Index Vakbarát Hírportál

Irán szerint Szulejmáni halálát nem feledtetheti az ukrán gép lelövése

2020. január 17., péntek 11:27

Bár az európai országokban nem lehet megbízni, Teherán – az Egyesült Államok kivételével – bárkivel kész tárgyalóasztalhoz ülni – közölte Irán legfőbb vezetője. Ali Hamenei ajatollah bohócnak nevezte Trumpot, aki ugyan az iráni nép támogatójának akarja magát láttatni, valójában mérgezett tőrt szúrna a hátukba – idézte az ajatollahot a Sky News.

A pénteki nagyimának kiemelt jelentősége van: 2012 óta nem volt példa arra, hogy ezt Hamenei vezesse le. Most azonban különösen fontos volt a nyilvánosság előtt megjelennie.

Az iráni vezetésnek ugyanis nem csak az Egyesült Államokkal kiélezett külpolitikai konfliktussal kell szembenéznie, hanem a 41 egy éve fennálló rendszerrel szembeni belső tüntetésekkel is. Teherán és Washington sok évtizedes konfliktusának legutóbbi fejezete azzal indult, hogy 2018-ban az Egyesült Államok felmondta a három évvel korábban aláírt nemzetközi szerződést, amely nyomán feloldották az Iránnal szembeni szankciókat, cserébe azért, hogy az ország lemondjon a gyanú szerint katonai célokat szolgáló nukleáris programjáról és a nukleáris objektumait nyissa meg a nemzetközi Atomenergia-ügynökség képviselői előtt.

A szerződés felmondását az aláíró iráni, orosz és európai felek sem üdvözölték. Az flemondásból következő, az olajkereskedelmet is sújtó szankciók elsősorban az EU-t érintették, mivel az Egyesült Államok érdemben nem importál olajat Iránból, amely a világ kőolajkészleteinek tizedével rendelkezik és az olajkereskedelem 5,5 százalékát fedte le a szankciók előtt.  

A térségben síita szövetségesei révén saját befolyásának kiterjesztésén dolgozó Irán 2019 végén újabb összetűzésbe keveredett az Egyesült Államokkal, Bagdadban az amerikai nagykövetségre Iránnal szimpatizáló síiták hatoltak be. A zavargások után nem sokkal Washington likvidálta az Iráni Forradalmi Gárda különleges erőinek vezetőjét. Kászim Szulejmáni halála miatt Teherán súlyos bosszút esküdött végül két iraki amerikai bázis felé lőtt ki két tucat rakétát, minimális kárt okozva. A láthatóan inkább belső használatra, mint valódi ellencsapásra szánt lépés végrehajtásába azonban súlyos hiba csúszott: január 8-án teheráni légvédelem véletlenül lelőtt egy ukrán utasszállító gépet, fedélzetén 176, főként iráni vagy iráni származású kanadai állampolgárral. 

Két nappal később Irán elismerte felelősségét, ami lendületet adott az újabb tüntetéseknek az ajatollahhal szemben Teheránban is.

Hamenei a pénteki beszédében ennek a tüntető tömegnek az álságos támogatásáról beszélt, amikor Trumpot emlegette. Az amerikai iraki bázisokat ért rakétatámadást ismét az Egyesült Államokat ért arculcsapásként emlegette. Az ajatollah beszédét hallgató tömeg a tudósítás szerint azt skandálta, "Halál Amerikára!"

Végül kitért az ukrán gép tragédiájára is. 

Hamenei szerint a tragédia nem feledtetheti az amerikai erők által Irakban megölt Kászim Szulejmáni iráni tábornok "áldozatát" – idézte az MTI az ajatollahot. 

"A légi katasztrófa egy nagyon szomorú, szívszorító baleset, de egyesek arra próbálják felhasználni, hogy elfelejtsük Szulejmáni mártíromságát és áldozatát. Irán népének lehet-e mondani azt a néhány száz embert, aki megbecstelenítette Szulejmáni tábornok arcképét?" - tette fel a kérdést Hamenei, utalva azokra a kormányellenes tüntetőkre, akik az ukrán gép tévedésből történt lelövésének iráni elismerése után demonstrációkon leszaggatták Szulejmáni portréját.

Ez a tömegdemonstráció a vezetés számára kiemelt jelentőségű, mivel a rendszerellenes teheráni tüntetések épp azt hangsúlyozzák, hogy nem az Egyesült Államok és nem is a teheráni vezetés által nyíltan megsemmisítendőnek tekintett Izrael a fő ellenség, hanem az iráni rendszer jelenlegi vezetői, élükön Hamenei ajatollahhal.

Rovatok