A New York Times szerint Magyarország jól áll az oltások tekintetében
12. helyen állunk a beadott vakcinák számát lakosságarányosan tekintve.
12. helyen állunk a beadott vakcinák számát lakosságarányosan tekintve.
AstraZenecát kapott a tibeti buddhisták 85 éves szellemi vezetője.
Egyes oltópontokon azonban központi utasításra hivatkozva nem adták be a vakcinákat.
Másfél nap után csak kiderült, mi az ingyenesen hívható a telefonszám.
Több koronás fő már be van oltva, de vannak, akik kivárják a sorukat.
Tőkeerősebb nyugati országok vásárolják fel a kormány által le nem hívott Moderna-oltásokat.
A legtöbben a hétvégi oltások egy részének elmaradása és az újabb szigorítás jogszabályainak hiányát kérték számon.
A teljesség igénye nélkül megnéztük, kiket oltottak már be a világ vezetői közül.
Azt állítja, hogy a hatékonyságáról nincs is hiteles dokumentáció.
A legfrissebb skandalum: Abu-Dzabiban beoltatták magukat az infánsnők.
A Pfizer-vakcinával. Ez volt a második adag.
Csütörtök reggel 280 ezer adag Szputnyik V oltóanyag futott be.
A tervezetet többen is kritizálták.
A biokémikus arról is beszélt, hogy szerinte meddig tarthat a vakcinával elnyerhető védettség.
A professzor szerint csak a vakcinával lehet eljutni a fokozatos nyitásig.
Közel 800 ezren megkapták az első oltást.
Orbán Viktor tavaly március 4-én jelentette be, hogy naponta beszámol az operatív törzs.
Az ország hatalmas oltóanyaghiánnyal küzd.
Az élenjáró gyártók már dolgoznak a dél-afrikai variánssal szembeni oltóanyag előállításán.
A termelési kapacitás növelésével évente akár hárommilliárd dózist is elő tudnak állítani a jövőben.
Ha elutasítjuk a vakcinát, a járvány legyőzése ellen dolgozunk.
Ivry Lider, Salom Hanoch, Jardena Arazi és Dikla lép fel a Maccabi Tel-Aviv otthonában.
Az orvos szerint sok ezer honfitársunk életét követelheti a koronavírus, ha nem érjük el rövid időn belül az átoltottságot.
A PDSZ szerint a pedagógusok 84%-a oltatná be magát, a minisztérium szerint ennél jóval kevesebben regisztráltak.
A COVAX-program keretében, az AstraZeneca vakcinájából.
115 ezer oltásra elegendő oltóanyag futott be.
Sem a vendégek, sem a személyzet tagjai nem viseltek maszkot, és kijárási tilalmat is megszegték.
Riport Magyardombegyházról, ahol a regisztráltak kilencvennyolc százaléka beoltatta magát.
Szaúd-Arábia szigorít.
Brazíliában már szinte annyian kigyógyultak a koronavírusból, mint ahányan Magyarországon élnek.
A tweetek címkézésével, illetve büntetési rendszer alkalmazásával szűri ki a szabálysértőket a közösségi portál.
Furcsa párhuzamot hozott a DK elnöke.
127 hektáron égett le a terület.
Egy budapesti háziorvos válaszai az oltással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre.
A tiszti főorvos szerint soha nem kellett még ilyen komolyan venni a járványt.
A döntés egyértelmű.
A Johnson and Johnson oltóanyagának szállítása és tárolása is egyszerűbb.
A feleségével napokon belül megkapják a vírus elleni oltást.
A rektor bízik abban, hogy ebben az évben teljes mértékben letudjuk a járványt.
A beoltott egészségügyi dolgozók körében végeztek kutatást.
Kórházban 5679 koronavírusos beteget ápolnak, 537-en vannak lélegeztetőgépen.
A Békés megyei faluba március végéig a második vakcina is megérkezik.
A miniszter szerint a DK és a főpolgármester nyilatkozata megtévesztő és tisztességtelen.
Az a terv, hogy július végére mindenkit beoltsanak az országban.
Láthatják, kutya bajom – mondta a miniszterelnök az oltás után.
Két vakcina esetében megváltoztatták az első és a második oltás között megállapított időtartamot.
Több mint ötezer rendelőben folyik az oltakozás.
A főpolgármester egyetért Orbán Viktorral: nem számít a pénz, ha oltásról van szó.
Már majdnem másfél millió adag vakcinát használtak fel.
A miniszterelnököt a kínai vakcinával oltották be.
Átengedi a lehetőséget azoknak, akiknek most nagyobb szükségük van az oltásra.
Egy nap alatt több mint 110 ezer embert oltottak be.
Az elsők között regisztrált a színésznő.
Rio de Janeiro több kórházában is átverték a vakcinára várókat.
Az Oxford/AstraZeneca vakcina fejlesztői már elkezdték oltóanyaguk tesztelését a hat és tizenhét év közötti korcsoporton.
Egy teljes napra 80 ezer forint, fél napra pedig 40 ezer forint jár.
Olaszország többi részén ugyanakkor rosszabbodott a helyzet.
Az infektológus főorvos szerint nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is.