Az ukrán Pravda szerint vonattal indítottak útnak katonákat Kijevbe Kremecsukból.
A leváltott ukrán elnök Viktor Janukovics gépét nem engedték felszállni Donyeckből, nem tudni hol lehet most. Kiszabadult börtönéből legfőbb ellenfele, Julija Timosenko, aki szombaton megjelent a Majdanon, de vasárnap jelezte, hogy nem pályázik a miniszterelnöki tisztségre. A parlament nem hozta össze az új kormánykoalíciót, de megbízta az államfői feladatok ideiglenes ellátásával Timosenko bizalmasát, Olekszandr Turcsinovot. A kormányfőről, később döbntenek, Jacenyuk, Timosenko és az ő korábbi külügyminisztere, Pjotr Porosenko jöhet szóba. Kijevben már nyugodt a helyzet, de több kelet-ukrajnai városban meglehetősen feszült, mindkét oldalról utcára vonultak tüntetők. Közben az államcsődöt is el kéne kerülni, az EU segítséget ígért – a legfrissebb hírek szerint 20 milliárd eurót is adhatnak a reformokhoz –, Catherine Ashton külügyi főképviselő hétfőn Kijevbe érkezik tárgyalni. Az is kiderült, hogy Moszkva mégis hajlandó tovább folyósítani a tavaly megígért 15 milliárd dolláros hitelt.
Megkezdte ülését a parlament. A Janukovics mellett állló Vlagyimir Ribak házelnök lemondott.
A bizalmatlansági indítványt és az előrehozott választásról szóló javaslatot Oleg Ljasko nyújtotta be. A 42 éves egykori újságíró klasszikus figura: a kilencvenes évek közepén állami vagyon sikkasztásáért ült négy évet, de 2006-ban Timosenko alatt már ő vezette a parlament etikai bizottságát, és igen, a költségvetési bizottság helyettes vezetője is volt, meg ingatlanokkal való visszaélések ügyében kutakodó bizottságot is vezetett. 2012-ben egyéniben függetlenként jutott a parlamentbe a Julija Timosenko Blokkja (BJUT) korábbi képviselője. Oleg Ljasko Radikális Pártja – Ukrajnában gyakori, hogy a párt a vezetője nevét viseli, jutott már a parlamentbe Litvin Blokkja is – azonban csak 1,6 százalékot kapott.
Az elnök elleni bizalmatlansági indítványt és az előrehozott választásról szóló javaslatot nyújtott be a parlamentnek egy képviselő. A rada vélhetően ezt meg is szavazza majd, a képviselők – a 450-ből kb. 400 van jelen – folyamatosan dolgozik.
A térkép azokat a településeket jelöli, ahol a tüntetések kezdete óta kidöntötték a Lenin-szobrokat.
Kilencven éve halt meg Lenin. Az évforduló alkalmából a Nagyképben is összegyűjtöttünk pár emlékezetes szobordöntést.
Harkovban a megye vezetője és a város polgármestere felhívására újra összegyűlnek a keleti megyék és a Krím vezetői szombaton. Ez most különösen sokatmondó, miután a városba érkezett Viktor Janukovics elnök is. A korábbi gyűlésükön megalapították az Ukrán Front nevű szerveződést, hogy a Majdan tüntetőivel szemben megvédjék az országot. Igor Kolomojszkij milliárdos – aki egyébként szintén a keleti Dnyepropetrovszkból származik – figyelmeztette a gyűlésre igyekvőket, hogy a szeparatizmust nem fogja engedni Kijev.
Leonyid Kozsara külügyminiszer értesítette az Egyesült Államokat, hogy Viktor Janukovics a kelet-ukrajnai Harkovba repült szombatra virradóan – közölte a Radio Szvoboda.. A régió távol esik a tüntetések epicentrumától, keleten nincsenek kormányellenes megmozdulások.
Két napos gyászt hirdetett elnök rendeletében Viktor Janukovics a kedd óta tartó zavargások 77 áldozatára emlékezve (ebből 16 lehet rendőr.) De hogy Janukovics hol van valójában, azt nem tudni. A tüntetők rendszeresen nyilatkozó orvosa, Olga Bogomolec szerint csak a tüntetők közül 85 ember halt meg.
Az Unian ukrán hírügynökség szerint Janukovics menesztett belügyminisztere Minszkbe szökhetett. Vitalij Zaharcsenkót pénteken mentették fel, mivel ő a felelős a tüntetők elleni brutális fellépésért.
A kijevi tüntetők szombatra virradóra teljes ellenőrzésük alá vonták a kormányzati negyedet, a parlament, az elnöki és a miniszterelnöki hivatal, illetve a belügyminisztérium épületét is - közölte Andrij Parubij, az ellenzéki Haza (Batykivscsina) párt képviselője, a Majdan "ellenállási" parancsnoka. Parubij bejelentette azt is, hogy mostantól a tüntetők ellenőrzése alá vonják az egész fővárost. Azt üzente a rendőröknek, hogy csatlakozhatnak a kormányzati negyedben járőröző ellenzékiekhez, mindnyájan átállhatnak a tiltakozók oldalára, de ki kell tűzniük a világoskék-sárga szalagot. (MTI)
A Reuters egy fehér házi bennfentestől megtudta, Putyin azt mondta Obamának a telefonban, hogy Oroszország részt akar venni Ukrajna "stabilizálásában".
Hogy Janukovics belügyminisztere valóban Belaruszba menekült-e. (az előző információhoz hasonlóan ez is Guardian)
Az amerikai elnök hivatala az ott nyüzsgő újságírónak megerősítette azt, amit Nikita ukrán forrásból már megírt: Janukovics Harkovba ment, hogy ott szedje össze magát. Egyébként Ukrajna második legnagyobb városa az orosz határ mellett fekszik, ennek megfelelően az elnökhöz alapvetően hű – de csak alapvetően, mert ma ott is vagy húszezren tüntettek ellene.
Üzent a kórházból a Oleszja Zsukovszkaja, akit csütörtökön lőtt nyakon egy kormánypárti orvlövész. Az ártatlan áldozatok szimbólumává vált vöröskeresztes lány szerencsére nem halt meg, műtétje is jól sikerült, és állapota most már stabil. Twitter-bejegyzésében - amit a Guardian fordított nekünk - köszönetet is mond mindenkinek, aki támogatta vagy imádkozott érte, és sajnálkozik, hogy nem tudja felvenni a telefont, de nagy fájdalmakat okoz neki a beszéd.
Egymásnak ellentmondó beszédekkel bombázták a Majdan mintegy 50 ezres közönségét péntek este. Klicsko ugyan bocsánatot kért, amiért kezet fogott Janukoviccsal, de azt is hozzátette, hogy a további vérontást csak igy lehet elkerülni. Egy felszólaló pap is megbékélésre intett, ugyanakkor a radikális párti képviselő, Oleg liasko kijelentette, nem hagyják abba a küzdelmet, amíg Janukovics hatalmon van. A közönség „Halál rá!" kiáltásokkal nyugtázta az elhangzottakat, de korábban megtapsoltak Klicskót is. A beszédek után a közelmúltban lelőtt tüntetők nyilvános gyászszertartás a következett. Koporsókban vitték a halottakat a színpad elé, a papok imát mondtak, a hozzátartozók pedig a színpadon siratták megölt rokonukat. A szertartás feltüzelte a tömeget, többen sírtak, és Janukovics halálát követelték.
A Majdanon a Russia today streamje az éjjeli sátortábort mutatja, de a háttérben éji bogárkánt zúg a nagyszínpad előtti tömeg. A majdanos ustream-csatornán látszik, hogy a színpadon egy pópa misézik.
A zn.ua szerint a megallapodas aláírása után Janukovics és Ribak, a házelnök több fontos kormánypárti politikus társaságában az orosz határon fekvő Harkovba repült. Még nem tudni, miért, de az út nem volt előre betervezve. Harkov kétmilliós város, Janukovicsnak nagy ott a támogatottsága.
de azért jó lenne, ha Oroszországgal közösen előremozdítaná a megbékélés folyamatát - áll az orosz külügyminisztérium dodonnai közleményében (Voice of Russia)
Ukrajna több nagyvárosában ledöntötték a Lenin-szobrokat. Kelet-Ukrajnában Poltavában százan döntötték le a szobrot, amihez egy Kamaz teherautó is kellett. Dnyipropetrovszkban a hatalomellenes tüntetők összecsaptak a helyi kommunistákkal, előbbiek vörös zászlókat égettek. A tüntetők megkezdték a Lenin-szobor ledöntését. A közép-ukrajnai Zsitomir városában szintén ledöntöttek egy Lenin-szobrot a Jobb Szektor aktivistái. (MTI)
Bár a tüntetők színpadán valóban elhangzott, hogy amennyiben Janukovics nem mond le szombat délelőtt tízig, akkor „cselekedni fognak”, a szélsőjobboldali Jobb Szektor tagadja, hogy az ő vezetőjük buzdított volna támadásra. (Guardian)
az őt kifütyülő tömegtől, amiért a megállapodás megkötésénél kezet fogott Viktor Janukovics elnökkel.
Bocsánatot kérek, ha bárkit is megbántottam volna
– mondta az UDAR vezetője. (BBC)
Durranásokat hallani a Majdanon, azonban nem lövésekről van szó, hanem az áldozatok emlékére tartott tüzijátékról. (BBC)
Oroszországnak nem áll érdekében, hogy Ukrajnában elszabaduljon az erőszak, mondta Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője. Szerinte az ukrán helyzetet nem szabad a Kelet és Nyugat, vagy az Egyesült Államok és Oroszország rivalizálásának tekinteni. (Guardian)
Vlagyimir Lukin, a Kijevbe küldött orosz emberi jogi ombudsman építő szerepet játszott a megállapodás elérésében, többször is hatékonyan segítette a tárgyalásokat, méltatta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter. (BBC)
A tüntetések alatt megsebesült ukránoknak engedélyezték, hogy útlevél nélkül repüljenek külföldre, ha ottani gyógykezelésre van szükségük. Összesen egyébként 589 sérültről tudni. (KyivPost)
Egyes hírek szerint kiürítették az Ukrajna hotelt, ami rögtönzött kórházként és halottasházként is szolgált az elmúlt napokban. (BBC)
A Guardian tudósítója szerint meglehetősen lesújtó hangulat fogadta a megállapodást aláíró ellenzéki vezetőket, többen kifütyülték Klicskót.
Állítólag szombaton megpróbálnak szavazást kiírni a parlamentben Janukovics leváltásáról. Az biztos, hogy a képviselők délelőtt tízkor összeülnek, azt még nem tudni, miről fognak szavazni holnap. (BBC)