Véget ért a hazai síszezon
Eddig tudtak kitartani.
Eddig tudtak kitartani.
Megrohamozták az emberek a kutakat, attól tartva, hogy már most vége az árstopnak.
Laura úgy érzi, Dávid még nem kész egy komoly kapcsolatra.
A diákoknak. Majdnem.
A felsőoktatási intézmények online oktatásra állnak át, gyülekezni nem lehet, a kollégiumokat pedig el kell hagyni.
A szerkesztőség felállása után a blog sem marad az Indexen.
Néhány ország haladást ért el, de globális szinten gyorsul a járvány.
Sorra hagyják ott a pártot ismert vagy kevésbé ismert politikusok, a herédi önkormányzati képviselő függetlenként folytatja.
A Katona József Színház, az Index és a Prompt Media közös Karanténszínháza tizennégy rész és egy exkluzív meglepetésvendég beugrása után véget ért. Most egyben is végignézhetőek a részek.
Újranyílt a Balaton, az emberek pedig óvatosan kimerészkedtek a partra, a teraszokra. És volt, aki eddig a krisztusi, pusztai hangulatot élte át.
Azonnali hatállyal véget ért a bajnokság a koronavírus miatt.
2020 augusztusban lejár a licenc, a kínai TCL beszünteti a gyártást, 2022-ig nyújtanak terméktámogatást.
Élvezzék ki, hétvégétől őszies idő lesz, jövő héten pedig már fagypont közeli hőmérséklet is lehet.
Végigszáguldottunk a fesztivál utolsó hajnalán, és megnéztük, milyen az, ahogy az éjszakai eufória átfolyik a reggeli távozásba.
Borúsabb, esősebb idő lesz. Csütörtökön pedig általános restség lett úrrá a hidegfront miatt.
Mégiscsak volt valami Horváth András zöld dossziéjában, a rendőrség vádemelési javaslatot tett.
Nem kizárt, hogy egy mellékszálon még utána is folytatódhat majd a történet.
Tizenhat évvel a Sony konzoljának megjelenése után. Ebből a konzolból adtak el a legtöbbet.
A meglévő ügyfelek a Vodafone-hoz kerülnek. Négy évet bírt a mobilszolgáltató.
Elemzésük szerint 2008 óta gyengíti az uniót, hogy vezetőik képtelenek válsághelyzetet kezelni.
A hét elején még 37 fokos hőség lesz, de a kánikulát elmossa a hűvösebb eső.
Rengeteg közösség oldal próbálkozott a magyaron kívül a Facebook előtt és után is. Mibe buktak bele? Ki találta fel a lájkgombot? Ki védette le az ilyen oldalak koncepcióját?
Lekapcsolják a szervereket, minden adat elveszik, amit nem mentenek le még gyorsan.
Évi hatmillió dolláros forgalma van, az AOL decembertől mégis lelövi a legendás zenelejátszót.
Sas József 60 éve van színpadon, úgy táncol, mint 25 éve, de egészsége megromlása miatt visszavonul. Megnéztük utolsó előadását, a Lúdas Mutyit. Mit szól a közönség, és hová vonul vissza Sas Józsi?
A kinyomtatott online cikkeket közlő közéleti hetilap csak néhány számot ért meg.
A 34 fokos hőség után lehűlés, zápor és 90 km/órás szél jön. Csak csütörtöktől tér vissza a hőség.