Ha ilyen zenét hallgatsz, te is a legintelligensebbek közé tartozhatsz
A zene és az intelligencia sokféleképp függ össze: mutatjuk, hogyan is!
A zene és az intelligencia sokféleképp függ össze: mutatjuk, hogyan is!
Egy 12 évig tartó kutatás szerint.
Kalandregénybe illő élete volt az ikonikus hangszernek.
Több ezer dollárt értek.
Gyakran kerülnek átverésre ezek a gyűjtői darabok.
A hazai komolyzene egyik fontos alakja adott interjút a Díványnak: elmesélte azt is, hogyan készített számára amerikai hangszermanufaktúra fuvolát.
Zenével szeretnék megóvni a gyermekeket a drogoktól és a prostitúciótól.
Sosem túl késő elkezdeni, ha tenni akarunk a mentális frissességért.
Betiltották a zenét az iszlám radikálisok.
Idén ismét megrendezésre kerül a Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó rendezvénye, ahová a kicsiket és a nagyokat egyaránt várják.
Amerikában díjat nyert a technológia.
Az eljárást a játékoknál és az orvoslásban is használják.
A hangszer több mint tizenhatezer alkatrészből áll.
1909. augusztus 10-én született a kaliforniai Anaheimben.
A Gibson Les Paul Dusk Tiger Limited Edition használt gitár több mint egymillió forintért találhat új tulajdonosra.
Avagy így lesz puskaropogásból V. szimfónia.
A zene ősidők óta fontos szerepet tölt be az emberiség életében, így nem csoda, ha szinte végeláthatatlan a hangszerek listája.
Az Egyesült Államok legnagyobb gitárforgalmazója a koronavírus-járvány miatt nem tudta rendezni egy esedékes kamattörlesztését.
Pár százezer forintért újraértelmezi a rádiózást a Teenage Engineering új terméke, az OB-4.
A zene ősidőktől kíséri az embert. Ennek nyomát hihetetlenül korai hangszerek őrzik.
Nem lenne egyszerűbb egy gumiborítás az aljára, mint ez a hegyes, szúrós valami?
A gyerekkori zenetanulásból idős korára is profitálhat az ember.
12 ezer éve rituális hangszerek lehettek a sziklák.
A gitár tök jól elvan a maga sima kör alakú lyukával, a hegedűé miért ennyire lehetetlen?
Nagyszerű, ha egy fiatalból előbukkan a tehetség, mondta az államtitkár.
Felvették a hangját: az azték halálsíp különleges rituálék kísérője volt.
A francia csellistát a saját otthona előtt fosztották ki. A mobiltelefonját is elvitték.
Lassan tíz éve gyűjtik a rajongókat.
Egy kutatás váratlan eredményeket hozott a témában.
Egy Beverly Hills-i árverésen talált új gazdára a legendás hangszer. Előkelő társaságba került.
Pucér nőkkel minden eladható. Főleg, ha Tiziano festette őket.
Egy megszállott svéd zenész olyat készített, amit eddig senki. És még jól is szól.
A vigyorgó altestű hárfás lánytól a tekerőlantos cicáig, az emberen lovagló nyúltrombitástól a fenekével kürtölő lóig.
Nem a cimbalom, nem a tárogató, de még csak nem is a citera. De egyáltalán mitől lesz valami ősi vagy egyáltalán magyar?
Cara Delevingne bevállalós modell, de erre még ő sem számított.
Cara Delevingne bevállalós modell, de erre még ő sem számított.
Nem egy római bazilikában vagy egy francia katedrálisban, hanem itt Budapesten van a világ legrégebbi billentyűs hangszere. A hangja akár egy mai orgonáé, bár akkoriban még nem miséket, hanem orgiákat és emberviadalokat kísért.
Egy ókori csörgő, amely szorosan kötődik egy magyar városhoz, s amelynek használatát évekig tanulták a zenészek. Volt, aki kutyaháton játszott rajta.
Gőzünk sincs róla, de ez nem akadályoz meg egyeseket abban, hogy ilyet játszanak. Tele van furcsábbnál furcsább felvételekkel a net, összeszedtük a legjavát a barlangfalba hörgő tudóstól a német szittya sámánokig.
Kylie Minogue-ról egy rakás hangszer között készültek bugyis fotók. legalábbis az Instagramja szerint.
Ilyen az, ha a motor- és a hangszergyártó részleg összefog. Már a típusnevektől is a hajad téped.
Aki hangszeren játszik, azt kevésbé fenyegeti a demencia, az időskori elbutulás.
Soha nem bukkantunk még ekkora piencsung-készletre, és egy se fele is előkerült.
A Nickelodeon egyik legnagyobb sztárja szomorú hírt kapott az orvosoktól a minap.
Bécsi kutatók szerint az új stílusok hangszerelése is egyre egyszerűbb lesz.
Vajon mi a különös, hátborzongató hang forrása?