Üzent Böjte Csaba: Szerintem gyógyulok
A Honvédkórházban ápolják.
A Honvédkórházban ápolják.
A tűzoltók megszüntették a kisebb tüzet és füstöt, a balesetben szerencsére senki sem sérült meg.
Az ötödik emeleten észlelt füstöt visszaszorították a tűzoltók, az épületből nem kellett fekvőbetegeket kihozni.
Egyre több az ország működéséhez szükséges szolgáltatási hálózat elleni kibertámadás.
A részleget múlt hét végén nyitották meg.
Takarítókat és adminisztratív feladatokra is keresnek önkénteseket.
Közel 4400 fővel nőtt a fertőzöttek száma, kórházban 7358 beteget ápolnak, közülük 599 ember van lélegeztetőgépen.
A koronavírus-járványra reagálva nyolchetes online szülésfelkészítő tanfolyammal segíti a kismamákat a Szent János kórház.
Sokszor öt órán át egy pohár vizet sem tudnak inni. Védőruha van, de lelkileg erre nem lehet felkészülni. Ha vége, akár pályaelhagyás is jöhet.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Hétfőn bejelentette, hogy koronavírusos, csütörtökön pedig kórházba került.
Orbán Viktor Jenei Zoltánt nevezete ki az országos kórház-főigazgatónak.
Az nem világos, hogy a zenész elkapta-e a koronavírus-fertőzést.
Az anyukát letartóztatták, életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják.
Lapértesülés szerint nem tudtak megállapodni egymással az intézmények az átvezényelt dolgozók kifizetéséről.
A fővárosiak a kórházépítés és -felújítás mellett vannak, a sport- és szabadidős létesítmények fejlesztése viszont nem hozza őket lázba.
Mindháromszor visszavitték a rendőrök, súlyos büntetést kapott.
12. napja küzd a fertőzéssel. A rapper vírusvalóságshow-jában az Index is kapott műsoridőt.
Már korábban is negatív tapasztalatokat szerzett a kórházban, most kiugrott az ötödik emeletről egy idős asszony.
A tüdőgondozók szerint 180-200 ezer tüdőbeteg él hazánkban, az orvosok szerint viszont jóval több.
Így a hozzátartozók is megkapják a kért felvilágosítást, de az orvosokat sem tartják fel.
Levelet írt a román külügyminiszternek.
Ioan Catalin Denciu habozás nélkül a lángok közé vetette magát, hogy életeket mentsen.
Heten válságos állapotban vannak. A legfőbb ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított eljárást.
Utoljára november 3-án, több mint egy hete lehetett hallani a 67 éves zenészről.
Új szűrőbuszok állnak munkába, túlterheléses támadás érte a koronavírus-honlapot – közölte az operatív törzs.
Kórházban 6690 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 518 ember van lélegeztetőgépen.
Az előre tervezett műtétek elhalasztásával több orvos tud bekapcsolódni a Covid-ellátásba.
Müller Cecília körlevélben szólította fel a kórházakat, biztosítsák a családok számára a kapcsolattartást és a megfelelő tájékoztatást.
Pánikkeltőnek és félrevezetőnek nevezte a helyi kórház főigazgatója dr. Nemény Andrásnak, Szombathely polgármesterének tegnapi nyilatkozatát.
Lehangoló koronavírus-helyzetről számolt be Nemény András polgármester.
Az egészséges kislány a Szerencsés Eszter nevet kapta.
A trombitaművész a saját tárgyalásán sem tudott megjelenni.
Néhány napot bent fog tölteni, elváltozást találtak a tüdején.
Egy hónap alatt 6000 ideiglenes új kórházi férőhelyet létesítenek a lengyelek.
Felfüggesztik a halasztható műtéteket a koronavírus-járvány miatt.
Kásler Miklós szokásos heti videóinterjújában közölte, hogyan tervezik az egészségügy átalakítását.
Már a rendőrség is keresi.
Az országos tisztifőorvos tanácsokat adott, mit érdemes magukkal vinni a betegeknek a kórházba.
Csaknem háromszor annyi kórházi ágy áll rendelkezésre covidos betegek kezelésére, mint ahányat most leköt az ellátás.
A ceglédi kórházat alig egy hete jelölték Covid-ellátóhelynek, de a polgármester már most behúzta a kéziféket.
A megyében elsőként a hatvani Albert Schweitzer Kórházat jelölték ki járványkórháznak.
Csaknem háromezer négyzetméteres, egynapos sebészeti ellátást biztosító egység épül, amely várhatóan 2022-re készül el.
Viszonylag kevés a szabály, de azok szigorú betartása ellaposíthatja a járványgörbét, amiben mindenkinek egyéni felelőssége van.
A tavaszi első hullám harminc százalékos arányához képest sokat romlott a helyzet ezen a téren is.
Józsefváros polgármestere pénteken került a Szent László Kórházba súlyosabb lefolyású koronavírus-fertőzéssel.
Több mint 4200 beteget ápolnak kórházban, több mint háromszázan vannak lélegeztetőgépen.
Tagja lesz Kincses Gyula MOK-elnök és Müller Cecília országos tisztifőorvos is.
A háromból két intenzív osztályon is koronavírusos betegeket kezelnek.
Csach Gábornak folyamatosan láza van, így most már kórházban kezelik. A családja is megfertőződött.
Sok egészségügyi dolgozó nem akarja vállalni januártól a munkát az új feltételekkel.
A politikusnak a súlyosabb lefolyású koronafertőzés jutott.
A traumatológiai ellátásra szorulókat két kijelölt intézménybe, a szombathelyi, illetve a nagykanizsai kórházba szállítják.
Az infektológus szerint továbbra is az egyéni védekezés a fontos, a remdesivir pedig nem fog gyógyszertárakba kerülni.
A rendőrök aligha felejtik el, amit a hátsó ülésen megláttak.
Az Egyesült Államokban egyelőre a vírus áll nyerésre: egy nap alatt 62 ezer új fertőzöttet jelentettek, és 222 ezer fölé nőtt az elhunytak száma.
Szünetel a betegfelvétel. Sőt, a belgyógyászaton is, ahol nemrég 24 fertőzöttet találtak.