Palesztin emberi jogok mögé bújva borítja lángba az antiszemitizmus az amerikai egyetemeket
Az elnökválasztás szempontjából sem mellékes, hogy mikor csillapodnak a tüntetések.
Az elnökválasztás szempontjából sem mellékes, hogy mikor csillapodnak a tüntetések.
Szélsőségesek magyarellenes molinókat húztak ki.
Hetek óta kereshetőek az amerikai cég oldalán a büntetőjogi felelősséget is felvető bejegyzések.
A szülők feljelentést tettek, a tankerület belső vizsgálatot indított.
Online buzdított harcra az al-Káida és az Iszlám Állam mellett.
A polgármester beszámolója szerint a felirat készítője ellen feljelentést tesznek.
Állítólag akasztáspárti, ő azonban elhatárolódik ettől.
Az ajánló algoritmus felhasználási feltételeket megsértő tartalmakat is felkínál.
Gyerekszülő gépeknek nevezték az ujgur nőket.
Az ügyészség elutasította a Magyar Ateista Társaság feljelentését és a panaszt is.
Az ajatollah lebohócozta, az elnök leuszítózta az amerikai elnököt. Trump szerint viszont az iráni nép szenved.
Ha Orbán gyerekeit szegregálták volna az iskolában, joggal kérné ki magának a kormányfő mai mondatait.
Először közöltek adatokat a törlés alá került Instagram-fiókokról. Erőszak, zaklatás, fegyverek, gyermekpornográfia, terrorizmus.
Az Ausztriából hazatérő vendégmunkás vakmerőségére nehéz szavakat találni.
"Bármilyen eszköz megengedett a védekezéshez" – írja az oldal az ellenségnek titulált ellenzéki pártokról.
Donald Trump elnöknek jobban kell vigyáznia, hogy mit ír, nehogy megjelöljék a bejegyzéseit.
A Ripost a címlapon kérdezte, Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével? A Médiatanács mindebben nem talált problémát.
Nem először fordul elő ilyen eset a balti államban.
Az Európai Bizottság elégedett azzal, ahogy a közösségi hálók takarítják a gyűlöletkeltő posztokat a felületeikről.
A vers szerzője szerint ennyi erővel Szorokint perbe foghatnák emberevés propagálásáért.
Sértették az emberi méltóságot, és gyűlöletet keltettek ezek a kijelentések, döntött a Médiahatóság.
Ez még az áprilisi Bayer-ügy, nem a taknyos-véres. A BRFK szerint nem uszítás, amit Bayer akkor írt, mert nem szólított fel erőszakos cselekményre.
A TASZ munkatársai videóban hívták meg a Fidesz propagandistáját, hogy egy kávé mellett mesélje el, miért fél annyira tőlük.
Ahol magasabb volt a tuszik ellen uszító rádióadó lefedettsége, többen követtek el ellenük erőszakot.
"Mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk."
Orosz Mihály Zoltánnak az izraeli vezetőket mintázó bábuk felakasztása miatt kell bíróság elé állnia.