Legalábbis ezzel a címmel rakott ki egy közleményt a BRFK a Police.hu-n. "A Budapest Pride 2017 szervezője – négy órával a 2017. július 8-ára korábban bejelentett vonulásos demonstráció kezdete előtt – újabb bejelentést tett a rendőrségen. Megfogalmazása szerint amennyiben külső okok miatt a rendezvény útvonala a rendezvény megtartására nem alkalmas, úgy azt további három alternatív útvonalon kívánják megtartani. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy amennyiben a demonstráció szervezője a rendezvény eredeti útvonalán kordont lát, úgy attól eltérnek."
A rendőrség szerint ez azért aggályos, mert a törvény szerint a rendőrség felelőssége és kötelessége mérlegelni, hogy milyen módon biztosítja a gyülekezési jog zavartalan gyakorlásához szükséges feltételeket. "A rendőri biztosítás módjának meghatározása kifejezetten olyan szakmai kérdés, amelyben a rendőrség jogosult és köteles dönteni, a szervező nem határozhatja meg, hogy a rendőrség törvényben rögzített feladatait milyen módon látja el."
Köszönjük a figyelmet! Nemsokára jelentkezünk külön írásos, képes, videós összefoglalóval.
Vége. Az egyik szervező most mondta be mikrofonba, hogy az Erzsébet vagy a Lánchíd irányába távozzanak a résztvevők. Ugyanakkor a Lánchídon még jönnek át a vonulók, szóval kevésbé ajánlott.
A szervezők azért is megkönnyebbültek lehetnek, mert bár megjelent néhány ellentüntető, a Lánchídnál a rendőröknek fel is kellett lépniük, de a meneten eddig tudomásunk szerint semmilyen atrocitás nem történt.
A menet eleje már bőven megérkezett a Várkert Bazárhoz, amikor a vége még a pesti oldalon volt. "Ez volt minden idők legnagyobb Pride-ja! Nem volt teljesen szabad, de sokkal szabadabb volt, mint a korábbi években. Fantasztikusak vagytok!" - mondta egy szervező. "Megcsináltuk!" - láthatóan nagyon büszkék és megkönnyebbültek a szervezők.
Kérdezi olvasónk Nagymaroson, egy dupla szivárványt fotózva.
A hídon lekapcsolták a kamionokon a zenét, mert félték, hogy ha a technóra egyszerre topog több ezer ember, akkor berezeg a szerkezet és leszakad! A budai oldalon kapcsolták vissza a zenét, óriási taps fogadta.
Nézze vissza az Index Facebook-közvetítését.
Meg is érkezett a menet a Lánchídhoz. Rengeteg rendőr biztosítja a vonulást, több tucat kocsi a pesti oldalon, és a budai oldalon sok rendőrautó szirénázik most.
a Hercegprímás utca és a József Attila utca sarkánál:
Néhányan valóban megpróbálták lezárni a Lánchidat, miután kiderült, hogy az idei Pride arra halad. Rengeteg rendőr gyűlt azonban össze a hídnál, és elvitték az ellentüntetőket. Így várhatóan zavartalanul át tudnak majd menni a hídon a vonulók.
Felcseréltük a Pride-ra és a focit ünneplő tömegekre érkező kommenteket.
A 2016-os menetetet is élőben közvetítettük a Facebookon:
A hangulat nagyon jónak mondható. Elöl a techno kamionon remek a DJ, táncolva halad a menet. Tapsolnak, vigyorognak, kurjongatnak. A rendezők kérdezgetik a kordonokon kívül, távolabb állókat, van-e kedvük csatlakozni. Egyelőre senkinek nem volt.
A menet eleje most ért az Erzsébet térre.
Theresa May videóüzenetben köszöntötte a londoni Pride résztvevőit, akik hangos búúúúú-val fejezték ki nemtetszésüket.
Igaz, máshogy, más hangulatban, mint nálunk. El tudja képzelni, hogy a magyar rendőrök szivárványos kitűzőt használjanak ezen a napon?
A Lánchidat elfoglalták az ellentüntetők, azon dolgoznak a rendőrök, hogy onnan kiszorítsák őket - legalábbis egy szervező így hallotta.
Az oldalsó kis utcákban azért ott vannak kordonok, és 20-30 rendőr várakozik a mellékutcákban. A menet elején nagyjából 30 rendőr halad. Most tart az Arany János metrómegállónál a menet legeleje.
Nézze meg összefoglaló videónkat a 2015-ös Prideról is, amely békés volt:
A kordonok itt távolabb a mellékutcákban vannak. Ezután az útvonal az előbb bejelentett információk alapján: Bajcsy-Zsilinszky út-József Attila utca-Lánchíd-Várkert Bazár.