Bíróság elé idézik Gyurcsány Ferencet
Nagyon furcsa per zajlik az Egri Törvényszéken.
Nagyon furcsa per zajlik az Egri Törvényszéken.
A város polgármestere szerint a feloszlatás oka az Eger-ellenes politika.
Egységesebb szabályozást javasoltak.
A lakosság támogatásának ára van.
A cég állítja, csak néhány órán keresztül vételezett vizet a folyóból.
Iratok lefoglalására és számos tanúkihallgatásra is sor kerül a napokban.
A volt jobbikos képviselő, Eger polgármestere örül, hogy nem volt részese a kampányidőszaknak.
Jelképes, ezer forintos összeget kell fizetni a bérletért.
A polgármester a minisztérium nyomására nevezte ki a színigazgatót, most a tárcától kéri, hogy váltsák le.
Napi hírösszefoglaló.
Az egri polgármester szerint a direktor minősíthetetlenül nyilatkozott a tavaly elhunyt Kelemen Csabáról.
Eger érdeke a fontos, semmi más – mondja a város első embere.
Mirkóczki Ádám és a frakciója között állítólag minden kommunikáció megszűnt.
Az önkormányzat felkérte a szakkivitelezőt, hogy azonnal kezdje meg az állagmegóvási munkálatokat.
A város polgármestere mindenképpen felkutatja, hogy kik tehetők felelőssé a támfalomlásért.
Valószínűleg a sok csapadék és a fagyás miatt.
Folytatódik az operett Egerben
Két képviselő is kilépett a városvezető frakcióból, ezért kisebbségbe került Mirkóczki Ádám.
Az exjobbikos politikus, polgármester már csak kívülről szemléli a párt körüli konfliktusokat. Azt mondta, már korábban ki akart lépni, de épp a Jobbikon belüli turbulenciák miatt húzódott a dolog. A nagypolitikába nem szeretne visszatérni. Interjú.
Mirkóczki Zita ugyan az immár független polgármester másod-unokatestvére, menesztéséből így is alakul a botrány Egerben.
A polgármester kizárólag az Eger városáért érzett felelősségtudata miatt hagy fel a pártpolitikával, közölte a párt.
A város polgármestere, Mirkóczki Ádám beszélt a csődközelben lévő vízilabdacsapatról.
Mirkóczki Ádám fertőtlenítést rendelt el, miután az Észak-Olaszországból hazatérő egri vízilabdások az uszodában edzettek.
Eger új polgármestere, a Jobbik szóvivője beszélt élőben az Indexen a terveiről, Egerről és a Jobbikról.
Mirkóczki Ádám, Eger jobbikos polgármestere volt az Index vendége. Kérdeztük a Jobbik helyzetéről, az egri ügyekről és az ellenzéki összefogásról is.
Mirkóczki Ádám, Eger jobbikos polgármestere a vendégünk. Kérdezzük a Jobbik helyzetéről, az egri ügyekről és az ellenzéki összefogásról.
Emellett a jobbikos polgármester szerint Egerben bizonyos pénzek egyszerűen nincsenek meg.
Mivel Mirkóczki lett Eger polgármestere, a Jobbiknak új országgyűlési képviselőt kellett keresnie.
A fideszes jelölt ívén levő ajánlások egy másik jelöltnél is megjelentek, de az érintettek szerint ők nem írtak alá oda. Legalábbis eddig ezt mondták.
A helyi választási bizottság vizsgálata szerint a fideszes polgármester ajánlóíveiről kerültek nevek Schmuck Andor egykori munkatársának íveire. Az ellenzéki jelölt, Mirkóczki Ádám feljelentést tesz, Habis László politikai provokációt emleget.
A jobbikos Mirkóczki Ádám lesz a polgármesterjelölt, az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum is támogatja.
A jobbikus politikus szerint a legsötétebb Gyurcsány-korszak is a demokrácia aranykora volt a mostanihoz képest.
A kormánypárt hívta volna össze, de utána észbe kaptak, hogy az ellenzék az MTVA-székháznál történtekről is kérdéseket tehet fel.
A jobbikos elnök szerdára rendkívüli nemzetbiztonsági bizottsági ülést hívott össze.
Dömötör államtitkár szerint már alig lehet megkülönböztetni Gyurcsány és egy jobbikos felszólalását.
Mostantól a Jobbik csak egy héten egyszer válaszol a kormányzati média kérdéseire.
A Jobbik és az LMP is elment Tusványosra, ahol politikusaiknak végig magyarázkodni kellett a választási eredmény és a migráció miatt. Kocsis Máté és Harrach Péter kapta a tapsot, az ellenzékieket jobbára kinevették.
A szóvivő szerint senki sem kapott elnöki jogkört Vona lemondása után, aki ügyvezető elnökként dolgozik, amíg nem választanak újat.
Kósa 1300 milliárdjáról, Márki-Zay Péter állítólagos lehallgatásáról tájékozódott volna a nemzetbiztonsági bizottság. Egy nüanszon múlott.
Az ellenzéki képviselők szerint az ország biztonságát veszélyezteti, hogy a fideszesek nem mentek el a nemzetbiztonsági bizottság mai ülésére.
Elutasították a Jobbik provokatív feljelenését. Az NNI szerint Soros csak a véleményét mondja el a migrációról..
Mirkóczki Ádámot a Nemzeti Nyomozó Irodához hívták be, hogy mondjon konkrétumokat.
Az ellenzék szerint semmi bizonyíték nincs rá, hogy bárki ilyesmit tervezne.
A miniszter az ORFK-n volt, pedig hivatalosan semmilyen hatásköre nincs rendőrségi ügyekben.
Csak azt akarták tudni, eltűnt-e valami az irodából.
Maguktól nyílhattak ki az ajtók a Képviselői Irodaházban.
Mindez az Országgyűlési Képviselői Irodaházában, szigorúan védett objektumban történt.
Az alaptörvény módosításáról egyeztettek a frakciók, a Fidesz lát esélyt a megegyezésre.
Mondta Lázár, aki hozzátette: az ügynökmúlt nem feltárása volt a békés rendszerváltás ára.
A párt szóvivője szerint ez egy közel húszmilliárd forintos közvélemény-kutatás volt.
A Fidesz-Jobbik-Együtt-LMP vita volt a rendszerváltásról. De főleg a Jobbik volt a téma.
Felülmúlhatatlan lesz, ahogy Schiffer és Mirkóczki együtt osztja Szigetvárit és Gulyást az elmúlt 25 évről.
Szijjártó Péter szívesen küldene Irakba 150 katonát, a többi párt nem igazán lelkes. Bizottsági ülésen tárgyaltak, egyelőre nem lettek okosabbak.
Nem mindenki jogász vagy közgazdász az új parlamentben.
Nem mindenki jogász vagy közgazdász az új parlamentben.
Ha teljes jogú képviselő, mi a probléma? - kérdezték. Ennek ellenére volt olyan fideszes, aki nem szavazta meg a Jobbik parlamenti alelnökét.