobb lemezkiadó főnöke állítólag megtiltotta, hogy az előadói kizárólag egy streamingszolgáltatóval szerződjenek.
Drakula ősellensége egy rakás szörny társaságában tér vissza.
A filmtörténet valaha volt legjobb első félévét produkálták.
Ha így folytatja, az egyik legsikeresebb videójáték-adaptációvá válhat.
A Universalt nem érdeklik a szuperhősök, inkább kémfilmekkel és thrillerekkel próbálkoznak.
Két stúdió is azt hitte, hogy nekik jutott először eszükbe a korszakalkotó ötlet.
Tom Cruise után újabb nagy nevet szerzetek a nagy szörnyes projekthez.
Vin Dieselék ráharaptak az áprilisokra. Már a 9. és a 10. résznek is van megjelenési dátuma.
Johnny Depp, Emma Stone, Bill Murray és Daniel Radcliffe sem váltotta meg a mozivilágot 2015-ben. Milliós bukások, fejüket fogó könyvelők, Hollywood idén is kitermelt pár ótvaros nagy buktát.
Megvan, hogy ki játssza majd az ismert szörnyeteget a szuperhősök dominanciáját megtörni készülő megaprojektben.
A Universal leporolja klasszikus szörnyfiguráit, majd a Bosszúállók mintájára összeereszti őket.
A nyolcadik résznek már e rendezője is ismert, de lesz előzmény- és testvérfilm is.
A Jurassic World, a Minyonok és a hetedik Halálos iramban miatt összesen 1,5 billió forintnyit kerestek. Igen, billiót. És még csak augusztus van.
Úgy hívják, hogy Lonely Island, ők írták azt a szuper dalt is a Lego-filmben.
100 millió dollárral nyithat az amerikai pénztárakban a dinoszauruszos kaland.
Nepál miatt a San Andreas bemutatójának dátumán nem változtatott a Warner Bros.
Három hónapot késik ez az adaptáció is, ahogyan nagyjából minden mostanában a Universalnál.