Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A NATO példátlan szankciókat vezetett be Oroszország ellen, azonban a szövetség védelmi együttműködés, és nem akar háborút Oroszországgal – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek pénteki rendkívüli tanácskozását megelőző sajtónyilatkozatában.

    Stoltenberg hangsúlyozta:

    Szövetségeseink védelme iránt elkötelezettek vagyunk, erről nem is szabad, hogy félreértés essék.

    Hozzátette: a zaporizzsjai atomerőmű elleni orosz támadásról szóló hírek is arra mutatnak rá, hogy ez a háború mennyire vakmerő és felelőtlen, és mennyire fontos, hogy mihamarabb vége legyen, és Oroszország kivonja minden csapatát a térségből – számolt be az MTI.

  • Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója a Zaporizzsja atomerőműben kitört tűz után pénteken azt mondta, hogy felajánlotta, hogy elutazik Csernobilba, hogy elősegítse az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalást – írja a Guardian.

    A cél az lenne, hogy megállapodjanak egy keretrendszerben, amely garantálja az atomerőművek biztonságát a háború idején, ideértve

    • a telephelyek fizikai integritásának biztosítását,
    • az áramellátás fenntartását,
    • a biztonsági felügyeleti rendszereket és
    • azt, hogy a telephelyeken dolgozó személyzet képes legyen a feladatok ellátására.

    Elmondása szerint mindkét fél mérlegeli a javaslatot. „A helyzet továbbra is rendkívül feszült és kihívásokkal teli” – mondta Rafael Grossi.

  • Vitalij Klicsko kijevi polgármester az ARD német országos közszolgálati televíziónak egy pénteken sugárzott interjúban azt mondta:

    Dicsőség lenne meghalni a hazáért.

    Kiemelte, hogy az orosz invázióval dacoló ukrán fővárosban horror lett az élet.

    A profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok elmondta, hogy sok-sok katona mellett már nagyjából száz civil is meghalt a több mint egy hete tartó orosz támadásban. Kifejtette, hogy a legnagyobb kihívás a fűtés, az áram és a vízellátás biztosítása, és nagyban nehezíti az önkormányzat dolgát, hogy a szállítási, logisztikai rendszer összeomlott – ismertette az MTI.

  • A polgármester elmondása szerint március 4-én a délelőtti órákban hatalmas robbanás történt Zsitomirban. Az orosz megszállók civil infrastruktúra ellen intéztek támadást, ezúttal a település iskoláját lőtték – számolt be a 21tv.ua ukrán hírportál.

    Valójában az iskola fele elpusztult. A mentési munkálatok folynak, az áldozatokkal kapcsolatos információk tisztázása folyamatban van

    – mondta Szerhij Szuhomlin, a város elöljárója.

    Az Index úgy tudja, az iskola helyett a városházát célozták meg, de mellélőttek. Információink szerint ez volt a város legjobb iskolája.

  • Mindenre kiterjedő segítséget nyújt Magyarország az orosz–ukrán háború elől menekülőknek, senki nem marad segítség nélkül – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közszolgálati televízió pénteki adásában.

    A kormányszóvivő elmondta: a határ magyar oldalán öt segítségpontot alakítottak ki, ahol a különböző szervek és szervezetek együttműködve minden ellátást biztosítanak az érkezőknek. Élelmiszert adnak nekik, segítenek az ügyintézésben, szálláshelyet, orvosi segítséget biztosítanak, és a továbbutazásban is segítenek, ha valaki kéri.

    Hozzátette: megalakult a kormányzati szerveket és a hat legnagyobb segélyszervezetet magába foglaló Humanitárius Tanács is, amelynek célja, hogy koordinálja és szervezettebbé, eredményesebbé tegye a kormányzati és a karitatív munkát.

    Magyarország az itt élni tervezők későbbi életében is segít. Hozzátette: a harmadik országbeli, Ukrajnában tanuló diákok átmeneti ellátást kapnak, és diplomáciai úton abban segítik őket, hogy haza tudjanak menni.

    Szentkirályi Alexandra beszélt arról is, hogy a Híd Kárpátaljáért segélyakcióban a csütörtöki adatok szerint eddig 280 millió forint gyűlt össze. Az összefogást az 1357-es számon hívásonként, sms-enként 500 forinttal vagy a 11711711-22222222 számlaszámra utalva lehet támogatni – számolt be az MTI.

  • Az Oroszországot elhagyó külföldi részvényesek átruházhatják részvényeiket helyi partnerekre, majd kivonulhatnak. A termelést bezáró külföldi vállalatok pedig gyorsított csődeljáráson mennek keresztül – mondta Andrej Belouszov orosz első miniszterelnök-helyettes.

    Belouszov szerint jelenleg három lehetőség kínálkozik a külföldi partnereknek Oroszországban. Az első, hogy a cég folytatja teljes értékű munkáját Oroszországban. Ebben az esetben biztosított a gyártási folyamathoz szükséges alapanyagok, anyagok, alkatrészek teljes körű ellátása.

    A második lehetőség, hogy a külföldi részvényesek átruházzák részesedésüket az orosz partnereikre, és ezután visszatérhetnek saját piacunkra. Az orosz első miniszterelnök-helyettes szerint ezt a lehetőséget megvitatták az orosz üzleti szférával, amely erre készen áll, néhány befektető pedig már élt is a lehetőséggel.

    A harmadik lehetőség pedig az, amikor a cég végleg beszünteti a munkát Oroszországban, bezárja a termelést és elbocsátja az alkalmazottakat – ismertette az MTI.

    Ezt gyakorlatilag szándékos csődként értékeljük

    – mondta Belouszov, és hozzátette:

    Ebben az esetben gyorsított csődeljárással avatkozunk be, hiszen számunkra a legfontosabb cél megőrizni az emberek foglalkoztatását és szociális jóllétét.

  • Erőteljes robbanás történt Enerhodarban – számolt be a város Telegram-csatornáján. Ezen a településen működik Európa legnagyobb és legrosszabb állapotban lévő atomerőműve, amelyet a hírek szerint ma reggel foglaltak el az orosz csapatok.

    A zaporizzsjai atomerőműben a hajnali órákban tűz ütött ki az orosz katonai támadás után, aztán később sikerült megfékezni a lángokat.

    Nemrég jelent meg a Telegramon az a bejegyzés, amelyben azt írták:

    Nagyon erős robbanás volt Energodarban.

    A részletek tisztázása még folyamatban van, továbbiakat egyelőre nem közöltek.

  • A háború elején elsüllyesztették a Hetyman Szahajdacsnyij fregattot, ezzel akadályozták meg, hogy orosz kézre kerüljön – jelentette Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter.

    Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a miniszter azt írta, hogy az oroszok saját céljaikra használhatták volna a fregattot. A teljes körű invázió kezdetén a hajó Nyikolajevben volt javításon.

    Az ukrán haditengerészet zászlóshajójának parancsnoka eleget tett a hajó elsüllyesztésére vonatkozó utasításnak – írta a bejegyzésben.

  • Egész Ukrajna elfoglalása lekerült a napirendről, de a Fekete-tengertől elvághatják az orosz erők Ukrajnát, és a Dnyeper vonaláig az északi területeket is elfoglalhatják – mondta el az InfoRádiónak Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

    A szakértő már most is többezresre becsüli a támadások polgári áldozatainak számát.

    Az, hogy rakéta-sorozatvetőkkel lőnek nagyvárosokat, hogy úgynevezett szóródó vagy fürtös vagy kazettás bombákat dobnak le nagyvárosokra, lakótelepeket lőnek szét, ez mind-mind iszonyatos áldozatokkal jár

    – mondta Kaiser Ferenc. Hozzátette: ezek elsősorban területpusztításra kitalált fegyverek, például rakéta-sorozatvetővel nem lehet pontosan lőni, mert azzal eredetileg nagy területen az ellenség élőerejét és haditechnikai eszközét pusztítják. Amikor ezekkel városokat lőnek, akkor lényegében százával ölik és nyomorítják a civileket – mutatott rá a szakértő.

  • A Twitteren közzétett felvételek szerint mégis megsemmisült a világ legnagyobb repülőgépe, az ukrán Mrija.

    A felvételen az orosz állami tévé riportja látható a kijevi Gostomel repülőtérről. A háttérben a teljesen megsemmisült AN–225 maradványai láthatók.

  • Kijev lakossága március 4-én arra ébredt, hogy Borjagyankát, a Kijev külvárosában lévő települést teljesen elpusztították az orosz haderők. A városban gyakorlatilag minden épületet szétbombáztak.

  • Nem indulhatnak az Emmy-díjért 2022-ben az orosz kormány által finanszírozott televíziós produkciók, és a torontói filmfesztivál sem fogad orosz állami finanszírozású filmeket – számolt be a Hollywood Reporter.

    Az amerikai televíziós akadémia (NATAS) elnöke, Terry O’Reilly csütörtöki közleményében leszögezte, hogy az Emmy-díjra nevezett, orosz állami támogatással készült produkciókat kizárják a versenyből. A televíziós akadémia azt is bejelentette, hogy az Ukrajna ellen indított orosz katonai invázió miatt a továbbiakban nem működnek együtt egyetlen orosz szervezettel sem.

    A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői csütörtöki bejelentésük szerint csak orosz független alkotások nevezését fogadják el, az orosz hivatalos delegációkat kizárják a fesztiválról – ismertette az MTI.

    A globális film- és televíziós ipar az elmúlt napokban kiállt Ukrajna mellett, és az orosz katonai invázió miatt szankciókat vezetett be Oroszország ellen. A cannes-i és a velencei filmfesztivál bejelentette, hogy 2022-es rendezvényéről kitiltja az orosz delegációkat, de nem akadályozza meg a független orosz filmesek részvételét. A stockholmi és a glasgow-i filmfesztivál sem tűzi műsorára az orosz államilag támogatott filmeket. A tavaszi cannes-i MIPTV nemzetközi televíziós piac szintén elítélte az orosz inváziót, és közölte, hogy követi a francia szankciókat, ami ugyancsak az orosz produkciók részleges vagy teljes kizárását jelenti a vásárról.

  • Az ukrán hadsereg péntek reggeli közlése szerint az országot támadó orosz erők Kijev bekerítésére összpontosítanak.

    Az ukrán fővárosban az éjszaka folyamán többször is megszólaltak a légvédelmi szirénák, és felszólították az embereket, hogy siessenek az óvóhelyekre.

    Az ukrán hatóságok állítása szerint az országot egy hete támadó orosz csapatok elhagyták a Kijevtől északnyugatra levő hosztomeli repülőteret, amelyet az offenzíva első napjaiban elfoglaltak. A stratégiai fontosságú Mariupol déli kikötővárost időközben a hírek szerint teljesen körülzárták, és az orosz erők „jelentős technikai fölénnyel rendelkeznek”. Támadás érte továbbá az ukrán légvédelmi rendszert a Fekete-tenger partján. Ezeket az ukrán közléseket független forrásból nem tudták megerősíteni – számolt be az MTI.

  • Az orosz alsóház egyhangúan megszavazta a törvényt, amelynek értelmében bárki, aki „félrevezető információkat” közöl az orosz hadseregről, 15 év börtönbüntetéssel sújtható – írja a New York Times.

    A kormány közlése szerint már az is dezinformációnak számít, ha az ukrajnai háborút – vagy ahogy az orosz vezérkar nevezi, „különleges katonai cselekményeket” – háborúnak vagy megszállásnak nevezik.

  • Herszonban a megszálló erők a Herszoni Népköztársaság kikiáltását tervezik – közölte az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács dezinformáció elleni központja.

    Megjegyezték, hogy március 4-én a herszoni Szabadság téren az orosz megszállók „lengették Oroszország zászlóit, és azt kiabálják, hogy Herszon a Herszoni Népköztársaság”.

    Erre a célra két nagy autóbuszt, húsz személygépkocsit, két kisbuszt és hét kisbuszt visznek a városba. A központ felszólította a herszoni lakosokat, hogy ne vegyenek részt a tüntetésen.

  • Megindító fotót tett közzé Twitter-fiókján a Visegrád 24. A képen az látható, hogy két ukrán katona összeházasodik, mielőtt a frontra indulna.

    Az élet és a világosság felülkerekedik a halálon és a sötétségen

    – idézi Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az oldal.

  • Kiégett autók és robbanásnyomok láthatók Kijev belvárosában, ez fogadott minket az ukrán fővárosban.

    teljesen kihalt a belváros, néha megszólalnak a légoltalmi szirénák, és mindenki bezárkózott, aki mégis Kijevben maradt.

    Városszerte ellenőrző pontokat állítottak fel, ahol gépfegyveres katonák ellenőrzik a papírokat. Hamarosan helyszíni tudósítással jelentkezünk Kijevből, tartsanak velünk!

  • Péntek reggel a forint tovább gyengült a menekülőeszköznek tekintett amerikai dollárhoz és az euróhoz képest is. A stooq.com adatbázisa alapján az amerikai dollár árfolyama 347,611 forintos, az euróé pedig 382,733 forintos történelmi csúcson állt 9.21-kor.

    Korábban már írtunk arról, hogy február 28-án is mélypontra került a forint, most azt is sikerült túlszárnyalni.

  • Az Ökumenikus Segélyszervezet a határ menti járások mellett az ivano-frankivszki régióra és a csernyivici területre is kiterjeszti élelmezési segítségnyújtását – tájékoztatta az MTI-t a szervezet.

    A közlemény szerint az ukrajnai háborús helyzet és a menekülthullám okozta élelmiszer- és gyógyszerhiányt több régióból is megerősítették az Ökumenikus Segélyszervezet helyszíni munkatársai.

    A nyugdíjasokat, illetve az egyedül élő beteg lakosokat is támogatják. A határ menti járások mellett az ivano-frankivszki régióból és a csernyivici területről kaptak megkereséseket, hogy az ottani közösségi menekültszállások élelmezésében is segítsenek – írják.

    Korábban Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó is elutazott Kárpátaljára, hogy a határszemlén megtekintse a háború elől menekültek helyzetét. A kormányfő felesége az Indexnek is elárulta tapasztalatait.

  • A civil szervezetek, magánszemélyek, cégek mellett művészek, sportolók, tudósok és szurkolók fogtak össze, hogy segítséget nyújtsanak az ukrajnai háború miatt menekülőknek. A 1357-es nemzeti adományvonalra és annak számlaszámára (11711711–22222222) már több mint 282 millió forint érkezett – jelentették be csütörtökön a közmédia Jónak lenni jó! Magyarország összefog című tematikus műsorában.

    A közmédia rendkívüli műsorában azt mutatják be, ki hogyan tud segíteni a bajba jutott embereknek. Kiemelték: minden kicsi segítség számít. Él a nemzeti adományvonal, a 1357-es szám tárcsázásával vagy az erre a számra küldött sms-sel 500 forinttal lehet támogatni a háború elől menekülőket – számolt be az MTI.

  • Az ukrán vezérkar bejelentése szerint az ukrán fegyveres erők több mint 250 orosz harckocsit, 37 helikoptert és 33 repülőgépet semmisítettek meg.

    Február 24. és március 4. között az orosz csapatok állományának teljes vesztesége pedig megközelítőleg 9166 fő – idézi a vezérkart a Korrespondent ukrán hírportál.

    Továbbá megsemmisült:

    • 33 repülőgép (megerősítés alatt)
    • 37 helikopter (megerősítés alatt)
    • 251 tank
    • 939 páncélozott harci jármű
    • 105 tüzérségi rendszer
    • 18 légvédelmi rendszer
    • 50 rakéta sorozatvető
    • 60 tartály üzemanyaggal és kenőanyaggal
    • 3 hadműveleti-taktikai UAV
    • 2 könnyű motorcsónak
    • 404 jármű

    Azonban a lap felhívja a figyelmet, hogy az adatok pontosítása folyamatosan zajlik.

  • Több mint száz Nobel-díjas írta alá azt a kiáltványt, amelyben az ukrajnai háború befejezésére és az orosz csapatok Ukrajnából való kivonulására szólítottak fel.

    Csütörtökön kiadott kiáltványukban a tudósok azzal érveltek, hogy a tudomány erős fegyvereket adott a politikusok kezébe, de nekik azokat békés célokra kell használniuk, írta meg az MTI. 

    A maghasadás felfedezése megteremtette az alapot a nukleáris pusztítófegyverek megépítéséhez. Jelenlegi mennyiségük alkalmas arra, hogy a Földet lakhatatlanná tegyék az emberek számára, és megsemmisítsék az emberi civilizációt. Ilyen fegyvereket ezért soha nem szabad használni!

    – fogalmaztak.

  • Hazájukban nem indul büntetőeljárás azon cseh állampolgárok ellen, akik Ukrajnában szándékoznak harcolni az orosz megszállók ellen – jelentette be Petr Fiala cseh miniszterelnök.

    Az elnökkel folytatott megbeszélésen megegyeztünk abban, hogy azoknak, akik Ukrajnába akarnak menni és Ukrajna oldalán harcolni akarnak, garantálni tudjuk, hogy nem indul büntetőeljárás ellenük

    – idézi az Unian a miniszterelnököt.

    Jelenleg Csehországban egy másik ország fegyveres erőinél teljesített katonai szolgálat öt év börtönbüntetéssel is sújtható.

  • Korlátozta a hozzáférést a Lettországból üzemeltetett Meduza hírportál és az amerikai költségvetésből finanszírozott Szabadság Rádió orosz nyelvű híroldalához Oroszországban pénteken az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor).

    A hozzáférést a főügyészség 2022. február 24-én kelt, az információról, az információs technológiáról és az információ védelméről rendelkező törvény megsértésére hivatkozó határozata alapján korlátozták. 

    Péntekre virradóra az orosz felhasználók beszámolója szerint a Meduza és a Szabadság Rádió mellett gondot jelentett a BBC orosz szolgálata és a Deutsche Welle német műsorszolgáltató honlapjaihoz való hozzáférés is. Utóbbi médium adását Oroszországban korábban megszüntették, munkatársait pedig megfosztották az akkreditációtól – írta meg az MTI.

  • Múlt héten három alkalommal akarták orvgyilkosok megölni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, írta meg a New York Times.

    Az információkat az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat olyan tagjai biztosították a rendelkezésünkre, akik nem akarnak részt venni a háborúban,

    közölte az ukrán nemzetbiztonságért felelős államtitkár. 

    A lap értesülései szerint két kísérlet mögött a Wagner-csoport nevű magánhadsereg áll, amely a Kreml utasításait hajtja végre, de hivatalosan nem tartozik az orosz fegyveres erők vagy titkosszolgálatok kötelékébe.  

  • Éjjel-nappal hívható, 24 órás telefonközpont nyílt Kárpátalján. A központban a humanitárius segítségnyújtáshoz szükséges dokumentumok kitöltésében segítenek. A központ munkatársai március 3-tól fogadják a hívásokat.  

    Az ukrán kormány egyszerűsítette a vámhatáron történő árumozgatás folyamatát: a jótékonysági, vallási és önkéntes szervezetek képviselőivel már ismertették az eljárás új mechanizmusát – mondta Petro Dobromilszkij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal főosztályvezető-helyettese.

    Az ügyfélszolgálat segít a szállítási dokumentumok vagy az áruszállítási nyilatkozatok kitöltésében. A központ munkáját fordítók is támogatják, hogy azok is tudjanak élni a konzultációval, akik külföldről szeretnének segítséget küldeni – idézi Petro Dobromilszkijt a Kárpátalja.ma.

    A telefonközpont elérhetőségei: Telefon: +380996358397, +380996358406, e-mail: zakarpat.help@gmail.com

  • Az orosz megszállók foglyokat szállítanak a Krímből, hogy destabilizálják a helyzetet Ukrajna déli részén – írja közösségi oldalán az ukrán fegyveres erők vezérkara.

    Az Unian szerint a közleményben az áll, hogy Mikolajiv régióba szállítják majd a foglyokat, ahol az lesz a feladatuk, hogy zavargásokat idézzenek elő.

  • A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő BB pluszról CCC-re rontotta Oroszország hosszú lejáratú szuverén devizaadósság-kötelezettségének osztályzatát. A minősítést negatív kilátással látták el a megnövekedett nemteljesítési kockázat miatt.

    Két hete a hitelminősítő már megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású osztálytatot, amikor a besorolást az addigi BBB mínuszról az eddig érvényes BB pluszra változtatta.

    Az S&P elemzői szerint az új oroszellenes szankciók felére csökkentették Oroszország rendelkezésre álló devizatartalékát, beleértve az Egyesült Államokban, az EU-ban és Japánban bejegyzett devizabetéteket és értékpapírokat.

    A mostani leminősítés olyan intézkedéseket követ, amelyek véleményünk szerint jelentősen növelik a nemteljesítés kockázatát

    – közölte az ügynökség.

  • A zaporizzsjai atomerőművi blokkok sértetlenek maradtak, a sugárzási állapotban eddig nem észleltek változást. Az erőművet elfoglalta az orosz hadsereg – közölte az ukrán atomenergetikai hivatal.

    A zaporizzsjai atomerőmű blokkjai sértetlenek, az 1. blokk reaktorterében sérülés van, ami a blokk biztonságát nem befolyásolja. Az atomerőművek biztonsága szempontjából fontos rendszerek és elemek üzemképesek. A sugárzási állapot változását nem rögzítették

    – áll a közleményben.

  • Akadozik több független internetes hírportál és a Facebook elérhetősége Oroszországban – jelentette az AFP francia hírügynökség péntek hajnalban.

    A GlobalCheck nevű internetes szolgáltatás és a hírügynökség Moszkvában dolgozó munkatársai egyaránt azt tapasztalták, hogy nem lehet elérni a világ legnagyobb közösségi oldalát, a Meduza, a Deutsche Welle, a Szabad Európa oldalát és a BBC orosz szolgáltatását sem.

    Ezzel párhuzamosan a világ legtöbb internetes hirdetését értékesítő Google azt közölte, hogy leállította az online hirdetések eladását Oroszországban. Sem a keresőoldalon, sem a YouTube-on, sem a cég külső partnereinek oldalán nem lehet hirdetési felületet vásárolni Oroszországból.

Rovatok