Kimerültség miatt szünetelteti a pályafutását a Győri Audi ETO egyik legjobbja
Yvette Broch két Bajnokok Ligáját és három magyar bajnoki címet ünnepelhetett eddig a csapatával.
Yvette Broch két Bajnokok Ligáját és három magyar bajnoki címet ünnepelhetett eddig a csapatával.
Kis mennyiségű alkoholt mutattak ki a válogatott és a Győr kézilabdázójánál.
Egy ágra sorsolták a két magyar klubot.
Vasárnap még a női kézilabda-BL-t megnyerő Győrnek tapsolt az ország, most lehet, hogy a hazai bajnokságot elveszíti.
Az utolsó másodpercek izgalmait nem fogja kiheverni a készülék.
A brazil Amorim a legfontosabb gólokat lőtte a kézilabda BL-döntőben. Korszakos edző búcsúzik a Győrtől, bár a bajnokságot még meg kellene nyernie Martínnak. Mostantól a magyar lesz az öltöző nyelve.
Grimsbö azt mondta, a magyar kapus védjen a hajrában. 5 másodperc volt hátra, és jött a reflex.
Születésnapos ugyanis.
A hosszabbításos döntő utolsó támadása a Vardaré volt, de Kiss Éva hihetetlen bravúrral védett. 27-26-ra nyertek a magyarok, és először tudtak címet védeni.
Amorim az utolsó másodpercekben a két hosszabbításban is hatalmasat játszott, ő és Groot vitte vállán a negyedik BL-címig a Győrt. 2017 után 2018-ban is hosszabbításban verték a Vardart, 27-26 a vége.
Hat góllal verte Bukarestet a kézi-BL címvédője. 7-6-os játékkal is alig tudtak gólokat lőni a románok.
Ambros Martín február óta gondolkodott az ajánlaton, most jelentette be.
Sorozatban harmadszor lesz ott a női BL négyes döntőjében a magyar csapat.
Idegenben nyert a Győr hat góllal a kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Cornelia Nycke Groot cselezés közben sérült meg.
Az Érd nagyot küzdött, de végül a Győr bedarálta őket, 27-23 a kupadöntő vége. A Fradié a bronz.
Az eddigi másodedző, Danyi Gábor váltja majd Ambros Martínt a női kéziseknél.
Oftedal a horvátok elleni meccsen szenvedett súlyosnak tűnő bokasérülést.
Danyi Gábor élete nagy esélyét kaphatja a győri női kézisektől.
A Győr 34-25-re verte a Ljubljanát, pedig hat percig még gólt sem dobott.
A tavalyi bronzérmes CSM Bucurestit verték végig vezetve, Görbicz 10 gólt vágott.
És egy norvég beálló, a magyarokkal hosszabbított a BL-címvédő.
Ha ez így folytatódik, senki nem szerződik szívesen a klubhoz, még ha a BL címvédője is.
Beleakadt Amorim keze ellenfele mezébe.
Görbiczék csoportelsőként mentek tovább.
A győriek visszavágtak az orosz Rosztovnak, öt gólig jutott a szélső-irányító.
25-23-ra nyertek otthon a kézi-BL-ben, vezetik a csoportjukat.
A BL-ben egy góllal kikapó Győr hetest reklamál.
Április 9-e óta az első veresége a magyar női kézilabdacsapatnak.
Elmarad a Vasas elleni hétvégi bajnokijuk.
Görbicz Anita tanácsolja, a fiatal irányítóban látja ugyanis önmaga utódát.
A kézis Tóth Gabriella Érden nyerheti vissza kiváló formáját.
A Vardart és a Barcelonát is megkapták. A Veszprém a PSG-vel került össze, a Győr és a Fradi kemény sorsolást kapott.
A 35 éves kézis, Anja Althaus bejelentette májusban, hogy befejezi, aztán meggondolta magát.
A döntőben és az elődöntőben ő lőtte a legtöbb győri gólt. És ez is kevés volt.
Története harmadik BL-sikerét a rendes játékidőben nem tudta megszerezni a Győr női kézicsapata. A ráadásban gyorsan elléptek három góllal, és akkor összejött.
Elképesztően izgalmas befejezés után, hosszabbítással nyerte harmadik BL-címét a Győr. A döntő eleje simának tűnt a Vardar ellen, de a végére felszívták magukat a macedónok. A hosszabbítást viszont az ETO vitte, megérdemelten.
Egy év után megint megvertük a Buducnostot, most jobban, 26-20-ra, vasárnap összejöhet az álom.
Milliméterekkel a leérkezés előtt találta ki, hogy másképp dob, csodagól lett. Amorim 500. BL-gólját dobta.
A Ferencváros 2003 után nyerte meg újra a női kézilabda Magyar Kupát.
Nincs ország, amelyiknek négy csapata állna még a kézilabda Bajnokok Ligájában.
A 25 éves norvég Párizsból érkezik.
Görbiczék rommá verték a Ljubljanát, bejutottak a negyeddöntőbe.
Országon belülről igazolt a kézilabdaklub.
2020-ig a norvég Kari Aalvik Grimsbö védheti a győriek kapuját.
A Rosztov nem volt igazi ellenfél.
Heidi Löke a szülése után vissza fog térni, de erős a gyanú, hogy Norvégiában. Már meg is keresték.
Nagy hajrával nyertet egy góllal a Rosztov ellen.
Ambros Martín sajnálja, ha ez valakit bánt.
Ambros Martín döntését nem vétózhatták meg.
Mindegyik kalapból a legerősebbet kapták a női kézilabda BL-ben. A Veszprém is kifogta a sztárcsapatokat.
Görbiczék két győzelemmel megnyerték a női kézilabda magyar bajnokságot.
A román miniszterelnök mondta ezt, miután a román csapat legyőzte a Győrt a BL-döntőben.
Azt már tisztán látjuk, min nem múlt a női kézi-BL döntője: a kispad hosszán. A románokat Gulldén szenzációs játéka segítette.
A rendes játékidő vége előtt 3, a hosszabbítás vége előtt 10 másodperccel egyenlített a Bukarest. Nem hibáztak hetest, a volt győri Bradeanué volt a mindent eldöntő találat.
A címvédő kiejtése csak az első lépés volt, az igazi döntő most jön a győri kéziseknek.
Többször elment három góllal a két évvel ezelőtti BL-győztes, de a végén a címvédő Budućnostt az egyenlítésért támadott. Egy technikai hiba miatt kapura sem tudtak lőni. A Vardar-Bukarest párharc győztese vár a mieinkre.