Jobban fogynak a kétfarkúak Sorospénzei, mióta rájuk szállt a NAV
Igaz, mint kiderült, nem pénzhamisítás, hanem "szabálytalan pénzutázat" készítése miatt idézték be a viccpárt vezetését.
Igaz, mint kiderült, nem pénzhamisítás, hanem "szabálytalan pénzutázat" készítése miatt idézték be a viccpárt vezetését.
A viccpárt Soros, Sargentini és Juncker fejével díszített, vastag, műnyomó papírra készült álpénzeket osztogatott.
A világ legnagyobb pénzhamisítója hat hetet ült csak előzetesben, pedig 60 év börtönt ért az akciója. És 50 millió dollárja meg is maradt.
Nyomtatót vettek, hamisítottak, lebuktak.
Az elmúlt hetekben több településen fizettek vele Szabolcs-Szatmár megyében.
A dologról minden idők egyik legnagyobb fizikusa tehet, és egy kicsit az antiszemitizmus.
Csalás, pénzhamisítás és pénzmosás miatt vették őrizetbe a gyémántmágnás Benny Steinmetzet.
Így döntötték volna be a brit gazdaságot. Később maguk használták a zsidó rabokkal nyomott pénzt.
V. Áron egy százeuróssal bukott le a pénzváltóban.
Szeptemberben állt össze öt ember, és elkezdtek húszezreseket gyártani.
A pákai férfi azt hitte senkinek sem fog feltűnni, hogy kikukázott, összeragasztott, fénymásolt bankjeggyel akar fizetni.
Összesen 201 darabot. Először sikerült beváltaniuk, aztán a rendőrök várták őket.
Szász Istvánt és társát dollár és ukrán hrivnya hamisításával vádolják. Tettüket beismerték.
123 millió forintnyi hamisítványt gyártottak le. Ukrajnában akarták forgalomba hozni.
Tintasugaras nyomtatót használtak, többször fizettek sikerrel a hamis bankjegyekkel.
A 300 ezer eurónyi hamis pénzzel lebukó magyar banda állítólag Kis Grofót, Mága Zoltánt és Lagzi Lajcsit is meghívta a Szakonyban tartott bulikra.
Tettenérés a Montecuccoli téren: büki férfi tervelhette ki a 300 ezer eurós bűntényt.
A tiszakécskei pékségben buktak le, egy kétezresről ragasztottak rá vízjelet.
Az Állami Térképészeti Intézet gyártotta 30 millió hamis frankkal akartuk a franciákat megleckéztetni az 1920-as években. Elég hülyén buktunk le vele.
Fél napig gondolkoztak a válaszon.
Veress Áron a Keletiben bukott le hamis pénzzel, de a lakásán is találtak a százeurósokból. Igazi krimi házkutatással, letartóztatással és egy titokzatos moldáviai férfival.
Elegük van a lövöldözésből, inkább barátkoznak a az ellenségek a lövészárokban.
Később átnyergelt pénzhamisításra; amikor már majdnem tönkretette az amerikai bankrendszert, a féltékeny barátnője adta fel a rendőröknek.
A spanyol férfi 50 eurós bankjegyeket gyártott. Legalább 2 milliónyi hamis eurót terítettek.
Három férfit őrizetbe vettek. Egyiküket egy móri üzletben, miközben hamis pénzzel próbált fizetni.
Legalábbis az a négy, amivel két trafikban fizettek. A kamerák képei alapján köröznek két férfit.
A kiskunhalasi férfiak A/4-es lapokra másolták a bankjegyeket, hárman vásároltak is a hamis pénzből - egyikük autót vett.
A pannonhalmi férfi gazdagnak és menőnek mutatta magát, egy kis fűvel is lazította az imázst.
Jó minőségű 100 eurós bankjegyeket gyártottak.
Lopás miatt ellenőrizték a körözött komáromi nőt.
A bankjegyeket kinyomtatták, de még nem vágták fel.
Egy villa garázsában gyártott tökéletes egy- és kéteurósokat három olasz férfi.
Amatőr hiba buktatott le egy pénzhamisítót Rhode Islanden.
Még vizsgálják, honnan szerezte a hamis öt-és tízezreseket a három baktalórántházi férfi.
Háromtagú pénzhamisító banda rekord mennyiségű, 3685 darab tízezrest és okmányokat is csinált házilag.
Egymillió forintnyi hamis tíz- és húszezrest találtak a rendőrök egy középkorú házaspár autójában.
Vu Seng-jou bandája összesen 7,2 milliárd forintnyi hamis bankjegyet gyártott bő fél év alatt.
Miután a haverjai nem váltották fel a bankót, talált egy balekot, aki a büfében vett egy üdítőt.
A két helybéli férfi satnya másolatokat készített.
Több százezer forintnyi hamis bankjegyet nyomhattak, amik még forgalomban lehetnek.
Majdnem kétharmados ellentámadást indított a jegybank a szuperhamisítvány tíz- és húszezresek ellen. Ha a csodatoll sem segít, jön a dupla UV-fény.
Egymillió magyar bankjegyre a korábbi 36 helyett 27 hamis jutott az év végén.
Lebukott az utóbbi évek legfelkészültebb hamisítócsapata. Az MNB eddig 29 millió forintnyi hamis tízezrest kényszerült kivonni a forgalomból miattuk.
Bár a hamisítványok elég ócskák voltak, volt, ahol csak a nyomozók felbukkanásakor jöttek rá az átverésre.
A hamis pénzt játékautomatákban használta fel egy oroszlányi és egy budapesti férfi.
De már kevesebb bankjegyet hamisítunk.
A vegyesbolt előtt szétégett két- és ötezresek sodródtak az utcán, korábban fizetni is próbáltak velük.
Tavaly göngyölítették fel a tízfős csoportot, egy szír és két bolgár ellen is vádat emelnek.
A terítésben a felesége is segített, helyi boltokban vásároltak ezt-azt.
Kihallgatásuk alatt valamennyien részletes beismerő vallomást tettek, egyikük még 11 kerékpár ellopását is beismerte.
A banda tagjai kis értékben vásároltak a boltokban, így váltatták fel a hamisítványokat.
Szkenner és színes nyomtató segítségével hamisított tízezreseket egy szarvasi férfi, majd bevásárolt a kiskundorozsmai nagybani piacon.
Egyiküket körözték is, miközben körömlakkal festett fémszálcsíkot a fénymásolt bankjegyekre.
Fénymásoló-nyomtatóval előállított ezresekkel fizettek a szórakozóhelyen, nem sokkal később rendőrök fogták el őket.