Az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint eddig ennyien jöttek Magyarországról buszokkal az osztrák-magyar határhoz, de még ugyanennyien érkezhetnek szombaton. (Reuters)
Úgy tudjuk, a Déliből elindult vonaton azt mondták a menekülteknek, hogy bár eredetileg csak Győrig menne a vonat, a rendőrök mégis elviszik őket Hegyeshalomig. A vonatra Tatabányán önkéntesek pakoltak fel vizet és ételt.
Szombaton sokan indultak neki országszerte, és gyalog próbáltak meg nyugat felé menni. Sokan azt remélték, hogy egy idő után értük is buszokat küldenek, de végül mindannyian vonatra szálltak valahol.
Károlyházáról is továbbindultak plusz kocsikkal felszerelt vonattal a Vámosszabadiból induló menekültek, már útban vannak a határ felé.
Megállapították: mindkét ország betartja európai kötelezettségeit. Kivéve, amikor éppen nem.
300 menekülttel, egy plusz vagonnal megtoldva indult el Győr felé egy szerelvény 20:20-kor a Déli pályaudvarról. Ez a menekültcsoport az, amelyik este hat körül indult el a Keletiből, eredetileg az osztrák határ felé, de egy útközben kapott infó alapján inkább a Déli felé fordultak, hiszen gyalog semmi esélyük nem volt leérni a határra éjfélig, márpedig az osztrákok a terjedő pletykák szerint addig tartják nyitva a határt ma éjjel.
A vonatra a menekültek jegy nélkül, rendőri felvezetéssel és irányítással, euforikus hangulatban szálltak fel. A MÁV-val a Migration Aid egyik munkatársa egyeztetett telefonon, ennek alapján engedte meg a vasúttársaság, hogy jegy nélkül szállhassanak fel a vonatra a menekültek. Legtöbben viszont nem tudják, hogy a vonat csak Győrig közlekedik (22:25-kor fut be), onnan még el kell jutni Hegyeshalomig.
Páran, amikor megtudták, hogy a vonat Bicskén is megáll, azonnal megpróbálták leszervezni, hogy az ott ragadt családtagjaik felszállhassanak a vonatra.
A szerelvény 2 kocsival állt be, azóta csatoltak hozza még 5-öt. Az elsőbe csak magyarok szállhatnak fel csakegyruszki szerint.
Közben nagy a kavarodás az utolsó kocsiknál. Tele vannak, és senki nem akar leszállni, hogy valamelyik középső kocsiig szaladjon, ahol még van hely bőven - percekkel az indulás előtt is.
Mindenki fél, hogy lemarad, inkább az ajtóban állnak. A vonat előtt szinte csak újságírók állnak már. Nemrég mondták be, hogy 9-kor elindul.
A Migration Aid sátra elé rengeteg cipőt hordtak össze, de a kínálatból nem csak a menekültek válogatnak.
Hallod, több magyar van itt, mint menekült. És viszik el a ruhákat nagy táskákkal.
Ezt egyik ruhaosztó önkéntes mondta nekem, és valóban, gyakrabban hallottam magyar szót a ruhás sorok között, mint külföldit - igaz, pont ekkor igyekezett a menekültek többsége az utolsó két vonathoz, amik Hegyeshalom felé indultak.
Ruha viszont rengeteg van. És maradt is. Halmokban állnak.
Fél tucat jobbikos is felszállt, tüntetőleg ülnek a menekültek között. A rendőrök azt mondták, ők nem mennek a vonattal, de minden állomáson lesz rendőr Győrig.
Lökdösődés is volt. Most is látni egy férfit jobbikos pólóban ülni a menekültek között. A menekültek közül mindenki fel tudott szállni a vonatra, amin segítők és rendőrök is vannak.
A DK sajtóközleményben jelentette be, hogy feljelentést tesznek egy férfi ellen, aki a 24.hu felvételei alapján az autópályán üvöltözött egy kisbusz sofőrjével, mert a nő egy kisgyermekes menekült családnak segített. A videón az látható, hogy a többiektől lemaradt sokgyermekes menekült család segítséget kap két magyar hölgytől, akik felajánlják, hogy elviszik őket valameddig. A segítségadást azonban meghiúsítja egy szlovák rendszámú Porschéval közlekedő kopasz férfi, aki autójából kipattanva azt ordítja a két magyar nőnek, hogy: „Segítesz egy menekült családot? Megöllek!"
A szlovák rendszámú, nyitott tetejű Porsche tulajdonosa a videón erőszakosan benyúl a magyar kisbuszba, miközben halálosan megfenyegeti a menekülteknek segítő magyar hölgyeket, ha minden igaz, kilátásba helyezte, hogy gránátot hajít be az autóba. A menekültek a videó végén megköszönik a segítséget a két hölgynek, de inkább gyalog, sírva folytatják útjukat. A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz a porschés gyűlölködő ellen.
Németországban a szövetségi belügyminisztérium hétezer Magyarországról érkező menedékkérővel számol, őket még a hét végén szétosztják a tartományok között.
A tárca szombati közleménye szerint a menedékkérőket a szokásos rendben osztják el a tartományok között, az úgynevezett königsteini képlet alapján, amely a lakosság nagysága és az adóbevétel figyelembevételével határozza meg a terhek megosztását a 16 tartomány között.
A bajor hatóságok becslése szerint szombat estig nagyjából 3 ezer Magyarországról indult menedékkérő érkezett Münchenbe vonattal Ausztrián keresztül. (MTI)
A Déliben mindenkinek sikerült felszállnia egy Győrbe induló vonatra, a MÁV pótszerelvényt is hozott. A menekültcsoport vezetője tíz percen át hálálkodott mindenkinek, aki segített nekik eljutni, aztán pedig sokuknak jegy nélkül felszállni a vonatra.
19:38-kor indult egy gyorsvonat Győrbe, szellősen vannak rajta, mint egy átlagos szombat estén.
A Keletiben az aluljáró közepén több a segítő, mint a menekült. Három sátorból ruhákat és adományokat osztanak. A közelben labdáznak a gyerekek és segítők vegyesen.
Németek is vannak, két srác direkt ide érkezett segíteni. A lépcsőkön rengeteg cipő van, abból válogatnak a menekültek, kire, melyik jó. A hangulat összességében felszabadult.
A Déli pályaudvarra megérkezett a Keletiből késő délután elindult több száz fős csoport. A rendőrség egy hátsó kaput is kinyittatott nekik. A terv az, hogy a 20:20-as vonattal mennek Győrbe.
Minden olyan vonatnál, ami nem nyugatra megy. Most a győri vonatot várják az állomáson maradtak Biatorbágyon.
Biatorbágyból már elindult egy vonat Szombathely felé Győrön át, a több száz fős menekültcsoportból sokan felszálltak rá, és teljesen tele volt, amikor elindult.
Állítólag hamarosan érkezik egy vonat Hegyeshalom felé, a többiek arra szállnak majd fel.
Gyurcsány Ferenc napközben Szegeden tartózkodott a halászléfesztiválon, ahol a DK sátrában többek között rögtönzött ügyfélszolgálatot tartott menekülteknek arab tolmács segítségével. Később azonban már arról érkeztek hírek a HVG helyszíni tudósítójától, hogy a volt miniszterelnök határsértést elkövetve átsétált Szerbiába. Gyurcsánynak országgyűlési képviselőként mentelmi joga van, így csak „beszámolót” kellett adnia a rendőröknek tettéről, a vele tartó két társa azonban szabálysértési eljárásra számíthat, mivel ők csak önkormányzati képviselők. A volt miniszterelnök persze sietett jelezni, hogy ez esetben lemond a mentelmi jogáról.
(HVG)
Tudósítónk szerint a Vámosszabadiból indult 150 fős csoport gyaloglása is hamarosan véget ér, éppen Károlyházán várnak a vonatra, amivel majd mennek Hegyeshalomra.
Kimléről ide várnak egy kisebb menekültcsoportot is. Sok osztrák, szlovák segítő is van a pályaudvaron, többek között vizet osztanak.
A Keletiből indult nagyobb csoport megérkezett a biatorbágyi vasútállomásra. Sok a rendőr és a civil segítő, a segítők szerint mindenki fel fog tudni szállni vonatra, de egyelőre még nem érkezett be szerelvény.
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség, mert egy Szegedről Röszkén át Mórahalomra tartó busz szélvédőjét a járművet megállítani akaró menekültek egy csoportja betörte. Az MTI szerint „a Dugonyi úti gyűjtőpontnál próbálta megállítani néhány férfi. Egyikük keresztbe feküdt a busz elé, majd amikor az megállt, odaléptek a járműhöz, egyikük ököllel megütötte a szélvédőt. A szélvédő keresztbe végigrepedt, a járművön látható nyomok szerint az üveg tetejét egy kő is eltalálhatta".
A rendőrség helyszíni szemlét tart az út mellé félreállított járműnél. A következő busz áthaladásakor a rendőrök az út és a várakozó menekültek között sorfalat álltak.
Segítettek irányt mutatni a vasútállomás felé a menekülteknek.
Az Abendzeitung című újság beszámolója szerint A jobboldal (Die Rechte) nevű radikális jobboldali csoport demonstrációt tartott a főpályaudvar előtt.
Folyamatosan érkeznek csoportok a hegyeshalmi határátkelőhöz, ahonnan továbbviszik őket busszal Ausztriába.
A Naphegynél pihenő kétszáz fős csoportban elterjedt, hogy az osztrákok éjfélkor újra lezárják a határt, ezért a menekültek még addig oda akarnak érni. Ehhez az eredeti tervekkel szemben mégis vonatra szállnának, viszont már nem a Keletiből, hanem a Déli pályaudvarból próbálnak majd eljutni Győrbe.
A Jobbik vezetője szerint a menekülthelyzet miatt történelmi katasztrófa szélén állunk. A tüntetés zárószónokaként persze ő is riogatott egy sort Gyurcsány Ferenccel, és elmondta, hogy mindenkit a saját földjén, a saját hazájában kell tisztelni.
A Keletiből elindult 200 fős csoport már átment az Erzsébet hídon Budára, most a Naphegy lábánál álltak meg pihenőre, és még többen utánuk jöttek a pályaudvartól.
A II. János Pál pápa téren 60-70 menekült van, főként afgánok, sokan bent vannak a sátrakban, takarókkal védekeznek a hűvös ellen. Sok gyerek is van köztük.
A határhoz tudósítónk szerint megérkezett egy újabb 100-150 fős csoport, akik a Keletiből vonattal mentek Hegyeshalomig, onnan pedig begyalogoltak. Kézi hangosbeszélővel egy német-arab tolmács tájékoztatja őket, hogy mi várható.
A buszokra lassan lehet felszállni, de mindenki nagyon örül, hogy már ott lehet.