Schiffer András: a szultán Tusnádfürdőn betámogatta DJ Trumpot
Megadja Gábor kormánypárti publicistával vitázott az LMP volt elnöke.
Megadja Gábor kormánypárti publicistával vitázott az LMP volt elnöke.
A republikánus elnök és demokrata kihívójának ez volt az utolsó lehetősége a bizonyításra szemtől szemben a november 3-i nagy megméretés előtt.
Különböző helyszíneken, de sor került az újabb vitára a két elnökjelölt között.
A republikánus elnök élőben akart kiállni a demokrata kihívója ellen, de ebbe sem Joe Biden, sem a szervező bizottság nem ment bele.
„Nincs jel – kérjük, várjon”
Az elnök nem akarja egy virtuális vitára „pazarolni” az idejét.
Mit lehet tenni, ha a kertszomszéd viselkedése, tevékenysége zavaró? Az ügyvédet kérdeztük.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom első vitaestje élőben.
Magyar politikusnők szópárbaja egy cseh politikusnő kijelentéséről.
Trump kampánystábja az elmúlt hónapokban Joe Biden egyre gyakrabban megmutatkozó szenilitására helyezi a hangsúlyt.
Egy 25 és 34 éves férfi vitája fajult el Várpalotán.
Gyakori vitaalap a társasházakban a tároló használata: ha valaki telerakja a saját holmijaival, az jogosan kelt feszültséget.
Ő volt az első író, aki felszólalt a nők érdekében.
Csütörtökön kezdődik a közéleti rendezvény Tihanyban, ami idén Tusványos szerepét töltheti be. Orbán is beszédet mond.
Ha mindig te akarsz másokat tanítani, egyre kevesebbet fogsz tanulni.
A feleség elszökése után az érdi család visszakövetelte az enyingitől az esküvő árát.
A szülői szeretet stabil alapot nyújt a kamasznak akkor is, ha ezt soha nem ismerné be.
Feszült időszak: sok magyar zenész a Facebookon mondja el, mennyire kilátástalannak látja a jelenlegi helyzetet, amelyben focimeccsre mindenki mehet, de koncertre csak ötszáz ember.
Forrnak az indulatok a bulinegyedben, miután minden korábbinál szigorúbb csendrendelet lépett életbe. Miről van szó? Hogy élhetik ezt túl a vendéglátósok? Kibeszéltük.
Forrnak az indulatok a bulinegyedben, miután minden korábbinál szigorúbb csendrendelet lépett életbe. Miről van szó? Hogy élhetik ezt túl a vendéglátósok? Kibeszéljük.
Aki keveset tud, de nagyon magabiztos, azzal nem szoktunk leállni vitatkozni. Pedig lehet, hogy néha érdemes.
A gumilövedékekkel meglőtt férfi életveszélyes állapotban van. A társát késsel vágták meg.
Mi történik valójában egy online vita közben? Miről szól ez? És hogyan lehet jól csinálni? Pszichológusokat kérdeztünk.
A gödi példával elhíresült, különleges gazdasági övezetekről szóló tervezet vitáján csaptak össze a parlamentben.
Szomszédok közt gyakran előfordulhatnak viták, de a jog segít ezeket rövidre zárni.
Egy hónapra letartóztatásba helyeztek egy zuglói nőt. Tavaly húsklopfolóval verte élettársát.
Berki a mai naptól fogva nem fizet gyerektartást, mivel úgy gondolja, hogy Hódi úgy használja lányukat influenszerként, hogy arról nem egyeztet vele.
Kulcsárék elmondták, hogy sokkolta őket a dolog, illetve azt is elárulták, hogy a bíróságon fognak pontot tenni az őket ért rágalmazási ügy végére.
Belekeveredett a Schobert-ügybe, az énekesnő most Instagramján reagált az őt agresszíven támadó emberekre.
A Facebook oldalán írta meg, hogy egyesek igyekeznek őt, kollégáit és a műsort lejáratni, de mindez nem izgatja őket, mivel a közönség mellettük áll.
Egyszerű, mégis hatásos mondat, ami nem hagyja, hogy elfajuljon a veszekedés, és segít a problémamegoldásra koncentrálni.
Bernie Sanders szerint az elnök egy beteges hazudozó, Elizabeth Warren pedig a közelmúlt történelmének legkorruptabbjának nevezte a mostani kormányt.
Ne hagyd, hogy a család, a párkapcsolatod, a munkatársad vagy egy agresszívan politizáló ismerős kicsináljon lelkileg.
Egyik követője szerint jobban megválogathatná, kinek adja el magát.
Birtokvédelmi eljárás segíthet, ha már meg lehet fulladni a füsttől.
A Miniszterelnökség miniszterhelyettese, Orbán Balázs válasza a TASZ-os Szabó Máté Dániel publicisztikájára. Az államot vagy az állampolgárt védje az alkotmány?
Este 11-kor kezdődött a szerdai ülésnap utolsó vitája, ahol a képviselők jogállását és az Országgyűlés működését is tárgyalták.
Vajna Tímea 13 milliárdos adósságot is a magáénak tudhat, L.L. Juniorék továbbra sem jutottak konszenzusra, Charlienak hiányzik Somló Tamás.
Folytatódik az X-Faktor válogató, és ezzel folytatást kaptak a vérre menő viták is.
Közös fotóikkal árasztották el a közösségi oldalakat.
Sebestyén Balázst Zámbó Krisztián küldte el melegebb éghajlatra, Vásáry André Majkának szólt be, ráadásul Mádai Vivien és Cseke Katinka is vitázott.
Mindenkivel babráltak már ki, a bosszú gondolata pedig üdítő lehetett akkor is, ha végül elmaradt.
Őrzik a hagyományt az X-Faktor mentorai. A vitázás hagyományát.
Búcsúvideójukban azt mondták, nekik kellett volna nyerni és a játék ösztönözte őket a gyerekvállalásra.
Újabb lendületet kapott az ellenségeskedés az egykori szerelmespár között. „Végtelenül sajnálom a kislányomat” – mondja Berki.
Képtelenek egymással beszélni, már a gyerekkel kapcsolatos dolgokat is Berki új feleségével tárgyalja meg.
A Galaxis őrzői rendezője, James Gunn vágott vissza Coppolának. Szerinte régen meg a gengszterfilmeket nézték le.
A Kulcsár-nővérek 8 éven át szóba sem álltak egymással, de végül megtört a jég. Videó.
A Trianonról, a médiaszabadságról és a boldogságról szóló kurzusokat is különböző politikai hátterű kutatók tervezték meg.
A demokrata képviselőházi elnök és Trump egyben egyetértenek: mindkettő szerint a másik kattant be. A szíriai csapatkivonások miatt vesztek össze.
Biden az ukrajnai ügyet magyarázta, Sanders szívinfarktusa után tért vissza. Demokrata elnökjelöltek szerint Trump kezén szárad a kurdok vére.
Emilio a rapper szerint a Get Down On it című dalt így adja elő: "Hajú vana dudududu rilivonna duda densz."
Nem fogja kitalálni, hogy aztán mi történt.
A főpolgármester nevetségesnek minősítette Karácsony Gergely csütörtöki nyílt levelét. Kattintás után még több jelző!
Nem finomkodott, ahogy korábban a Tony-gálán sem.
Miután megtagadták a vízumot tíz küldöttjükől, az oroszok indítványozták, hogy költöztessék el az ENSZ Első Bizottságát az USA-ból.
Szerinte a meggyilkolt brexit-ellenes képviselő emlékét úgy lehet tiszteletben tartani, ha az Egyesült Királyság sikeresen kilép az EU-ból.
Elmondta, hogy nincs mit elmondania.
Egy végtelen történet.
Túl lelkes lett a közösen eltöltött időszaktól. Így Demcsáknak és feleségének is le kellett hűtenie.