Az unokázós csalókat a romantikus csalók váltották
Gyakori, hogy külföldön élő orvosnak vagy katonának adják ki magukat.
Gyakori, hogy külföldön élő orvosnak vagy katonának adják ki magukat.
A svindlerek a nő unokáinak adták ki magukat.
A csalók többször rendőrnek adják ki magukat.
A lengyel nyomozók összehangolt akciót szerveztek német és magyar kollégáikkal.
„Unokázós” csalók találták meg a 90 éves áldozatot.
Veszelszki Ágnes kommunikációkutató felfedte, hogyan verhetnek át az új idők bűnözői.
Mínusz egy név a top 50-es listáról.
Összesen mintegy tízmillió forintot zsákmányoltak.
Több millió forintot csaltak ki a sértettektől.
Papírtörlőkkel teli borítékot adott át, majd jöttek a rendőrök.
Lelki nyomást gyakorolva fosztják meg az időseket a pénzüktől.
A csalások száma 2018 novembere óta összesen 66 százalékkal csökkent, ötvenegymillió forintot és ékszereket foglaltak le.
Hárommillió forinttal rövidítettek meg egy idős férfit.
Drogügybe keveredett unoka megcsonkításával fenyegetőztek.
Legalább négy esetről tudni.
A klasszikus, balesetes szöveggel keresték fel áldozataikat, volt, akitől milliókat csaltak ki a tettesek.
Nógrád és Heves megyei településeken élő idősekre utaztak, ám a rendőrök véget vetettek az üzelmeiknek.
A rendőrség saját készítésű kisfilmmel próbálja felvenni a harcot a csalókkal.
Az volt a mese, hogy az unokák balesetet okoztak, és óvadékra kell a pénz. Videó az elfogásról, és egy összeállítás, hogyan zajlanak az unokázós telefonbeszélgetések.
Az unokázós sztorik királyát szállította a rendőrség a 71 éves nőről, aki nem hagyta magát.
Kilencmillió forintot csaltak ki egy 73 éves asszonytól.
Öt férfit és két nőt kaptak el. Száz rendőr és a TEK is részt vett az akcióban.
Mostanában azzal a történettel hívják fel a csalók az idős embereket, hogy az unokájuk megfertőződött a vírussal, ezért pénzre van szükségük.
Huszonkét ember ellen emeltek vádat. 40 millió forint értékben csaltak ki pénzt és ékszert idősektől.
Pénzátvételkor értek tetten egy unokázós csalót a budapesti rendőrök, nem sokkal ezután apósát is elfogták.
43 millió forintnyi pénzt és ékszereket csaltak ki idős emberektől, a telefonkönyvből nézték ki őket.
A telefonálók egy esetben hozzá is jutottak 1,7 millió forinthoz. Azt mondták az idős férfinak, rokona ittasan balesetet okozott.
A 23 éves férfi tettestársát még keresi a rendőrség.
Egy idős férfi 2 millió forintot adott oda nekik, egy nő elismervényt kért, mire az egyik csaló elfutott.