Index Vakbarát Hírportál

Katalin hercegné hamarosan visszatér, és felkavarja az állóvizet

2024. március 19., kedd 06:09

Hamarosan újra visszatérhet hivatalos teendőihez Katalin hercegné, akinek némi negatív visszhanggal kellett szembenéznie az utóbbi napokban. Egyes informátorok kifejtése szerint a jövőbeli királyné a legifjabb fia, Lajos herceg születésnapját használhatja fel ürügyként arra, hogy nyilatkozzon az állapotáról.

Igencsak összecsaptak a hullámok Katalin hercegné feje felett, akinek nemrég amiatt esett folt a becsületén, hogy az anyák napja – az Egyesült Királyságban március 10-én ünneplik – alkalmából a közösségi oldalukon megosztott képet átszerkesztette. A változtatások a közzétett fotó több részén is észrevehetőek – a leginkább Sarolta hercegnő egyik csuklójánál –, amelyekre ráeszmélve több képügynökség is jelezte, leveszik a képet a kínálatukból, mivel az nem felel meg a követelményeknek. Az ügy kapcsán egyébként a hercegné szinte azonnal reagált, elnézést kérve az okozott kényelmetlenségek miatt, hozzátéve, amatőr fotósként ő is szokott kísérletezgetni a szerkesztéssel. 

Az eset ugyanakkor aggályokat vetett fel azzal kapcsolatban, korábban is előfordult-e már, hogy efféle módosításokat ejtettek a fotókon a tökéletes végeredmény érdekében. A kép emellett táptalajt adott bizonyos elméletek elterjedésének. A szemfülesek például kiszúrták, hogy a hercegné nem viseli a fotón a jegygyűrűjét, amiből arra következtettek, hogy a nyilvánosság felé mutatott tökéletes családképpel ellentétben Vilmos herceggel már nincs rendben a házasságuk – amit egyelőre semmilyen más érvvel nem lehetett alátámasztani. A fotó körüli botrány pedig főleg azért számított ekkora durranásnak, mivel a hercegnéről hónapok óta nem hallani semmit, így az, hogy az újra felbukkanása ekkora mizériával járt, nem éppen mindennapi. 

Richard Fitzwilliams királyi szakértő például úgy nyilatkozott, a hercegné hónapokra való eltűnése, majd a botrány hatására való hirtelen megjelenése nem volt egy jó taktika. Mint ismert, a jövőbeli királynén január közepén hajtottak végre egy hasi műtétet, amelyet illetően máig sok kérdés fogalmazódhat meg. Míg a király, III. Károly esetében mind a prosztatamegnagyobbodás miatti műtétjéről, mind a rákdiagnózisáról közleményben számoltak be – bár annak pontos fajátját nem határozták meg –, addig a hercegné hasi műtétjéről szinte semmit nem tudni. Az operációt követően két hetet töltött a kórházban, azóta pedig otthonában gyógyul, és várhatóan csak húsvét után tér majd vissza hivatalos teendőihez. Addig is a királyi család más tagjai helyettesítik őt (illetve III. Károlyt), köztük Vilmos herceg, Anna hercegnő, Zsófia hercegné és Eduárd herceg.

A hercegné állapotával kapcsolatos információk elhallgatása viszont bizonyos híresztelések elterjedéséhez vezettek, köztük ahhoz, hogy kómába került. Több orvos is megszólalt már ebben a témában, azt taglalva, vajon miért lehetett szüksége ilyen komoly beavatkozásra a még csak 42 éves hercegnének – akiről a palota korábbi közlése szerint azt biztosan lehet tudni, hogy nem rákos megbetegedéssel küzd. Dr. Martin Scurr korábban például megfogalmazta, napjainkban egyre ritkább, hogy akár két hetet is kórházban töltsön valaki lábadozás gyanánt, viszont az megnyugtató, hogy a hercegné operációja tervezett volt. Mint akkor hozzátette, a korcsoportjába tartozó nők esetében viszonylag ritka, hogy hasi műtétnek vetik alá magukat. A leggyakoribb ok általában az epekő eltávolítása – szóba jöhet még a vakbélműtét, a petefészekciszták eltávolítása, a méheltávolítás vagy a sérv műtéti kezelése –, ám egy szinte bármilyen jellegű, általános hasi műtét után hetekig tart a gyógyulás.

Közeleg a nap?

Egyes informátorok elmondása szerint Vilmos herceget és Katalin hercegnét lesújtották a közösségi médiában terjengő feltételezések a házasságuk zátonyra futásával és a hasi műtéttel kapcsolatban. Tekintve, hogy a jövőbeli királyné a Photoshop-bakin kívül semmilyen más híresztelésre nem reagált eddig, a nép türelmetlenül vár arra, hogy az állapotát illetően is felszólaljon. Az operáció után legközelebb március 5-én látták őt nyilvánosan, így joggal aggódhattak amiatt a szigetország lakói, hogy komoly egészségügyi gondokkal néz szembe. Egy bennfentes állítása alapján viszont közeleg a nap, amikor a hercegné vélhetően többet árul majd el az állapotáról.

Azt követően, hogy várhatóan április 17-e után visszatér a közfeladatokhoz – amikor a gyermekei újra visszaülnek az iskolapadba – , máris egy jeles alkalmat fognak megünnepelni családjával: április 23-án Lajos herceg hatodik születésnapját. Mára hagyománnyá vált a királyi családban, hogy a születésnapok alkalmával egy-egy friss képet közölnek a família egyes tagjairól, ami a pár legifjabb gyermekének esetében sem lesz másképp. Egy forrás közlése szerint ez apropóként szolgálhat a hercegnének, hogy nyilatkozzon az állapotáról, ahogy az is előfordulhat, hogy azon események valamelyikén fog tiszta vizet önteni a pohárba, amelyeken visszatérése után vesz majd részt. 

Akkor a legnyitottabbak, amikor a nyilvánossággal érintkeznek, és el tudom képzelni, hogy a hercegné beszélhet a gyógyulásáról bizonyos eseményeken

– jegyezte meg egy informátor, hozzátéve, a pár nagyra értékeli, hogy ennyire kedvelik a gyermekeiket, és minden évben örömmel fogadják a róluk készült újabb fotókat. 

Egyébként nem okozna nagyobb meglepetést, ha a hercegné valóban egy eseményen szólalna fel az egészségéről, mivel korábban Kamilla királyné is az egybegyűlt tömegnek beszélt férje, III. Károly hogylétéről. Bár az is beszédes, hogy Vilmos herceg eddig lakatot tett a szájára, és sehol nem nyilatkozott neje állapotáról – ami még nem zárja ki, hogy a hercegné ne szeretne végre pontot tenni a találgatások végére. 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok