Továbbra is mindennaposak az összetűzések Venezuelában a Nicolás Maduro elnökhöz hű erők, és a több mint 50 ország által nemzetközileg elismert Juan Guaidót támogató tüntetők között. Legutóbb például akkor alakultak ki kaotikus jelenetek, amikor Guaidó február 12-én visszaérkezett nemzetközi diplomáciai körútjáról Caracasba.
Venezuelában régóta válságos állapotok uralkodnak, a gazdaság gyakorlatilag összeomlott, elképesztő mennyiségű ember vándorolt ki az országból, és még mindig nem látszik az alagút vége.
Február közepén Guaidót a reptéren valóságos tömeg fogadta – de nemcsak támogatói jelentek meg, hanem a hadsereg által is hatalomban tartott Madurót pártoló tüntetők is. Ez utóbbiak meg is rángatták, sőt,
egy állami légitársaság egyenruhás alkalmazottja le is öntötte valamivel Guaidót.
A BBC szerint több, az eseményen tudósító újságírótól és riportertől Maduro-pártiak ellopták a forgatási felszerelését. A Guaidót támogató képviselők pedig kénytelenek voltak elsétálni a reptérig, miután az őket szállító buszt megállította a rendőrség. Az ellenzék vezetője nagybátyjával tért vissza, akit azonban a hatóság feltartott a reptéren, őt azóta se látták.
Az ilyen és ehhez hasonló tüntetések már megszokottnak számítanak, de egy januári eset óta éleződött ki még jobban a helyzet. A botrány az ellenzéki többségű parlament házelnöki szavazásán robbant ki, amikor a Maduro-kormány megakadályozta, hogy az ellenzék az épületbe bejutva Juan Guaidót választhassa újra házelnöknek. Magyarországon ez kissé más típusú poszt, így jogos kérdés, hogy miért is volt olyan lényeges Maduróéknak, hogy ne Guaidó maradjon a parlamenti elnök.
A venezuelai alkotmány lehetővé teszi, hogy amennyiben a házelnök törvénytelennek ítéli az országos elnökválasztás eredményét, saját magát tegye meg ideiglenesen hivatalban lévő elnöknek. Emiatt a jogszabály miatt kérdőjeleződött meg Maduro pozíciója is tavaly januárban. Akkor ugyanis az ellenzéki Guaidó megszerezte a házelnöki posztot, és a legutolsó, 2018 májusában tartott elnökválasztást illegitimnek nevezve élt a joggal, és kikiáltotta magát ideiglenes elnöknek.
Nem meglepő tehát, hogy Maduroék nem akarták, hogy továbbra is elnöknek tarthassa magát, így idén inkább megakadályozták, hogy a szavazáskor bejusson a parlamentbe. Helyette a korábban ellenzéki, korrupciós vádakkal illetett Luis Parrát iktatták be, bár a szavazáson nem is volt annyi képviselő, hogy érvényes legyen.
Ezért a 167 tagú parlament azon 100 ellenzéki képviselője, aki nem jutott be a szavazásra, egy újság szerkesztőségében gyorsan újraválasztotta Guaidót, aki így ismét kvázi házelnök lett – amit a kormány persze nem ismer el. Az ominózus parlamentostrom után egy nappal az ellenzék megrohamozta az épületet, ezúttal pedig sikerült átjutniuk a rendőrökön. Szó szerint beviharzottak a parlamentbe, ahonnan a kormánypártiak elmenekültek, de azért rendkívül elegánsan még lekapcsolták maguk után a villanyt, vagyis áramszünetet csináltak az épületben.
Guaidóékat ez sem akadályozta meg: telefonos vakuk fényében feleskették az ellenzéki politikust. Az Egyesült Államok is újra Guaidót ismerte el, mint a parlament elnökét, de a helyzet továbbra sem lett egyszerűbb.
Az elmúlt egy évben történt – vagy inkább meg nem történt – események alapján Guaidó újbóli megválasztása továbbra sem garantálja, hogy Maduro a közeljövőben távozni kényszerül majd az ország éléről. Ráadásul az ellenzéki vezető
az elmúlt egy évben jócskán vesztett támogatottságából, tekintve, hogy tulajdonképpen semmilyen irányba se sikerült elmozdítania a dél-amerikai országban kialakult patthelyzetet.
Miután Guaidó 2019 januárjában ideiglenes elnöknek kiáltotta ki magát, az Egyesült Államok, az EU, és összesen több mint ötven ország őt ismerte el legitim elnöknek. A külföldről érkező elismerés azonban nem sokat segített belföldi pozícióján, ennek egyik oka, hogy Maduro mögött áll a hadsereg, amelyet kb. kétezer hozzá hűséges tiszt vezet, akinek szolgálataiért busás fizetés jár. Ezen felül Maduro 2013-as hatalomra kerülése óta tulajdonképpen minden minisztériumot, illetve hivatalos intézményt, például a bíróságokat a saját embereivel töltött fel.
Venezuelában már 2017 óta állandóak a tüntetések, azonban eddig nem értek el nagy eredményeket. Egyrészt, mert a Nemzeti Gárda elég könnyen szétverte őket, másrészt, mert nem volt olyan meghatározó ellenzéki politikus, aki tartósan az élére tudott volna állni a tiltakozásoknak, a felmerülő politikusokat hamar eltávolították. Amikor viszont a parlament megszavazta Guaidót, ő kihasználta pozícióját, és mint házelnök-ideiglenes elnök kezdte el szervezni a tiltakozásokat.
Az egyik ilyen fontos esemény az áprilisi hatalomátvételi kísérlet volt, amiben Guadióék megpróbálták maguk mellé állítani az ország népét és a katonaságot. Egy videóüzenetben megüzenték a hadseregnek, hogy már sokan átálltak melléjük, és támogatóik vannak, nemsokára pedig elindítják a „Szabadság Hadműveletet” amellyel leváltják Madurot. Csakhogy a hadsereg tisztjei közül szinte senki nem állt át az ellenzék oldalára, és így a kísérlet kudarcba fulladt. Pedig a korrupt tiszteket még az amerikai külügy is megkörnyékezte ahhoz, hogy végre rendeződjön a helyzet, és Guaidó vehesse át a hatalmat, ám azok a megállapodás ellenére végül Maduro mellett maradtak.
Az amerikaiak több szempontból is alábecsülték, hogy mennyire ing majd meg a népszerűtlen Maduro által vezetett rezsim. Ehhez egyrészt hozzátartozik, hogy a venezuelaiakban még mindig élénken él Hugo Chávez képe – aki annak idején kifejezetten Madurót szemelte ki utódjának –, és az országban korábban uralkodó látszólagos jólét miatt még mindig sokan kiállnak a „chavizmus” mellett, ami a válság ellenére gyengíti az ellenzék helyzetét. A Christian Science Monitor egy venezuelai lap felmérései alapján arról írt, hogy
bár Maduro népszerűsége csak 20 százalékra tehető, addig maga a chavizmus 50 százalékon áll.
A két szám közötti szakadék valószínűleg egy olyan réteg, amely nem is magában Maduróban hisz, de még nem engedte el a korábbi rendszert sem teljesen.
A kedvezőtlen számokra rátesz egy lapáttal, hogy a Twitteren kampányoló Guadió nem kifejezetten az a figura, akit egy átlag venezuelai munkás könnyen felvállal. Ráadásul miután Guaidó mögött erős amerikai hátszelet éreznek, a Guardian szerzője szerint a venezuelaiak bizalmatlanul állnak hozzá a „Washingtonban összebarkácsolt” kormány ötletéhez. Guaidó hitelét egyesek szemében az is rontotta, hogy szeptemberben olyan fényképek kerültek a nyilvánosság elé, amelyen Guaidó jobboldali félkatonai csoportokkal szerepel.
Az általános bizalmatlanságot pedig csak tetézte, hogy az ellenzék vezérének jobb és bal keze is korrupciós ügyekbe bonyolódott, és maga az ellenzék is nagyon megosztott.
Egyes politikusok mindenképpen Maduro leváltása mellett állnak ki, míg mások hajlandóak arra, hogy egyezkedjenek az ország jelenlegi vezetőjével. Tavaly májusban és júniusban tárgyalások is folytak Maduro és az ellenzék között, amelyek nyélbeütéséről Norvégia gondoskodott. Ezek azonban nem vezettek eredményre.
A másik fontos, azonban félrevezető tényező az országban uralkodó katasztrofális gazdasági helyzet, és az emiatt kialakuló tömeges elvándorlás. Az egykor Chávez felelőtlen szociális programjai miatt virágzónak tűnő, de közben nyílegyenesen a hanyatlás felé tartó gazdaság jelenleg nagyon súlyos, egymillió százalékos inflációval küzd, a bolivár már többet ér színes csomagolópapírként, mint fizetőeszközként. Csakhogy értsük, mennyire rohamos a pénz elértéktelenedése: tavaly ilyenkor még 18 ezer bolivár volt a minimálbér, most 150 ezer.
Emellett állandóan akadozik az áramszolgáltatás, nincs elég élelem, és tombol a bűnözés. Súlyos méreteket öltött a gyermekhalandóság az éhínség és a rossz minőségű orvosi ellátás miatt. Ezen még az se segített, hogy a korábbi botrányosan alacsony minimálbért Maduro megemelte 65 százalékkal. De ez az intézkedés is csak papíron néz ki jól, ugyanis
EGYHAVI MINIMÁLBÉR MÉG EGY KILÓ MARHAHÚSRA SEM ELÉG.
A tanárok és ápolók most kb. 3 dollárt és 60 centet keresnek egy hónapban. A minimális 150 ezer bolivár mellé ugyan jár egy ugyanilyen értékű ételutalvány, de ez is csak egy ember havi élelemszükségletét fedezi, egy többgyerekes családot még akkor sem lehet belőle eltartani, ha ketten keresik meg ezt az összeget.
Ráadásul ez az összeg, illetve az ételjegy csupán az alapvető élelmiszereket fedezi, lakhatásra, közlekedésre valószínűleg már semmi nem jut belőle, mivel egy buszjegy már 2000 bolivárnál tart. A minimálbér emelése így csak egy látszatintézkedés, sőt, finoman szólva álszent, tekintve, hogy Maduro korábban simán megakadályozta, hogy az amerikaiak élelmiszerből és gyógyszerekből álló segélycsomagokat küldjenek országának, azzal az indokkal, hogy a segélyeket „egy imperialista invázió” előkészítésének tartja. Ebből is látszik mennyire elszánt, ha hatalmának megtartásáról, és a külső befolyás megakadályozásáról van szó.
A haldokló gazdaság miatt körülbelül 3 millió ember hagyta el az országot gazdasági menekültként, ami
így Dél-Amerika történelmének legnagyobb népvándorlási hulláma.
A környező országokba kivándorló venezuelaiak nagy része férfi, akik tulajdonképpen bármilyen munkát hajlandóak elvállalni, hogy pénzt keressenek, és fizetésüket hazaküldhessék családjuknak. A külföldi valutából megélő otthon maradt családok, ha nem is jómódban élnek, de van egy biztos megélhetésük.
Elemzők szerint ez a folyamat azonban szépen lassan stabilizálja a venezuelai helyzetet, hiszen a kivándorló férfiak nagy része azokhoz tartozott, akik a Maduro-elleni tüntetések részvevői voltak. Azzal pedig, hogy hazaküldik a keresetüket, gyakorlatilag csillapítják azokat a problémákat, amelyekkel a lakosság nap mint nap küzd, és amelyeknek eszkalálódása pont, hogy a rezsim megdöntését eredményezhetné. Mindeközben a környező országokban egyre nagyobb problémát jelentenek az oda érkező gazdasági és politikai menekültek.
Miután a korábbi házelnököt és az ellenzéket nem engedték be a parlamentbe szavazni, a Guaidót támogatók később utcára vonultak. Erre reagálva a „collectivos” néven emlegetett Maduro-pártiak megpróbálták megzavarni a tüntetőket és az eseményeket követő újságírókat, valamint botokkal és kövekkel támadtak a járókelőkre, kocsikat rongáltak meg, a rendőrök végül könnygázzal oszlatták szét a tömeget. Hasonló történt néhány nappal később, amikor a kormánypárti tüntetők kergetni kezdtek egy ellenzéki politikusokat szállító kisbuszt, aminek térkővel be is törték a hátsó ablakát. Az utóbbi időben megszokottnak számítanak az ehhez hasonló agresszív tüntetések, a CNN szerint 2018-ban legalább negyven ember veszítette életét a tiltakozások során.
Úgy tűnik, hogy mindkét fél ragaszkodik a maga igazához. Egy korábbi interjújában Guaidó azt mondta, hogy ha erőszak nélkül akarják legyűrni Maduroékat, akkor az egyetlen út a türelem és a viszonylag békés tüntetések. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a demonstrációk bármit is változtatnának a helyzeten, a hadsereggel szemben legalábbis nem sokra mentek. Az elnök törvényi úton való megbuktatása se nagyon működik, hiába akciózik Guaidó.
Látva a belföldön uralkodó patthelyzetet, Guaidó az ellene hozott utazási tilalmat megszegve külföldön próbál támogatókat szerezni az ügyüknek. Beszédet mondott például a davosi Világgazdasági Fórumon, az Európai Parlamentben, és találkozott a spanyol miniszterelnökkel, Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel, és Sebastian Kurz osztrák kancellárral is.
A mostani terv szerint Guaidó külkapcsolatainak erősítésével nyomás alá akarja helyezni a Maduro-rezsimet. Guaidó arra is igyekszik rávenni a nagyhatalmakat, hogy ne vásároljanak többet aranyat Venezuelától, mert azzal a Maduróhoz közel álló vállalatokat tömik csak pénzzel, amely bebetonozza a diktátor helyzetét. Ezt Guaidó nem csak anyagilag, hanem PR-szempontból is igyekszik megfúrni, azzal, hogy feltárja Maduro terroristákkal ápolt kapcsolatait. Találkozójukkor erről beszélt Mike Pompeo is, aki szerint
Maduro úgy kormányoz, mintha egy kartellt vezetne.
Az ellenzék vezére még Trump évértékelő beszédekor is ott volt a kongresszusban, ahol állva tapsoltak neki az amerikai politikusok. Guaidónak bevallott célja, hogy az összes külföldi politikusban hasonló nézet alakuljon ki, ami aztán vállalhatatlanná teszi, hogy bárki is jó diplomáciai kapcsolatot ápoljon a kormánnyal.
Cada ovación, reconocimiento y reunión que tuvimos en nuestra #AgendaInternacional fue un respaldo poderoso a los venezolanos. Nuestra lucha ha valido y siempre valdrá la pena.
— Juan Guaidó (@jguaido) February 11, 2020
Mientras nos mantengamos unidos y en las calles, lograremos nuestros objetivos.
¡#VamosVenezuela! pic.twitter.com/ROIzESQAjn
Persze a többek között Oroszország támogatását is élvező Maduróékat se kell félteni: amíg Guaidó külföldön próbál támogatókat szerezni, addig belföldön próbálják kirúgni alóla a széket. Távolléte alatt kaptak az alkalmon, és átkutattatták a titkos rendőrséggel Guaidó caracasi irodáját. A helyi képviselők illegálisnak bélyegezték az akciót, mivel a hatóságoknak nem volt bírói meghatalmazása. Azt nem lehet tudni, hogy bármit elvittek volna, de az sem kizárt hogy valamilyen kompromittáló bizonyítékot akartak elhelyezni az irodában.
Korábban is volt már ilyen műveletre példa, utoljára novemberben. Akkor laptopokat, telefonokat és személyi igazolványokat vittek el. Ezen felül az ellenzéki képviselők nem merik megközelíteni a parlamentet, ugyanis az oda vezető utcák tömve vannak felfegyverzett katonákkal. Nemrég egy oda tartó ellenzéki képviselőt fegyveresek elfogtak, és azóta se tudni hol lehet.
Egyelőre nem úgy tűnik, mintha Guaidót letörte volna az ellene folyó bosszúhadjárat. Külföldi útjáról visszatérve február közepén végül felszólította a mellette tüntető ötszáz fős tömeget, hogy újra fogjanak neki nagyobb tiltakozások szervezésének.
Borítókép: Venezuelai rendőrök védik a parlament épületét MTI/AP/Andrea Hernández Briceno