1494 találat az Indexről, és a környékéről.
Az megvan, hogy az első Koenigsegget MS Paintben rajzolták meg?
Bár a Koenigsegg elsősorban döbbenetes teljesítményű, csúcstechnológiás autóiról ismert, az első lépések még jóval szerényebbek voltak.
Mohamed Fatima 42 évesen szeretne gyereket, Bodrogi Gyula 90 éves lett
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
Dennis Quaid 70 évesen is jóképű: friss fotón a népszerű színész
A még mindig sármos sztár rengeteg filmmel örvendeztette már meg a közönséget.
Gwyneth Paltrow és Chris Martin fia 18 éves lett: Moses tiszta apja
Elképesztő a hasonlóság apa és fia között.
Gyerekkorában csúfolták, mégis világsztár lett
Szembenézett a fájdalmával.
Születésnapi gálaesttel ünneplik Bodrogi Gyulát a Nemzeti Színházban
A Kossuth-díjas művész azért lett színész, mert nem indult rendezői szak a főiskolán.
Egy igazi Kádár-kori ünnep, amit ma is boldogan megtartunk
Kellett hozzá azért József Attila nővére is.
Elképesztő dalt írt Bochkor Gábor születésnapjára a mesterséges intelligencia
Hihetetlen dolgokra képes már a mesterséges intelligencia.
Russell Crowe Budapesten ünnepelte 60. születésnapját
Russell Crowe a Nürnberg című film forgatásának helyszínére, Budapestre érkezett, ahol 60. születésnapját is megünnepli.
Jackie Chan 70 éves lett: még mindig fantasztikus formában van a színész
A színész számára sokkoló ez a szám, de közben hálás is érte.
Donald Trump levelet küldött Mága Zoltánnak
A hegedűművész fia lakásán vehette át a köszöntést.
Mindig lopták a szőlőt, sosem vették
Ma az egyik legsikeresebb borkészítő.
Macaulay Culkin szerelme ilyen karcsú bikiniben: Brenda kétgyerekes édesanya
A színésznő fantasztikusan mutat friss képein.
Varga Izabella 51 éves lett: szülinapos fotóján bőven letagadhatna korából
A Barátok közt egykori Nórája fantasztikusan néz ki friss fotóin.
Mindenki rajong érte, de miért?
A színész, akit nem lehet nem szeretni.
A kábítószer nem tudta legyőzni, végül tanítványa árulása vitte a sírba
53 éves lett az Obi-Wan Kenobit alakító Ewan McGregor.
Gyerekként faragtak sztárt belőle, most milliók bíznak a visszatérésében
56 éves lett Céline Dion.
Melyik dal szólt minden rádióból, amikor megszülettél? - Így derítsd ki egy perc alatt
Hallgass bele, mire táncolt a világ a születésed napján!
Kiütötte tanárát, így nem kapott bizonyítványt, mégis író lett belőle
Bipoláris zavarban szenvedett.
Lady Gaga így ünnepelte a születésnapját, Vanessa Hudgens terhes hasat villantott
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei.
Kínos vagy motiváló a munkahelyi születésnapozás?
Sokan örömmel fogadják a figyelmességeket, de nem mindenki.
„Ha bántanak, az nem rólad szól” – interjú Dobó Katával
Az 50 éves Dobó Kata ma már nem hajlandó felszínes kapcsolatokat ápolni és sekélyes témákról beszélgetni.
Hollywood üdvöskéje, akinek egy szerepen múlt a karrierje
Reese Witherspoonnak Elle Woods karaktere jelentette a sikert.
Így fest most a demenciával küzdő Bruce Willis
69 éves lett a színész.
Szécsi Pál 80 éves lenne ma: így nézne ki napjainkban a legendás énekes, ha még élne
Szécsi Pál idén márciusban ünnepelhette volna a kereken nyolcvanadik születésnapját.
Ők azok sztárok, akik a mai napon ünneplik a születésnapjukat
Ma ünneplik a születésnapjukat olyan hírességek, mint Queen Latifah, Lily Jane Collins vagy az új sorozán dolgozó Dane Jeffrey.
Összeveszett Lothar Matthäusszal, de ez sem állította meg
Dárdai Pál hatalmas bombagóllal bizonyította be, hogy hiba volt mellőzni őt.
145 éve született Albert Einstein: íme 10 érdekesség, amit nem tudott róla
Ma 145 éve, hogy 1879. március 14-én megszületett a világhírű német fizikus, Albert Einstein.
Partival lepték meg Fenyő Miklóst a születésnapján
Együtt ünnepeltek a Hungária tagjai.
Legyőzhetetlen szexszimbólum volt, halálközeli élmény sem állhatott az útjába
Ma ünnepli 66. születésnapját Sharon Stone, akit kvízzel köszöntünk a jeles napon.
A Dinamo Kijev magyar származású legendája szerint Orbán évek óta Putyin s*ggét nyalja
A legendás sportoló bátran vállalja politikai véleményét.
Bangó Margit 60 éves korában ünnepelte meg először a születésnapját
Az első ünneplésen viszont bepótolták az elmaradt éveket.
10 millió születési adatot vizsgáltak, különös dolgot találtak a kutatók - A te családodra igaz?
Ha az év bizonyos időszakában halmozódnak a születésnapok a családban, az nem véletlen.
Egy ország akart ide bekerülni, de csak keveseknek sikerült
Ősszel újra képernyőn a TV2 tehetségkutatója.
Így ünnepelnek, akik február 29-én születtek
Cikkünkből kiderül, hogyan és mikor ünneplik szülinapjukat, akik február 29-én születtek, és vajon különlegesnek érzik-e magukat ettől a ténytől.
Détár Enikő: Akárhány évesek vagyunk, nem szabad lemondanunk magunkról
A színésznő arra biztat minden nőt, hogy ne adják fel az önálló egzisztenciájukat.
Ma 60 éves Für Anikó: a színésznő sugárzóan szép friss fotóján
A gyönyörű színésznő tele van energiával, és jobban érzi magát a bőrében, mint valaha.
A legismertebb gyereksztár, aki nem is tudja, hogy tehetséges
30 éves lett Dakota Fanning.
Drew Barrymore majdnem pofára esett az örömtől: ezzel lepték meg a születésnapjára
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei.
Középiskolásként még ígéretes nagymenő volt, mégis piti bérgyilkos lett belőle
John Travolta ma ünnepli 70. születésnapját, köszöntse fel kvízünkkel!
Saját elmondása szerint kétszer volt a pokol kapujában
Egy időben szinte nem volt magyar film nélküle.
A világon mindenki tudta, kiről van szó, amikor előjött a 46-os szám
Az volt ő a motorsportnak a 2000-es évek elején, mint Michael Schumacher az F1-nek.
Oravecz Imre: Az öregségnek nincs helye a modern társadalomban
A Kossuth-díjas költő szerint az időseknek nem illik beszélni arról, hogy szerelmesek vagy fáj valamijük.
Egész nap 150 forintért lehet utazni a BKK járatain szerdán
Kétéves a BudapestGO.
Unikornisos tortát kért a kislány, nem erre számított - 7 kínosan sikerült szülinapi torta
A formatortákat sajnos könnyű elrontani. Mutatjuk, mire gondolunk.
A születésnapos Dévényi Tibor megírta végrendeletét
A híres lemezlovas február 11-én ünnepelte 77. születésnapját.
Jön a 150 forintos mobiljegy a BKK járatain, de csak rövid időre
Korlátlanul lehet majd utazni a fővárosi közösségi közlekedés járatain.
Ezeket a stílustrükköket a ma 55 éves Jennifer Anistonnak köszönhetjük
Jennifer Aniston egyike azoknak a hírességeknek, akiknek nagyon határozott, letisztult és kifinomult stílusjegyei vannak.