Vadon Jani nem tétlenkedik, mióta abbahagyta a rádiózást
A Televíziós Újságírók Díjának gáláján kaptuk mikrofonvégre a műsorvezetőt.
A Televíziós Újságírók Díjának gáláján kaptuk mikrofonvégre a műsorvezetőt.
Egy BL-trófeás álom és Dárdai Pál üzenete is szóba került az összecsapás után.
Súlyos betegségben szenvedett.
Három hónapon keresztül a külvilágtól elzárva élt.
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
Nagy Zsolt úgy véli, Istenes Bence nem viselte méltóképpen a vereséget a Sztárboxban.
Úgy véli, ellehetetlenítik azokat, akik kritikusak, kíséreteznek, és nem maradnak csendben.
A színész szerint most rosszabb kilátásokkal lehet elkezdeni a szakmát, ráadásul megélni is nehéz belőle.
A rengeteg munka alapján megérdemelt a kijutásunk.
Az egész világ felkapta a fejét.
Kényszerpihenő vár rá.
Fokozódni fog a feszültség Amerika és Magyarország között.
Nagy Zsolt A Konyhafőnök VIP-ban borult ki, és adta ki a dühét.
Nagy Zsoltnak előző házasságából három gyermeke született, felesége, Orlai Kata pedig egy kisfiúval és egy kislánnyal ajándékozta meg.
Nagy Zsolt a PAFC Ekl-meccsén sérült meg. Szolnoki Roland nála is rosszabbul járt.
Különleges néznivalót ajánlunk Nagy Zsolttal a főszerepben.
Ha ettől nem libabőrös a magyar szurkoló, akkor semmitől.
Behunyt szemmel játszanak Rossi kottájából.
Lang Ádám Ádám Martint froclizta a bravúros döntetlen után.
A Műanyag égbolt című magyar sci-fi gyártása a finisben, jövőre már moziban nézhetjük, milyen lesz Magyarország száz év múlva az apokalipszis idején.
Molnár Ferenc A hattyú című drámájából forgat filmet Román Zsuzsa producer az Örkény Színház közreműködésével.
Miért legális az alkohol és a zsíros kenyér, amikor a többi drogot üldözi a törvény? Függőség-e a világmegváltó szándék, és miért kell leállni?
Jön a Konyhanyelv – az Index és Lakatos Márk új műsora.
Kulka János újra filmszerepben.
Gáspár Virág nem iszik alkoholt, hogy még többet fogyjon, Gáspár Győző szerint ő jobb külsejű férfi, mint amilyen jó nő Bea asszony. Hírösszefoglaló!
Nagy Zsolt és Oltai Kata nem hétköznapi módon ismerkedtek meg egymással.
A színész és párja, Oltai Kata azt is bejelentették, hogy júniusban születik majd második közös gyermekük. Nagy Zsolt ezzel ötszörös apuka lesz.
A színész egy hónapja nem ivott. Többször is megpróbált már leszokni, de eddig mindig visszaesett. Arról is beszélt, miért lép fel szigorúan a családi belüli erőszak ellen.
A mai hírekben még: eltört Détár Enikő orra a Dancing With The Stars forgatásán, Gryllus Dorkáék második kisfiát pedig Áronnak fogják hívni.
A RTL Klub új sorozata, a Mellékhatás egy sokszoros állami tendernyertes és a felesége sztoriján keresztül járja körül a béranyaságot. Ami jelenleg illegális.
Április 4-én indul az RTL Magyarország első saját fejlesztésű sorozata, a Mellékhatás.
Nagy Zsolt szomorú részleteket tárt fel gyerekkorából: az apja sokszor volt erőszakos.
Korábbi nagy sikerek után idén jóval gyengébb évet zárt a magyar film. Máris Andy Vajna halálának hatása érződik? Hogy lehetett a Kölcsönlakás az év legnézettebb magyar filmje? Kultrovat podcast.
Nagy Zsolt elárulta,mit tart luxusnak a hazai filmszakmában, és azt is, milyen filmeket érdemelnek meg szerinte a magyarok. Interjú.
Két színház szivárványszínű zászlót tűzött az épületére az Auróra klubot ért incidens miatt.
A Drakulics elvtárs olyan, mintha a Terror Házát keresztezték volna egy viaszmúzeummal. Maximális profizmussal csinálták meg, de a felszínes nosztalgián kívül semmit nem nyújt.
A Drakulics elvtárs premierjén nemcsak a film szereplői, de számos magyar sztár is részt vett.
Október 31-én került a mozikba a Drakulics elvtárs, amelyből exkluzív jelenetet mutatunk.
Hamarosan megérkezik a mozikba az Isteni műszak rendezőjének új filmje. A második előzetes az Indexen látható először.
Megérkezett az első előzetes a Drakulics elvtárs című szocialista vámpírfilmhez, amiben Nagy Ervin vadászik a vérszívó Nagy Zsoltra.
A Terápia színésze szeret főzni négy fiának, a fesztiválok hangzavarát nem kedveli, de egy napra mégis kijött a Szigetre, ahol a hírnévvel való viszonyáról is kérdeztük.
Ez egy állat – mondja Nagy Zsolt színész a férfiről, akit legújabb filmjében, A hentes, a kurva és a félszeműben alakít. Mesélt a vámpírfilmről, amit most forgat; hogy semmit nem vállal el csak azért, hogy el tudja tartani a gyerekeit; és akkor sem megy be a TV2-be, ha emiatt a fejére koppintanak. Szóba került a zaklatási ügyek kapcsán tett önkritikája és a producerekkel vívott gázsicsaták is.
Nagy Zsolt keveredik vámpírgyanúba a filmben, Nagy Ervin pedig megpróbálja leleplezni. Itt vannak az első képek.
Hegedűs D. Géza őrületesen meghízott, Nagy Zsolt horrorisztikusan néz ki, a kegyetlenség pedig förtelmes a Hentes, a kurva és a félszemű című filmben. De ez semmire sem elég.
Gryllus Dorka A hentes, a kurva és a félszemű női főszereplője.
A hentes, a kurva és a félszemű plakátja az Indexen látható először.
Az Isteni műszak rendezőjének filmjében a színész mellett Nagy Ervin és Walters Lili is feltűnik.
Megjelent A hentes, a kurva és a félszemű című film előzetese a brutális arcú Nagy Zsolttal, a szerepért meghízott Hegedűs D. Gézával és Gryllus Dorkával.
A Drakulics elvtárs közel félmilliárdos támogatással készül. A szerelmes vámpírt Nagy Zsolt alakítja.
Nagy Zsolt és Oltai Kata is felbukkan a Headbengs legújabb klipjében. Premier.
A legtöbben Nagy Zsoltnak örültek volna, de a színész elmondta, hogy még castingra sem hívták.
Megnéztük a hentesbárddal hadonászó, félelmetesre maszkolt Nagy Zsoltot Szász János új, megtörtént magyar bűntényen alapuló filmjének forgatásán.
Viszkist vagy Rózsa Sándort? Vagy ez a bajusz csak úgy van?
Nagy Zsoltot is jelölték az InStyle Award legstílusosabb férfi kategóriájában.
A Trafóban egy hétig ismét látható volt Mundruczó Kornél idén tíz éves, ikonikus rendezése, A jég.
Nézd meg azokat a hazai sztárokat, akik 2015-ben lettek édesapák!