Kampányplakátokon éltek vissza a Tisza Párt nevével, lépett a választási bizottság
Döntött a Fővárosi Választási Bizottság, a polgármesterjelölt törvényt sértett.
Döntött a Fővárosi Választási Bizottság, a polgármesterjelölt törvényt sértett.
A Mi Hazánk elnökével radikális kijelentésekről és a budapesti választási rendszer megváltoztatásáról is beszélgettünk.
A főpolgármester egyeztetésre hívta az ellenzéki pártok vezetőit.
Toroczkai László megindokolta a furcsa lépést.
Már a 2024-es önkormányzati választást is érinti a döntés.
A miniszterelnök szerint a jobboldali politikus földrengésszerű választási győzelmet aratott.
Szinte lehetetlenné válik ezzel a módszerrel a csalás.
A Párbeszéd – Zöldek az önkormányzati választásokra vonatkozó szabályok átírását kifogásolja.
A választási törvény módosítása mentheti meg Ács Rezsőt.
A kisebb támogatottságú pártokat biztosan hátrányosan érinti.
A törvények szerint nem folytathat más keresőfoglalkozást.
A határozat szerint változtatni kell a választási törvényen.
Az erről szóló javaslaton már dolgoznak a frakcióban.
Csaknem 90 ezren vonultak utcára.
Az uniós bíróság a nemzetiségek szavazását találta aggályosnak, a kormány a Nagykamarához fordul.
Sasvári Róbert először 10 ezer forintra tett javaslatot, de azt leszavazták.
Az ilyen esetek sérthetik a választási törvény egyik alapelvét, ezért érdemes kifogást emelni az NVI-nél.
Változásra van szükség az amerikai törvényhozás felsőházának, a szenátusnak a szavazási szabályaiban.
Aláírta az új rendelkezést Milos Zeman államfő.
A 68 éves államfő 21 éve áll Oroszország élén.
A hivatalos indoklás szerint erre a kamupártok miatt van szükség, a bírálók szerint ezzel az ellenzéki pártok indulását nehezítik.
Lehet ajánlat azok számára, akik nem kérnek se Orbánból, se Gyurcsányból.
A közös ellenzéki lista kényszerével a kormányoldal összetolja az ellenzéki pártokat. Szakértők szerint ez többféleképpen is elsülhet.
Már így is minden folyamat a közös lista irányába mutatott, a Kétfarkú Kutya Párt akár kulcsszereplővé is avanzsálhat.
A Jobbik egykori miniszterelnök-jelöltje is elmondta a véleményét az Indexnek a választási törvény kedd éjszaka benyújtott módosításáról.
A volt országgyűlési képviselő, ügyvéd szerint a választási törvény tervezett módosítása szűkíti az ellenzék mozgásterét.
A szavazólapok lefotózását is megengedné a Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat.
Utódját a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki kilenc évre.
A törvény bevált, a pártok megegyezésén és az Országgyűlés döntésén alapul. Önkormányzati választási eredménytől függetlenül.
Nem lehet tüntetni Orbán Viktor háza vagy az orosz nagykövetség előtt. Az ellenzéki pártok nem rakhatnak ki vadplakátokat, a Momentum nem gyűjthet áruházi parkolókban. Az utóbbi évek vitás kérdéseit a saját javára dönti el a Fidesz az új gyülekezési és választási szabályokkal.
Sok ponton módosítják a választási szabályokat. Az átjelentkezők hosszú sorára találtak egy megoldást, és a fideszesek egy szimbolikus ponton változtatnának a levélszavazáson. Az ellenzéket nehéz helyzetbe hozza, hogy betiltják a vadplakátolást.
Az Együtt javaslata alapján a határon túliak pedig két egyéni mandátumról döntenének. Pállfy Ilona NVI-elnök bizalomvesztésről is beszélt, Szigetvári a 2018-as választások tisztasága miatt aggódott.
A Political Capital szerint módosítani kell a választási törvényt. Komoly visszaélési lehetőségekre bukkantak.
Kiszámoltuk, hogy ha nem írt volna a nyáron új törvényt a Fidesz, akkor kisebbségben lennének a kormánypártok a fővárosi közgyűlésben. Ügyes, eh?