Index Vakbarát Hírportál

Van, ahol már túl vannak a negyedik hullám nehezén

Percről percre a koronavírus-járványról

Kurkó Gyula
Ágoston Zoltán
2021.08.27. 20:32
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Franciaországban a koronavírus-járvány negyedik hulláma lecsengőben van, az ország az oltási kampány felgyorsításával és a Covid-igazolás bevezetésével elkerülte a legrosszabbat, de a járványt még nem győzte le – közölte Olivier Véran egészségügyi miniszter. 

    Az MTI tudósítása szerint Véran leszögezte: a fertőző delta-variáns júliusban kezdődött negyedik hulláma elsősorban a fiatalokat érintette, és „olyan járvánnyá vált, amely a beoltatlanokat öli, a kórházak beoltatlanokkal vannak tele, a halálesetek a beoltatlanokat érintik”.

    „A hullám gyorsan emelkedett, majd augusztusban stabilizálódott. A nyaralóhelyeken koncentrálódott. Jelenleg 11 ezer franciát ápolnak kórházban, közülük több mint kétezren vannak súlyos állapotban” – emlékeztetett a tárcavezető, aki sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „a lakosságnak még mindig jelentős része kétségbe vonja az oltás hatékonyságát, és azt gondolja, hogy vannak más eszközök a vírus elleni küzdelemben”.

    Az adatok arra utalnak, hogy

    a negyedik hullámban harmadannyi fertőzött szorult kórházi ellátásra, mint a tavaly tavaszi első hullám idején.

    A miniszter elmondta, hogy szeptember első hetében Franciaország eléri a januárban kitűzött célszámot, amely szerint a koronavírus elleni oltás első adagjával beoltottak száma meghaladja az ötvenmilliót a 67 millió lakosú országban.

    A kormány szeretne ennél tovább menni, miután a 12 és 17 év közöttieknek is csaknem hatvan százaléka már megkapta az első védőoltást, s a fennmaradó negyven százalékot véleménye szerint könnyű lesz elérni a tanévkezdéskor az iskolában kezdődő oltási kampánnyal.

  • Eddig 370 hamisítványgyanús oltásigazolást találtak a román hatóságok, ugyanis, mint kiderült, az oltásszkeptikusok pénzért tudnak ilyen dokumentumot vásárolni a megvesztegethető orvosoktól. 

    A fiktív oltások jelenségére Cristian Onacea, a temesvári Victor Babes járványkórház igazgatója hívta fel a figyelmet, miután több, általában egydózisú vakcinára kiadott oltási igazolással rendelkező páciensüknél a megszokottnál sokkal súlyosabb következményeket okozott a fertőzés.

    Egyikük, egy intenzív osztályra kerülő, Arges megyei férfi elismerte, hogy

    családorvostól sikerült beszereznie az oltási bizonylatot anélkül, hogy a szert beadták volna neki.

    A hatóságok azt gyanítják, hogy az oltás mellékhatásaitól tartó emberek az utazási és egyéb előnyök miatt megvesztegetik orvosukat, hogy állítson ki nekik védettségi igazolást, de a vakcinát dobják el.

    Mihai Iacob, a családorvosok szövetségének elnöke szerint elszigetelt esetekről lehet szó, amelyek méltatlanul vetnek árnyékot a szakmára és az oltási kampányra. Egy másik, a Digi24 által megszólaltatott családorvos viszont arra panaszkodott, hogy hatalmas nyomásnak vannak kitéve, és szinte minden rendelőben szembesülnek olyan pácienssel, aki csak az igazolást kéri, az oltást nem – írja az MTI. 

    Romániában az átoltottság alig haladja meg a harminc százalékot. A rendelkezésre álló vakcinák száma május végén haladta meg a keresletet, azt követően pedig az érdeklődés a korábbi negyedére esett vissza, naponta már kevesebb mint nyolcezerrel növekszik a beoltottak száma.

    Ebben az ütemben Romániának még két évre lenne szüksége ahhoz, hogy elérje a korábban megcélzott, hetvenszázalékos nyájimmunitást.

  • Szeptember 1-jétől bizonyos feltételek mellett megnyithatnak a kávézók belső terei Horvátországban, a diszkók és az éjszakai bárok kapui viszont továbbra is zárva maradnak. 

    Davor Bozinovic belügyminiszter közlése szerint a nyitvatartási idő sem változik, a vendéglátóhelyek továbbra is csak éjfélig lehetnek nyitva. Mindazonáltal a horvát vendéglátósok egyesülete üdvözölte a válságstáb döntését, megkönnyebbülésnek nevezte, hogy a rossz idő beköszöntével nem kell bezárni a vállalkozásokat. 

    Az éttermek és a kávézók március 1-jén nyithatták meg a kerthelyiségeiket és a teraszaikat. Az éttermek számára a válságstáb később engedélyezte a beltéri kiszolgálást, de a kávézók számára ez idáig nem – emlékeztet a távirati iroda. 

    A jelenlegi járványügyi intézkedések augusztus 31-ig lesznek érvényben az országban, és várhatóan további két héttel meghosszabbítják őket.

    A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 712 434-en kaptak védőoltást – a jogosultak 42, a felnőtt lakosság 50,6 százaléka –, közülük 1 599 278-an már a második adagot is.

  • Dániában hivatalosan már nem tekintik a „társadalmat fenyegető járványnak” a koronavírus terjedését a beadott védőoltások rekordot döntően magas, nyolcvanszázalékos aránya miatt.

    A járványt ellenőrzés alá vontuk. Rekordmagas átoltottsági adataink vannak, ezért szeptember 10-től feloldhatunk néhány járványellenes korlátozást

    – jelentette be Magnus Heunicke dán egészségügyi miniszter. 

    A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy fokozatosan és részlegesen kivezetik a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos követelményeket olyan nagyszabású rendezvények és nyilvános helyszínek esetén, mint a koncertek és az éjszakai szórakozóhelyek.

    Dánia július 1-jén vezette be az úgynevezett digitális koronavírus-útlevelet, amelyet bizonyos esetekben kérésre fel kellett mutatni – írja az MTI.

    Magnus Heunicke csütörtökön jelentette be, hogy az 5,8 milliós

    Dániában a 12 év feletti lakosok nyolcvan százalékát már beoltották,

    ez a világon a koronavírus elleni egyik legmagasabb átoltottsági ráta. Az országban a védőoltás felvétele önkéntes, és elérhető a 12 év felettiek számára.

  • A koronavírus-járvány addig tart majd, amíg nem fejlesztenek ki egy általános oltóanyagot vagy megfelelő kezelést a betegségre − mondta Igor Kuzin, Ukrajna országos tiszti főorvosa. A szakértő szerint ez akár öt évig is elhúzódhat − írja a Kárpáthír.

    Idén ez biztosan nem ér véget. A vírus gyorsan mutál, és minden hónapban új törzsekkel találkozhatunk. De a tudomány folyamatosan fejlődik, folyamatosan új oltások jelennek meg. A pandémia évekig folytatódhat

    − tette hozzá Igor Kuzin.

  • Egy, a Lancet orvosi magazinban most megjelent lektorált tanulmány szerint a koronavírus túlélőinek 49 százalékának van még legalább egy hosszú távú tünete a felgyógyulás után egy évvel – írja a Financial Times.  

    Az is kiderült, hogy egyes tünetek, mint a nehézlégzés vagy a depresszió még tizenkét hónap elteltével is egyre erősödnek. 

    A tanulmány 1276 páciens vizsgálatán alapul, akiket múlt év januárja és júniusa között bocsátottak el a vuhani Jin Tan-tan kórházból. 

  • Elfogyott a Moderna-vakcina, a raktárakban tartott oltóanyagot már a második körös oltásokhoz fogják felhasználni – adta hírül a KárpátHír az egészségügyi minisztérium közleménye alapján.

    A közeljövőben nem várható újabb szállítmány az amerikai Moderna oltóanyagából, közölte az ukrán egészségügyi minisztérium. Még július végén több mint 2 millió adagot kapott Ukrajna a vakcinából az ENSZ égisze alatt zajló COVAX-programon belül az Egyesült Államoktól.

    A kijevi kormánynak raktáron van még 805 652 adag fel nem használt dózisa, ám ezeket a második körös oltásokhoz fogják használni. A szaktárca kiemelte, hogy akik eddig megkapták az első adagjukat a Moderna oltóanyagából, azok a másodikra is számíthatnak majd, illetve az is elmondták, hogy körülbelül 6,5 millió adag Covid–19-vakcina érkezik még Ukrajnába 2021 szeptemberében.

  • Izraelben csökken a fertőzési ráta a fertőzöttek továbbra is rendkívül magas, 9000 fölötti napi száma mellett – jelentették az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken.

    Az R fertőzési ráta az augusztus elsejei 1,36-ról augusztus 15-ére fokozatosan 1,14-re csökkent a harmadik, megerősítő oltás nyomán, vagyis jelenleg száz koronavírus-fertőzött 114-nek adja át a vírust. Ez még mindig a járvány terjedő tendenciáját jelzi, csak az R fertőzési mutató 1-es érték alá csökkenésével kezdődik majd az új fertőzöttek számának jelentős csökkenése.

    Csütörtökön az elvégzett csaknem 150 ezer teszttel 9032 új fertőzöttet azonosítottak, 6,58 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 76 323 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván Izraelben, 1086-an vannak közülük kórházban, ahol a súlyos betegek száma 689, és már 149-en szorulnak lélegeztetőgépre.

    A koronavírus-járvány megfékezésére ismét lejjebb vitték a harmadik oltás alsó korhatárát, már minden 30 év feletti izraeli kérhet időpontot az újabb vakcinára, ha a második felvétele óta legalább öt hónap telt el.

    A mérések azt jelzik, hogy már egy hét után jelentősen emelkedik az ellenanyagszint a vakcina nyomán, de a védelem mértéke a 16. napig még növekedik, és a harmadik oltás 95 százalékban megvéd a fertőzéstől is.

    Az újraoltás legfontosabb eredménye, hogy csökkent a súlyos Covid–19-betegek számának növekedése, egy hete folyamatosan hétszáz alatt maradt ez a mutató, noha a korábbi tendencia alapján ennek a számnak már jelentősen meg kellett volna haladnia az ezret.

  • Egy szamosújvári férfi szerda este váratlanul kapott egy SMS-t az egészségügyi minisztérium és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) által kifejlesztett és használt Corona-Forms platformon keresztül, amiben arról értesítették, hogy mivel most tért haza külföldről, 14 napig otthoni karanténba kell vonulnia. Mindezzel csak egyetlen probléma volt, hogy 8 éve el sem hagyta Romániát – adta hírül a Főtér

    A férfi nagyon meglepődött az üzenetet látva, mert állítása szerint az elmúlt években a települést sem nagyon hagyta el, ahol él, jobbára csak a Szamosújvári–Zsuk útvonalon közlekedett a munkahelyére ingázva. Mindezek mellett azt is elmondta a férfi, hogy már 

    öt hónapja be van oltva, így akkor sem lenne karanténköteles, ha valóban külföldön járt volna.

    A Kolozs megyei közegészségügyisek szerint nincs komoly probléma a rendszerben, pusztán az állhat az ügy hátterében, hogy valószínűleg rossz telefonszámot regisztráltak egy karanténkötelezett személyhez. A hivatal kifejti, hogy ilyen esetekben párhuzamosan értesítik az érintettet, illetve annak háziorvosát, hogy a tévedéseket el lehessen kerülni. Olyan is előfordult már, hogy valakit arról értesítettek, hogy pozitív lett a koronavírustesztje, miközben nem is volt ilyen vizsgálaton. A közegészségügy azt javasolja, ha hasonló történik valakivel, egész egyszerűen hagyja figyelmen kívül a téves értesítést.

  • Az ukrán országos tiszti főorvos, Igor Kuzin szerint ha nem sikerül lassítani a járvány terjedésén, az újabb teljes lezárást (lockdown) novemberben vezethetik be – olvasható a KárpátHír oldalán.

    A jelenlegi forgatókönyv szerint akkor, ha fokozatosan nő a betegszám, megközelítőleg novemberben lehet új zárlatot bevezetni

    – mondta a tiszti főorvos, aki ismét felszólította országa állampolgárait, hogy vegyék igénybe a védőoltást, és tartsák be a karanténkorlátozásokat, beleértve a távolságtartást is.

    Igor Kuzin kifejtette, hogy kizárólag akkor lehet „elhalasztani“ december-januárra, vagy teljesen elkerülni a lezárást, ha ezeknek a követelményeknek eleget tesznek, illetve hangsúlyozta, hogy a lezárásról a helyi közigazgatások vezetői döntenek, ám ha a helyzet rosszabbodik, országos szinten lezárást vezethetnek be minden megyében.

    ARRA A KÉRDÉSRE, HOGY A MEGYÉK KÖZÜL MELYeKET FOGJÁK ELŐSZÖR LEZÁRNI, A TISZTI FŐORVOS AZT VÁLASZOLTA, JELENLEG MINDEN MEGYÉBEN FOKOZATOSAN SÚLYOSBODIK A HELYZET.

  • A világon 214 574 138 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 473 924 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 213 853 041 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 462 976 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek

    • az Egyesült Államokban van eddig a legtöbb fertőzöttje, 38 380 022 fő. A halálos áldozatok száma 633 503.
    • Indiában 32 558 530 fertőzöttet és 436 365 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 20 676 561 fertőzöttről és 577 565 halálos áldozatról tudni hivatalosan.
    • Franciaországban 6 777 676 fertőzöttet és 114 269 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 6 728 699-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 176 127-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 6 659 916 a fertőzöttek száma, és 132 465-en haltak meg a betegségben.
    • Törökországban 6 293 267 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 55 469.
    • Argentínában 5 161 926 a fertőzöttek és 111 117 a halottak száma.
    • Spanyolországban 4 822 320 fertőzöttet és 83 861 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 4 509 611 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 128 957.
    • Németországban 3 923 250 a fertőzöttek száma, 92 108 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 887 485 fertőzöttet és 75 332 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Egy szövetségi ügyész azzal vádolja Alberto Fernández argentin elnököt, hogy nyilvánvalóan megsértette a koronavírus-járvány miatt általa elrendelt korlátozó intézkedéseket, amikor tucatnyi más emberrel együtt részt vett a felesége születésnapi partiján.

    A Ramiro González ügyész által kezdeményezett vádemelés miatt bűnügyi eljárás indulhat Fernández ellen. A partit tavaly júliusban tartották az elnöki rezidencián egy olyan időszakban, amikor az argentin kormány betiltott minden zárt térben tartott társas rendezvényt a Covid–19-járvány megfékezése érdekében. Az ügyben azután kezdődött nyomozás, hogy néhány hete megjelent a sajtóban egy fénykép, amelyen Fernández és felesége, Fabiola Jánez látható több más, szájmaszk nélküli emberrel együtt egy asztal körül, amelyen egy parti maradványai fedezhetők fel.

    Az argentin kormány elismerte, hogy a fénykép 2020. július 14-én készült, amikor éppen érvényben voltak a járványügyi korlátozások. A sajtó által felkapott botrány miatt Alberto Fernández nyilvánosan bocsánatot kért. Bár az elnököt nem fenyegeti az a veszély, hogy börtönbe kelljen vonulnia egy ilyen kihágásért, az ügy kikezdte a népszerűségét nem sokkal a novemberben esedékes parlamenti választások előtt.

    Az elnök csütörtökön megjelent az ügyében tartott bírói meghallgatáson, ahol felajánlotta, hogy tettének kompenzációjaként kész kutatási célokat szolgáló pénzügyi felajánlást tenni az ügy elsimítása érdekében.

    Alberto Fernández ma ügyvéd nélkül állt a bíróság elé, hogy az esetlegesen okozott károk kompenzálásaként felajánlja a Malbran nemzeti járványkutató intézet javára fele fizetésének négy hónapi átutalását

    – közölte az államfői hivatal sajtószolgálata.

Rovatok