ac ibolya kék
a rózsca piros
a reccí rezsí
szavazz rámh
teh hüje gecí
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Nyugalom, nem került homokszem a gépezetbe, nem nálunk, hanem Németországban. A cél az, hogy az ellenzék jobban helyt állhasson a csaknem 80 százalékos kormánypárti többséggel szemben, írja az MTI.
hogy a politikai éleslátása most egy hangyabokányit cserbenhagyta. Az MTI szerint az MSZP Vörös Ökle azt mondta egy dunaújvárosi kampányrendezvényen:
az előrejelzésekhez képest nagyon-nagyon sokan meg fognak lepődni,
és azt is, hogy
az MSZP a Fidesznél jobban fog szerepelni a választáson, a „kormányváltók szövetsége” többségbe fog kerülni az egyéni körzetekben, Budapesten egészen biztosan.
Remélem, Szanyi Tibor is olvas ma Indexet, de kérek mindenkit, aki hallja, adja át neki üzenetemet. Gáláns leszek: ha lesz a kormányváltóknak legalább 50 egyéni mandátumuk, vagy Budapesten legalább 10, buktam a fogadást. Áll az alku, Tibor?
és ezt csupa nagybetűvel mondja Dolmányos Mihály masszőr saját főnökéről, a gyulai fideszes jelöltről. Kovács Józsefnek, aki nemcsak parlamenti képviselő, hanem kórházigazgató is, és igazán elegánsan saját alkalmazottai mondanak mellette kortesbeszédet, nagy napja van ma. Nemrég azt osztották meg a Facebookon, hogy vasárnap – biztos, ami biztos – ingyenebéddel és ruhaosztással teszi boldoggá híveit és szavazóit a legszebb 1900-as évekbeli hagyományokhoz méltóan. Most pedig elindult a webes világhírnév felé ez a videó.
– hogy mi lesz akkor, arról Puli Diána Klaudia, a Kásler-párt (A Haza Nem Eladó Mozgalom) balatonfüredi jelöltje posztolt egy Facebook-coelhóságot. Hogy a Parlament ajtajára gondolt-e, az nem derült ki.
Mármint volt válogatott. És nem, nem a felcsúti irányítóra – Váczi 'Pecás' Zolit, az egykori kétszeres válogatott középpályást talán Schiffer András Vasas-rajongása hatotta meg (ő is volt Vasas-játékos a kilencvenes évek közepén, mígnem egy alföldi községben, Kaszaperen fejezte be a pályafutását).
Chikán Attila közleménye szerint a netről értesült, hogy szerepel a JESZ választási plakátjain, de semmi köze a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséghez. Pontosabban JESZ-szel semmilyen kapcsolata nem volt és most sincs, arcképe felhasználása tudta és beleegyezése nélkül történik.
Korábban a plakátokon szereplő LMP-s Szél Bernadett szánalmas kampányfogásnak ítélte az egészet. A plakátokon szereplő párttársa, Szabó Tímea viszont kifogást tesz a választási irodánál. Pokorni Zoltán szerint a választók megtévesztésének szándékával tették őt is a plakátra.
A JESZ szerint a plakátokat úgy kell érteni, hogy velük is szívesen dolgoznának együtt az ország érdekében.
Áram nélküli helyszínen tartja vasárnap este eredményváróját a Fidesz. A sajtónak elküldött tájékoztatásból kiderül: a sajtóközpontban egy központi aggregátor lesz, és
csak az kap áramot, aki kér.
Az aggregátor használatáért egyébként fizetniük is kell a stáboknak.
Olaszország már EP-kampánylázban él: amíg Silvio Berlusconi a milánói bíróság április 11-i tárgyalására vár, mozgalma mindent bevet: az egyik római Forza Silvio Club a belépő időseknek
féláron kínálja a műfogsort
a közeli fogorvosi rendelőben. Az olasz parlamentből november 27-én kizárt Berlusconi Giorgio Napolitano államfőtől kért meghallgatást, aki állítólag megismételte: nem tud kegyelmet adni Berlusconinak. Berlusconi közben a gyerekeire próbálja testálni pártját, hogy használhassák a továbbra is hívószónak számító családnevet a párt EP-kampányában. Részletek cikkünkben .
biztos, ami biztos.
a zsigófigyelő blog műalkotása, nálam már 10 perce megy
A hvg.hu riportere akarta megkérdezni Orbán Viktort, hogy miért nem vállalja a miniszterelnök-jelölti vitát, de egyrészt hiába a többször, hangosan megismételt kérdés, Orbán zombiként ismételgette hatodikát a rajongóknak, másrészt Havasi szerviliskirály Bertalan félelmetes stílusban szól rá a riporterre, hogy „Ne tessék kiabálni az utcán!"
Patologikus érdeklődéssel olvasom a Mandiner kormányértékelő posztsorozatát, ahol véleményformálók formálnak véleményt az elmúltnégyévről. A mai nap sztárja akár Bayer Zsolt is lehetett volna, de Kispál-idézős kultúrfilozofálását szinte meg sem hallottam, akkorát csattant egy hosszú, barna nyelv:
a Fideszt fertőzte meg legkevésbé korunk népbetegsége, a cinizmus
bírta leírni ezt a kijelentést a Századvég vezető (!) elemzője (!!), Lánczi Tamás, aki ezzel jól meg is magyarázza azt az örvendetes tényt, hogy
Fidesz így ma az egyetlen párt, amelyről többé-kevésbé tudni lehet, hogy mit akar csinálni és azt képes is megvalósítani.
Az egész írás kiváló szemléltetése annak, hogy valami nagyon nagy baj van ebbe' az országba', úgyhogy tudják, haegycikketolvasmaelakkorezlegyenaz. Lánczi egyébként azokat sem hagyja kétségek között, akik csak a címig jutnak el. Ez ugyanis a következő: Csak a Fidesz
− írta ki Facebook-oldalára Szél Bernadett, az LMP társelnöke. Schiffer András ügyvédként védte Szélt egy mai tárgyaláson: Szélék a Magyar Villamos Művez Zrt. ellen, közérdekű adat kiadása iránt indítottak pert, és a rövid bejegyzés alapján az ítélet kedvező volt számukra.
Az előzetes tervekkel szemben zárva lesznek vasárnap az okmányirodák. A szaktárca vezetője a Nemzeti Választási Iroda elnökének megkeresése alapján döntött így - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva az MTI. Korábban a KIM azt közölte az MTI-vel, hogy egész héten meghosszabbított ügyfélfogadási rendben dolgoznak az ország összes okmányirodájában, hogy biztosítsák az ügyfelek részére a választási jog gyakorlásához kapcsolódó ügyeik zökkenőmentes intézését. Vasárnap reggel 8 órától este 7 óráig tartottak volna nyitva az okmányirodák.
Az Élőlánc Magyarországért párt egyik jelöltje szerint Zuglóban felvetődhet a választási csalás, illetve visszaélés gyanúja, mert egy, a helyi választási bizottsághoz forduló magánszemély adatai szerint hatszor többen jelentkeztek be a városrészbe március 15. és 30. között, mint a korábbi hónapokban. (MTI)
A testület elutasította az átjelentkezésekkel való visszaélések gyanúja miatt benyújtott kérelmet, mondván, az információk eredete nem megállapítható. Az Élőlánc Magyarországért ezért feljelentést tesz.
„Zuglóban az év első három hónapjában összesen csak 43-mal nőtt a választójogosultsággal rendelkező állampolgárok száma, elbukott a hamis szocialista vádaskodás" - reagált Papcsák Ferenc, a XIV. kerület polgármestere, a Fidesz-KDNP választókerületi jelöltje.
Levelet küldött a Demokratikus Koalíció a szerkesztőségünknek, hogy meddig és hol regisztráljunk, ha a választás estéjén ott akarunk lenni velük. Levelükben azonban kikötötték:
Az MTV és a Hír TV stábja továbbra is nemkívánatos a DK eseményein, így az ő regisztrációjukat nem tudjuk elfogadni.
Ez a szelektív kitiltás megosztja az általam megkérdezett embereket. Íme két vélemény, egy mellette, egy ellene érvel.
Az LMP szerint a következő kormányoknak felelősebben kell gondolkodniuk a kistelepülésen élőkről és meg kell fékezniük a helyi nagygazdálkodók túlkapásait - írja az MTI. Lengyel Szilvia szerint a döntéshozók félrenézése miatt az utóbbi években egyre nőtt a falvakban élők kiszolgáltatottsága, a helyi kiskirályok sokszor nemcsak a földterületeket, hanem a helyi közhatalmat is birtokolják, a falvakban pedig a "hallgatás törvénye uralkodik", ugyanis az emberek kiszolgáltatottak és félnek. Gál Ferenc, az LMP Somogy megye 4. számú választókerületében induló jelöltje - konkrét eset említése nélkül - arról beszélt, a földpályázatokon több tízmilliós kenőpénz fejében lehet állami földhöz jutni.
Kiss Zsolt, a kormányváltók képviselőjelöltjének szórólapja:
Szél Bernadett, az LMP társelnöke, képviselőjelöltje hamarosan hívni fogja. Addig pedig úgy néz ki, felénekel egy számot egy stúdióban. Amíg megtudjuk, mi ez az egész, itt egy komment:
„Április 7-én, délután elérhető leszek ........Ha még akkor is érdekellek. Ha már így letegeződtünk.”
Orbánék egykulcsos adórendszere a gazdagokból még gazdagabbakat csinál. Az osztrák derstandard.at vezető anyaga az Orbán-kormány gazdaságpolitikájáról szól. Richter Sándor, a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet közgazdásza azt mondja: a recesszió véget ért, de a tartós gazdasági növekedés nem indult be. Volna mit csinálni az egészségüggyel, az oktatással, az önkormányzatok finanszírozásával, de a kormány csak centralizált, ami nem egyenlő a reformokkal.
A külföldről küldött szavazatok borítékjára ráírták, hogy bélyeg nem szükséges, magyarul és franciául is. Ez szerintünk problémaforrás lehet, nem biztos, hogy a külföldi posták elfogadják ezt a jelzést. A washingtoni magyar követség azonban nyugalomra int:
„A szavazáshoz használt válaszboríték a Nemzetközi Kereskedelmi Válaszküldemény Szolgáltatás keretében lett kiállítva, amelyet a világ 192 országának postáján – kivéve Andorra, Mikronézia, Palau és a Marshall-szigetek – díjmentesen lehet feladni, a postai költséget a Nemzeti Választási Iroda fizeti.A szavazási levélcsomagban található válaszborítékkal tehát a világ szinte valamennyi országának postáján feladható a levélszavazat, azt minden postának el kell fogadnia.
Várható, hogy a levelek a gyakorlatban probléma nélkül megérkeznek, illetve ez már folyamatosan meg is történik, hiszen az Egyesült Államokból érkeznek a levélben feladott szavazatok.
A Magyar Posta és a világ 192 postája (Egyetemes Postaegyesület - Union Postale Universelle tagok) közötti szerződés garantálja, hogy a postahivatalok elfogadják az előre kifizetett borítékokat.″
– írták.
A jövőben a szemétszállításnak is nonprofit közszolgáltatásként kell működnie – mondta Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszter csütörtökön Szombathelyen, amikor lerakta egy 2,5 milliárd forint értékű, 127 települést érintő környezetvédelmi beruházás alapkövét.
Feljelentést tesz az ellenzéki összefogás érdi PM-es jelöltje és kampányfőnöke, miután szerda éjszaka bántalmazták egy aktivistájukat - írja az MTI. Lovas Miklós kampányfőnök szerint szerda este negyed tíz körül harmadmagával arra lett figyelmes, hogy két fekete ruhás ember – egy férfi és egy nő – vörös festékkel festi le a kormányváltók plakátjait. Szóváltásba kerültek, majd a két rongáló egy sikátorban egyikükre, Lovas Miklós húszéves barátnőjére támadt bottal és festőhengerrel. Miután a hölgy a másik aktivistával együtt elszaladt segítségért, a támadók megfenyegették a kampányfőnököt, akit le is fényképeztek, majd azt mondták: a képet a "központjukban" le fogják adni. Dorosz Dávid szerint a most történteknél mélyebbre már nem süllyedhet a kampány.
azzal, hogy képviselőjelöltjüknek, Csarnó Ákosnak miből telik ilyen kampányra!
A Választási Bizottság Kerék-Bárczy Szabolcs, a kormányváltók képviselőjelöltjének beadványát elutasította. A politikus azt kifogásolta, hogy Rogán Antal, a Fidesz képviselőjelöltje levelet küldött a kerületben élő, fűtési támogatásban részesülő nyugdíjasoknak, amihez húsvéti sonka átvételére jogosító műanyag kártyát is mellékelt. Ez pedig alkalmas a választói magatartás befolyásolására, a választás tisztaságának megsértésére szerinte. A bizottság szerint meg nem.
Pajor Tamás barna békákról és robot nácikról énekel egy demokráciában.
Orbán Viktor interjút adott a Magyar Szónak, amikor március 28-án Szabadkán járt, és felavatta Kosztolányi Dezső szobrát. A lapnak többek között azt mondta, hogy
én azt tanultam meg Közép-Európában, ahol viharos a történelmünk, hogy kiválthatatlan és fölbecsülhetetlen érték az a személyes megbízhatóság, amit az ember kialakít. Én minden közép-európai vezetővel ezen az alapon alakítottam ki Magyarország nevében a személyes együttműködésemet. Nekünk senki sem vethetett semmit a szemünkre az elmúlt négy évben, mindig mindent megmondtunk, minden célunkat felfedtük, ha vitánk volt, őszintén bevallottuk, ha együttműködési lehetőség volt, akkor tágra nyitottuk a kapuinkat. Így működött a visegrádi négyek dolga, ily módon működtünk együtt a horvátokkal, és ugyanígy tettünk a szerbekkel is. Sőt, ezt a magatartást akkor is fenntartottuk, ha úgy éreztük, hogy nem viszonozzák.