Index Vakbarát Hírportál

Összefoglaló

Percről percre Több ezren az ellenzéki menetelésen

Orbán Viktor és Tarlós István beszéde alatt néhány tucat ember fütyült a Nemzeti Múzeumnál tartott állami ünnepségen. A tiltakozást Juhász Péter az Együtt elnöke szervezte.
Az állami ünnepre érkezők és a sípolók között leginkább összeszólalkozások voltak. Több helyen lökdösődés volt, egy ember elesett és a fején sérült meg.
A miniszterelnök azt mondta: Brüsszelt meg kell az állítani, a kormányzati felelősséget a nemzeti erők kezében kell tartani.
A rendőrség hét ember ellen intézkedett garázdaság gyanújával.
Az LMP és a DK délelőtt a Pilvaxnál ünnepelt.
Vona Gábor a Petőfi-szobornál közvetlen államfőválasztást követelt, és szigorú elszámoltatást ígért a korrupcióval megszerzett vagyonokra.
A Momentum délután a Városligetben piknikezik.
Több ezren vannak a Séta az új Köztársaságért című civil demonstráción. A Parlamentnél Majtényi László mond beszédet.
AVárban is lesznek programok,itt van az állami tájékoztató.A Petőfi Irodalmi Múzeumprogramjait is böngéssze végig.
Ez a poszt a következő Percről percre része:

Több ezren az ellenzéki menetelésen

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ezt még 2008-ban állapította meg Orbán Viktor, amikor az Astoriánál mondott beszédet:

    Orbán a nagyméltóságúakról
  • Jól van az Együtt XVI. kerületi önkormányzati képviselője és választókerületi elnöke, Vajda Zoltán, akit zászlórúddal vertek fejbe a nemzeti ünnepen. A rendőrség hivatalból eljárást indított az elkövető ellen, írta közleményében az Együtt.

    Azt is írták, hogy "a sérülés ellenére az Együtt továbbra sem ül fel semmiféle provokációnak a Fidesz részéről, akik közpénzen fenntartott önkormányzati buszokkal és focicsapatok buszaival szállították szimpatizánsaikat a nemzeti ünnepre, és akik tettlegesen is próbálták bántalmazni az Orbán Viktor ellen tiltakozó tömeget." A párt köszöni a rendőrök és mentők együttműködését.

  • Itt gyűjtjük mindazt, ami ma készült. Kattintson rá, érdemes. 

  • Vona szerint Orbán tényleg harcolhatna Brüsszellel, de nem teszi. Nem teszi, pedig a térséget kizsákmányolja az EU, erre utalt Günther Oettinger német EU-biztos nyilatkozata arról, hogy Németország jól jár az EU-s támogatásokkal, hiszen a magyarországi pályázatokat végül német cégek nyerik.

    Hogy a helyzet megváltozzon, ahhoz "versenyképes magyar vállalkozások kellenek, ehhez egészen új kohéziós politika kell az egész EU-n belül. Ehhez viszont egy új EU kell. Új Európa kell, ahol mi is jól érezhetjük magunkat a hazánkban" – mondta Vona a meglehetősen rövid beszéd végén.

  • A beszédben ahogy korábban is egyenlőségjelet tett Vona az MSZP és a Fidesz és az elmúlt 15 év kormányfői között.

    "Történelmi szégyen és gyalázat, hogy a mindenkori miniszterelnökeink egyszer sem vetették fel, hogy Kelet-Közép-Európát kizsákmányolják, hogy elvándorolnak innen legjobbjaink.

    Orbán Viktor nem támogatja a béruniót sem, hogy a munkánkért a megérdemelt bért megkapjuk. Csak a Fidesz – ezt azt jelenti, hogy Orbánt csak a Fidesz érdekli, nem az emberek.

  • Szüleim parasztemberek voltak, de össze tudtak gyűjteni annyit, hogy a bátyám és én már diplomások lehettünk. "Volt két telkünk, autónk, kertesházunk és nyáron nyaralni jártunk" – mondta Vona, meglepően vágyott képet festve a Kádár-korszakról.

    "Ma, ha egy kőműves és egy hivatali dolgozó összeházasodik, tudják-e taníttatni a gyermekeiket, lesz-e telkük, házuk, autójuk, tudnak-e boldog és felhőtlen gyermekkort biztosítani? Na, ezt elvették tőlünk" – mondta Thürmer Gyula  Vona Gábor.

  • "Juhász és bérfütyülői a mai napon ismételten bizonyították az egész ellenzék alkalmatlanságát" - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szerda délután Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Hidvéghi Balázs közölte: Juhász Péterék (Együtt) a szervezőknek azt állították, hogy nincs náluk síp, de ez hazugság volt. Ezzel is bizonyították, hogy alkalmatlanok és méltatlanok arra, hogy a magyar nemzet értékeit képviseljék - mondta.

    A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Juhász Péteréknek az volt a célja, hogy tönkretegyék a nemzeti ünnepet és több tízezer ember békés megemlékezését. Kérdésre válaszolva, hogy mit ért "bérfütyülők" alatt, azt mondta: egyetért a Fidelitas véleményével, miszerint "Soros fizet, Juhász pedig fütyül". Idegen érdekek képviseletéről van szó, nem a magyar érdekek képviseletéről - emelte ki Hidvéghi Balázs.

    Az Együtt reakciójátitt olvashatják, azt írták egyébként, hogy ez hazugság.

  • "Földesúradót vezetünk be, megadóztatjuk a luxusvagyonokat. De ez csak az első lépés" – mondta Vona, választási győzelme esetére.

    "Ebül szerzett vagyon ebül fog elvészni" – ígérte be Vona az elszámoltatást.

    "Mert a korrupció a nemzet mészárosa."

  • Ne Orbán Viktor döntse el, hogy ki legyen köztársasági elnök, döntse el a nép. Ne Orbán Viktor döntse el, hogy hol és milyen kisvasút épülhet, hogy stadion kell-e vagy kórház, hanem erről is a nép döntsön.

  • 2010-ben Bajnai Gordon is csak a kordon mögött nézte a zászlófelvonást:

    Zászlófelvonás a Kossuth téren
  • "A 20. században a néplélek és a nemzettudat kettévált: a néplélekből Kádár János megpróbálta kizárni a nemzettudatot, láttuk, mi lett az eredménye.

    Most pedig a fordított Kádárként működő Orbán a nemzetre hivatkozva megpróbálja a nemzetre hivatkozva kizárni a népet" – mondta Vona, aki szerint a Jobbik az egyetlen, amely a nép és a nemzet pártján áll, mert a kettő egyet kell, hogy jelentsen.

    1. Orbán börtönszlenget használt a nemzet templomában. De okos ember, készül a jövőjére.
    2. Az igazi barátok nem azok, akik meglátogatnak, az igazi barátok ott ülnek melletted.
    3. A miniszterelnök rendesen be van csokizva

    - mondta egyebek közt ezeket is Apáti, mielőtt Vona jött volna.

  • Apáti azzal vezette fel Fülöp Eriket, Tiszavasvári jobbikos polgármesterét, hogy az ő személye a garancia és a bizonyíték, hogy a Jobbik programja megvalósítható. Fülöp összehasonlította, hogy a reformkori nagyurak miket hoztak létre, és a mostaniak miket. Összefoglalóan körülbelül: híd helyett stadion. Andy Vajna, Habony Árpád, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc, akiket most fel tudunk mutatni, mondta. Hozzátette, ehhez van egy királyunk, "aki tűri, támogatja, sőt, sokszor kikényszeríti a nemzet kifosztását". 

    "A Fidesz legyőzhető, tudom, hiszen Tiszavasváriban háromszor győztük már le őket. És most is erre készülünk 2018-ban országos szinten" - mondta Fülöp, aki Vasvárit többször idézve arról beszélt, a nép agyát csak ideig-óráig lehet átmosni a hazug kormánypropagandával.

  • Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) elnöke szerint ma is él a modern, polgári, liberális Magyarország reménye, vagyis az, hogy a magyar nép ismét ki tudja vívni a szabadságát a hatalommal szemben.

    Az ellenzéki politikus pártja március 15-i, a budapesti Pilvax közben tartott rendezvényén hangsúlyozta, hisz abban, hogy az ellenzék le tudja váltani a kormányt. "Azoknak, akik itt a Pilvax kávéházban összegyűltek, sokkal kevesebb esélyük volt győzni a Habsburg-birodalom ellenében, mint nekünk" - fogalmazott Fodor Gábor, hozzátéve, akkor van esély a "demokrata pártok" győzelmére, ha nagyobb bennük a vágy a szabadság visszaszerzésére, mint a másik kiszorítására. 

    "Előbb győzzük le a együtt a csüggedést, a reményvesztettséget, aztán pedig az önkényt, ráérünk egymással versenyezni az utána következő boldog békeidőkben" - zárta beszédét a Liberálisok vezetője.

  • Apáti István azt mondta, "a miniszterelnök zsúrpubiknak nevezett minket. Mondja ezt ő akinek olyan kiváló haverjai vannak, mint Rogán, vagy Habony, akik a zsúrpubi prémium verzióit testesítik meg, lányos, tornából felmentett emberek". Majd azzal vezette fel Z. Kárpát Dánielt, hogy a következő felszólaló mutatja, hogy a Jobbikban nincsenek ilyenek.

    "Se büdös cigányok sincsenek" - kiabálta be egy férfi.

    Majd jött Z. Kárpát Dániel.

    "Kedves bennszülött testvéreim" - kezdte beszédét, majd hozzátette, talán már azt is ünnepelni kellene, hogy egyáltalán itt lehetnek. "Lehet, már megírta a habonyi média előre, hogy kifütyülték őket".

    A jobbikos politikus szerint ki akarják pusztítani a magyart, ki akarnak szivattyúzni minden mozgásképes embert. Szellemi-lelki szabadságharcot kell vívni, hogy valódi magyar vállalkozók tudják felemelni az országot, mert Pénztáros Lőrincek nem tudják"

  • Hét embert garázdaság gyanújával vittek el.Itt a teljes hírünk.

  • Orbán egy XII. kerületi pizzériában kötött ki, miután elmondta nemzetmegtartó beszédét. Ez is trikolór, piros-fehér-zöld és volt szabadságharca is, ahol ráadásul egy csomó magyar is harcolt, úgyhogy igazán nem lehet ebbe belekötni.

    Egyébként szerintünk észrevette, hogy az olvasó lekattintotta.

  • 10 éve az Andrássyn raktak tüzeket, akiket elkapott a forradalmi hév:

    Lángoló barikádokon könnyed rendőrgyőzelem
  • Körülbelül 7-800 ember jöhetett össze a Jobbik megemlékezésére a Március 15-e téren. Itt van a szokásos lengyel társaság is, és bár van néhány gárdista, most nem álltak be szép sorokba, ahogy tavaly. Első felszólaló Varga-Damm Andrea, volt jobbikos képviselőjelölt, jogász.

    Arról beszél, hogy fél az az újságíró, aki a valóságot megírja, az országgyűlést pedig kocsmává züllesztették, "olyan szavak hangozhatnak el a Parlamentben, amelyek elképzelhetetlenek lettek volna korábban". 

    Valószínűleg a csicskapártozásra utal.

  • A szabadságharc idején 1,2 milliárd volt a Föld teljes népessége. 2017-ben 7,5 milliárdan vagyunk. A legkevésbé Európa népessége nőtt ezalatt a 170 év alatt:

  • Az MSZP elnöke szerint Magyarországon nincs szabadság, testvériség és egyenlőség, hiszen nincs szabadság, ahol négymillió ember éhezik, nincs egyenlőség, ahol a politikusok és családtagjaik gazdagodnak meg, és nincs testvériség, ahol nincsenek közös célok.

    Molnár Gyula a MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Díj átadása előtt azt mondta: a 1848-as hősök nem úgy gondoltak a sajtószabadságra, hogy állami cenzúra van, állami pénzen felvásárolt, teljesen elbutított hazugsággyár váltja fel a szabad sajtót. Molnár szerint nem tekinthető felelősnek az a kormány, amely gyűlöletet szór az országban mindenkire, a munkájáért tüntető tanárra, az orvosra, az országot komoly pénzzel támogató Európai Unióra, a rokkantnyugdíjasra és az Iszlám Állam elől menekülő filozófusra, polgárra, átlagemberre, és átkot szór az olimpiaellenes fiatalokra. Azt mondta, az MSZP-nek nem a tisztességes, kemény munkával meggazdagodott emberekkel van bajuk, hanem "a fideszes oligarchákkal, a pöffeszkedő kiskirályokkal", akiket el fognak számoltatni. 

    A Szabad Sajtó Alapítvány idei kitüntetettjei Láposi Elza, a Népszava Lapkiadó Kft. ügyvezető igazgatója, Rónai Egon, az ATV műsorvezetője és Szüts Miklós festőművész.

  • Március 15. a szabadság és a hazaszeretet ünnepe, és az 1848-as hősök emléke megérdemli, hogy méltó és méltóságteljes ünneplést kapjanak - mondta a KDNP frakcióvezetője Márianosztrán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen szerdán.

    Harrach Péter megjegyezte, vannak, akik méltó ünneplést tartanak, és vannak, akik gyűlölködnek közben. 

    Az Európán végigsöprő forradalmakban a szabadság gondolata jelent meg - idézte fel a frakcióvezető, aki Szemere Bertalan egykori miniszterelnök, belügyminiszter szavait idézte: "Vannak idők, midőn a népek lelke, mint a mennynek kapuja, megnyilatkozik, és benne a szabadság érzete csuda módon revelálja magát."

    A kereszténydemokrata politikus azt mondta: március 15-én arra a lendületre, szabadságvágyra, hazaszeretetre emlékezünk, amely akkor felszínre tört. Hozzátette: ma is fontos számunkra a szabadság, ami nem képzelhető el rendezett világ nélkül, a nemzet szabadsága pedig a függetlenség, a szuverenitás védelmét és egyfajta önvédelmet jelent.

  • Erdély-zászlót vivő ünneplőket emelt ki a csendőrség a kolozsvári március 15-i felvonulás tömegéből - közölte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A csendőrség Fancsali Ernőnél, az EMNP kolozsvári szervezetének elnökénél és négy másik felvonulónál kifogásolta az Erdély-címeres kék-piros-sárga lobogót. 

    Fancsali Ernő az MTI-nek elmondta, a csendőrök arra hivatkoztak, hogy a rendezvényt szervező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem tette lehetővé, hogy a magyar és a székely zászlón kívül más zászlókkal is vonuljanak az ünneplők. Hozzátette: azt kérték tőle, hogy vonja be a zászlót, vagy távozzon a felvonulók közül. Mivel a felkérésnek nem tett eleget, őt és egy másik Erdély-zászlót vivő felvonulót 500 lejes (35 ezer forint) bírsággal sújtották. 

    Az EMNP helyi vezetője elmondta: azt írták a jegyzőkönyvbe, hogy nem vette alá magát a szervezők kérésének. Megjegyezte, a csendőrök nem kifogásolták a zászló használatát, így továbbra is lobogtathatta Erdély zászlaját Kolozsvár főterén, de ezt csakis az ünneplő, felvonuló tömegtől távol tehette. 

    A politikus hozzátette, már tavaly is kifogásolta a csendőrség az Erdély-zászlókat, de akkor - az ünnepi rendezvény egyik szónoka lévén - engedelmeskedett a felszólításnak, és bevonta a lobogót. Kijelentette, a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítését fogja kérni a bíróságon. 

  • Talán soha nem volt oly nagy szüksége sokat csalódott nemzetünknek a példamutató Szegedre, mint most - jelentette ki Botka László (MSZP) polgármester szerdán a csongrádi megyeszékhelyen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésén.

    Szeged az a hely, ahol rendületlenül védjük a szabadságot és az igazságosságot - mondta a szocialista politikus. Nemcsak fejet hajtunk nagy elődeink előtt, de példájukra büszkék vagyunk, és harcolunk értékeikért - hangsúlyozta Botka László.

  • Magyarország a nagyság kapujában áll, de csak egységgel, együttműködéssel, bátorsággal és a kisszerű pártviták felfüggesztésével lehet ismét nagy, erős, gyarapodó ország - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Hódmezővásárhelyen.

    Lázár János az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen közölte: egész pártok, politikusok gyülekezete és működése épül a tagadásra, az elutasításra, minden ellenzésére és megakadályozására.     "Ez már kezd aggasztó mértéket ölteni" - fogalmazott.

    "De mi van a nemeken túl? A semmi? A tegnapi kicsiség? Egy ország nem épülhet nemekre" - jelentette ki.  "Igazi bátorság ahhoz kell, hogy merjünk igent mondani" - mondta a térség országgyűlési képviselője, hozzátéve: "a magyaroknak igazi bátorság sosem a külső ellenség legyőzésére, hanem a saját magukkal való szembenézéshez kellett". Kiemelte: a magyarok mindig akkor tudtak nagy dolgokat véghezvinni, amikor összefogtak, amikor nem arra koncentráltak, ami szétválasztja, hanem arra, ami összeköti őket. "Ez ma is érvényes" - közölte.

    Lázár János szerint az is elég, ha "egy-egy nagy ügy erejéig jobban szeretjük Magyarországot, mint amennyire utáljuk egymás pártjait". Mint mondta, még nincs késő, az energiákat közösen a kihívások legyőzésére, cselekvésre kell fordítani. 

    A miniszter beszéde végén több bátorságot, hazafiasságot és "több Magyarországot" kívánt a Kossuth téren megjelent ünneplőknek.

  • Tegnap volt. Miskolcon. És ez nem vicc, az elvileg a választás megnyeréséért küzdő egyik legnagyobb ellenzéki párt úgy döntött, minek a fővárosban március 15-én bármit is szervezni.

  • A Rákóczi úton közeledő autóbuszok (5, 7, 8E, 110, 112, 133E, 178) ismét az eredeti útvonalon közlekednek. A 2-es villamos a teljes vonalon jár, közölte a BKK. 

Rovatok