Ősi buborékok termelték az univerzum energiáját
Gigantikus lufik ütköztek és alakították a világot.
Gigantikus lufik ütköztek és alakították a világot.
Néhány jól kitalált kellékkel remekül leköthetők a legkisebbek energiái.
Miért nem egyenesen emelkednek a buborékok a vízben?
Közelebb van a megvalósuláshoz, mint képzelnénk.
Az interneten keresztül a világ bármely táján lévő tőzsde elérhető.
Egy francia kutatócsoportnak sikerült kifejlesztenie egy módszert, amelynek segítségével a buborékok több mint egy évig is épen maradnak.
Bármennyire is meglepően hangzik, tudósoknak tényleg sikerült olyan buborékot fújniuk, ami 465 napig bírta, és nem véletlenül kísérleteztek vele.
Zárt rendszert alkotnak, nagyobbat, mint korábban bárhol, bármikor.
Már csak egy hónap a rajtig a Duna Arénában.
Nagyot ment 2020-ban az amerikai techcég, de az elemzők óvatosságra intenek.
Gáspár Dávid együttese pénteken is francia csapatot győzött le és vezet a csoportját.
A Sopron Basket amerikai sztárja, Glory Johnson nem először költözött be buborékba.
Gáspár Dávid együttese csak az utolsó percben biztosította be a sikert a Bourges ellen.
Kedden kezdődik a női kosárlabda Euroliga, mindenki beköltözött az óriáskaranténba.
December első hetében elkezdődik a női kosárlabda Euroliga.
Senki nem szereti, ha nem tartják tiszteletben a személyes terét – járványhelyzettől függetlenül.
A hangulat nem az igazi, de a játék színvonalára nem lehet panasz.
Sokan a mai gazdasági divatok, például a bitcoin elődjeként tekintenek a holland tulipánkrízisre, pedig valójában nem is történt semmi különös.
Olcsóbban lehet hozzájutni egy 10 éves kamatfixálású lakáshitelhez, mint egy évvel korábban az 5 éves kamatperiódusúhoz.
John Law bankot alapított, kiváltotta az államadósságot, pénzt nyomtatott és bűnözőket prostituáltakkal házasított össze, hogy hódítsák meg Amerikát.
A fizikusok se értették, hogy szűk csövekben miért akad meg a buborék. A kísérletet IPA-val végezték.
Mi történik, ha valaki sima víz helyett folyton buborékosat iszik?
A mosógépgyártók és -forgalmazók igyekeznek megfelelni nemcsak a fogyasztók igényének, de a környezeti erőforrások fenntartható használatának is.
1980-ban egy kuvaiti parkolóházban működött a világ egyik legnagyobb pénzügyi központja. Csak egy évet élt, de óriási pusztítást hagyott maga után.
Az írek fekete aranya fittyet hány a fizikára. Ebben valóságos Guinness-rekorder. Legalábbis látszólag.
Egy éve járt a csúcson a bitcoin, Lamborghinivel villogtak a nagypályás ügyeskedők, bányászgépbe fektették a nyugdíj-megtakarításukat a kispályások. Aztán a lufi kipukkadt, idén öt évnyi magyar GDP-nek megfelelő összeg tűnt el a kriptotőzsdékről.
Hatalmas fellendülés van a magyar ingatlanpiacon, ami a hitelezésen is látszik. Lassan annyit szórnak ki a bankok, mint 2008 előtt, van, aki már buborékról beszél. Elkezdhetünk aggódni, vagy tanultunk a válságból?
Olcsó, egyszerű, gyors, és tényleg csodákra képes.
Gyönyörű jégbuborékokat fújhattok a gyerekkel.
Azaz 60 dollár fölé ment egy részvényük ára. Ilyenre legutóbb 1999-ben volt példa.
Egy maratonfutó másodjára próbált elfutni Floridától a Bermudákig. Csak nem jött a össze a vízen. Jé.
Ez még csak prototípus, de pár év, és indulhat a nagyüzemi gyártás.
Jennifer Aniston férje egy jópofa, egyben vízalatti képpel kívánt boldog új évet.
Ezért akarjuk összevissza szorongatni az aranyos pici kölyökállatokat.
Minél otrombább, annál menőbb. Szerintünk meg olyan, mintha rágógumit ragasztanánk körmeinkre.
Bár a magyarázat egyszerű, sok mindenre, például az ízére is lehet következtetni belőle.
Ennivaló, egyben érdekes, hogy ismerkednek a kicsik a világgal.
Az iráni futó Floridából Bermudára akart eljutni a vízen, de végül a parti őrségnek kellett kimentenie.
Még a legvadabbnak kinéző fenevad is kezesbáránnyá változik, amint gömb alakú tárgyat lát.
Egy japán művész arra hajt, hogy érezzünk lelkiismeret furdalást, mikor a buborékos csomagolófóliát nyomkodjuk.
Lenyűgözve állunk photoshop-alkotása előtt, talán ezzel ön is így lesz majd.