Azért nem, mert túl kevesen vannak. Viszont szószólót delegálni fognak a parlamentbe, mondta a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke, Varga Szimeon a Kossuth Rádióban. Szomorú veszteség lesz a bolgár képviselő hiánya a parlamentnek, mert Varga a műsorban azt is elmondta, hogy a bolgárok jókedvűek, mindig vidámak, mindenki felé nyitottak, vendégszeretőek és figyelmesek. Az utolsó népszámláláskor körülbelül 6 ezren vallották bolgárnak magukat Magyarországon. (MTI)
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
„Először vagyunk olyan helyzetben, hogy hivatalban lévő kormánynak nincs programja”, mondja Gyurcsány.
Gyurcsány Ferenctől azt kérdezte Pikó András műsorvezető, hogyan lehet megnyerni egy tévévitát Orbánnal szemben? „A szívéből beszéljen” – tanácsolta Mesterházynak. Szerinte Orbán arra játszik, hogy ne legyen vita.
Most az időjárásról van szó, de mindjárt jönnek a Kormányváltók. Abban a sorrendben szólalnak meg, ahogyan a rendezvényen beszéltek volna. Gyurcsány kezd.
Az OMSZ négy órai helyzetképe alapján már több helyen van Magyarországon másodfokú riasztás a szélvihar miatt, mint ahány helyen nincs.
Jeges rohamok zúdulnak végig a Bajcsyn, de Kalapács Józsit ez mit sem zavarja, rendületlenül adja elő egy szál gitár kíséretében Nemzeti Dalt.
"A kormányváltó erők az időjárás elől a Klubrádióba menekülnek" - írja a rádió honlapja. Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy és Szabó Tímea a Hetes stúdióban beszélget 16-17 óra között.
Először a Romantikus Erőszak ad elő Petőfi-feldolgozást, majd Bálint Natália operaénekes az "Ez a hazám" című saját szerzeményét. Ez a Bán bán ismert betétdalának még drámaibb, ám ezoterikusan lélekmelengető hangvételű feldolgozása.
A Csongrád megyei településnek komoly támogatást nyújt parlamenti képviselője. Bohács Zsolt erről egy lakossági fórumon beszélt. 2010 tavaszán még minden rossz volt, de azóta sokat javult a helyzet.
Az eső és a szél miatt megfogyatkozott a póttüntetésen részt vevők száma. Már csak alig 200-an lézengenek a Petőfi szobornál. Az emberekkel már csak Mesterházy Attila és Kónya Péter beszélget.
Az Időkép azt írja, hogy a Börzsöny egyik legmagasabb pontján a 3 fokos, viharos északi szélben nemrég hó hullott.
Az LMP társelnöke újfeudális viszonyokról és a nemzeti függetlenség akadályairól beszélt a Pilvaxban.
Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös közleménye szerint "a mai orkán az április 6-i vihar előszele". Mint írják "Orbán Viktor az a vezetője a rendszerváltás utáni Magyarországnak, aki talán a legtöbbször hivatkozott a nemzeti érdekre, ugyanakkor a legtöbbet ártott neki. Az általa meghatározott négy év szinte pontról-pontra tagadja meg 1848 márciusának örökségét. Fülkeforradalmáról kiderült, hogy ellenforradalom volt, amelyet a magyar alkotmányosság és a magyar jogállam ellen vívott: Magyarország ma nemcsak nevében nem köztársaság, hanem működésében sem – a jog itt már nem a polgárt védi a hatalom túlkapásaitól, hanem a hatalmat a polgártól".
Mondja elégedett arccal Z. Kárpát Dániel
Annyira fúj a szél
A Petőfi szobornál nem bírnak megegyezni az Összefogás rajongói arról, hogy le kellett-e fújni a délutáni demonstrációt vagy sem. Csak úgy dobálja a szél a felelősség és a felelőtlenség szavakat.
Délután 3 órakor kezdődött a Kétfarkú Kutya Párt március 15-ei rendezvénye - a neten. Az MKKP élőben közvetíti az eseményt (itt), a rendőrség tájékoztatása szerint négymillióan ülnek a nagygyűlésen a számítógép előtt. Legfrissebb bejelentkezésük szerint:
Tojással dobtak meg egy monitort Szolnokon. Amint többet tudunk, mondjuk.
A helyszínen sehol nincs fedett rész, úgyhogy mindenki nagyon el fog ázni. De egyelőre lobog a rengeteg zászló, a sztár egy gigaméretű, legalább 8 négyzetméteres árpád-sávos lobogó. Z. Kárpát Dániel kezdi a felszólalásokat, méghozzá bombasztikus ígérettel: a Jobbik kormányra kerülve minden banki károsultat kártérítene. Azt is mondja, hogy csak a Jobbiknak van programja.
Egyelőre csak Petőfi-versek szólnak. Akkora a tömeg, hogy középtájt szabályosan beszorultam. Az emberek nem törődnek az időjárásjelentéssel, nem, szivárognak el, állnak, mint a cövek. A szervezők többször is rendre, fegyelemre kérték a résztvevőket. A beszédek után ingyenes Lord-koncert zárja a bulit.
Mesterházy Attila beszéde után úgy tűnik véget ért a baloldali ellenzék póttüntetésének hivatalos része. Fehér szegfűt raktak a Petőfi szobor lábához, és most egyenként nyilatkoznak a tévéknek.
Az emberek viszont úgy tűnik, hogy csak most értesültek az új helszínről, a Ferenciek tere irányából most újabb 200 demonstráló érkezett.
Jaj, de szépen játszotta a ... mit? Na, ez nem derül ki a Pécsma.hu tudósításából. Ön hallotta zenélni a Fidesz szóvivőjét? Milyen volt? Írja meg nekünk!
A Jobbik gyűlésén a szokásos "Adjon az Isten - Szebb jövőt!" -köszöntéssel egyidőben kezdett el szemerkélni az eső. A Deák térnél, a Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca sarkán olyan 3000-en gyűlhettek össze, a szervezők bejelentették, hogy amint az időjárás rosszabbra fordul, azonnal lefújják az eseményt.
Kedves Miniszter Úr!
Kérem tolmácsolja köszönetemet, köszönetünket katonáinak azért a szívmelengető , felemelő szereplésért, amit az új Kossuth téren bemutattak. Hiszem, hogy ez az új tér méltó kerete lesz az április 6. választásoknak, az újabb 4-8 évnek.
HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!
Tisztelettel: x. y.
Mesterházy Attila a Petőfi szobornál azt mondta, március 30-án lesz a kormányváltó demonstráció. Az Összefogás miniszterelnök-jelöltje április 5-ére kihívta egy tévévitára Orbán Viktort, "ha nem gyáva, akkor elfogadja".
Mesterházy egy hangosbeszélőből mond beszédet egy lépcsőről, mögötte Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor is ott áll. Mesterházy szerint:
Orbán Viktor ellopta a magyar nemzetet az emberektől, tönkre tette a magyar gazdaságot. Ennek a kormánynak mennie kell!
"Szinte percre pontosan, délután 3-ra megérkeztek a fővárosba a nagy széllökések. 109 km/h-t mérünk a Széchenyi hegyen!"
- írja az Időkép percről percre tudósításában.
Hasonlatnak. Fel is használták gyorsan a legújabb MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös közleményben:
Orbán korrupt és kártékony rezsimjét úgy fogja elsöpörni a népharag április 6-án, ahogy a viharos szél a ma délutáni rendezvényeket.
Megérkezett a Petőfi szoborhoz Kónya Péter, a Szolidaritás vezetője, és Bajnai Gordon, aki a PM-es Szabó Tímeával együtt jött. Mesterházy viszont még sehol. Gyurcsány a szakácskönyvét dedikálja, és továbbra sem tudni, hogy lesznek-e beszédek.
Ahogy azt már írtuk, Semjén Zsolt már megint lóháton vonult ünnepelni. Most megjöttek a képek is, íme: