Még éjjel is több ezer ember gyülekezett és rótta le tiszteletét a királynő hivatala, a Buckingham-palota előtt – annak ellenére, hogy az éjjel egy zápor is volt, amint az az egyik helyszíni felvételen látszik.
Sokan mécsesekkel és virágcsokrokkal rótták le kegyeletüket a palota kerítésénél.
Hajnalra már viszonylag oszladozni kezdett a tömeg, de még akkor is a brit himnusz Erzsébet királynőhöz szóló változatát („God Save the Queen”) énekelték néhányan a palota előtt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki Nagy-Britanniának II. Erzsébet királynő „jóvátehetetlen elvesztése” után – írja a Guardian.
Az Egyesült Arab Emirátusok elnöke, Mohamed bin Zayed sejk „közeli barátjának” nevezte a királynőt. „Őszinte részvétemet fejezem ki II. Erzsébet királynő családjának és az Egyesült Királyság népének” – írta a Twitteren.
Több bukaresti állami vezető és a brit uralkodóházzal rokoni kapcsolatot ápoló román királyi család feje is részvétüzenetben fejezte ki együttérzését II. Erzsébet halála miatt csütörtökön.
Klaus Iohannis román államfő Twitteren közzétett részvétüzenetében úgy fogalmazott: II. Erzsébet királynő a hűség és a közszolgálat iránti elkötelezettség példaképe volt mindvégig, történelemformáló, hét évtizedes uralkodása idején.
A román államfőhöz hasonlóan Nicolae Ciuca miniszterelnök is közösségi oldalán fejezte ki együttérzését az Egyesült Királyság polgáraival és a brit királyi családdal.
Marcel Ciolacu romén házelnök méltatásában azt emelte ki, hogy II. Erzsébet hidakat épített az emberek és nemzetek között, amelyek fennmaradnak a következő generációk számára is.
Kelemen Hunor, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese, az RMDSZ elnöke szerint II. Erzsébet hét évtizeden át volt a világ egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő, sokak által szeretett államfője, akiről az erdélyiek azt is számon tartották, hogy ükanyja révén egy régi erélyi család leszármazottja volt.
Mély fájdalommal búcsúztatta az elhunyt brit uralkodót Margit hercegnő, a román korona őre, (a 96 éves korában öt éve elhunyt) Mihály egykori román király lánya is, felidézve, hogy Viktória brit királynő közös ősük volt.
A hercegnő szerint II. Erzsébet egy életen keresztül szoros kapcsolatot ápolt a román családdal, számára pedig fontos erkölcsi, intellektuális, érzelmi és intézményi támasz maradt apja, Mihály király elvesztése után is.
Horvát és szlovén vezetők csütörtök este részvétüket nyilvánították II. Erzsébet brit uralkodó halála miatt.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő közösségi oldalán nyilvánított részvétet a királyi családnak.
Őfelsége II. Erzsébet királynő sok generációnak adott ösztönzést. Uralkodása és a nép szolgálata maradandó örökség lesz
Borut Pahor szlovén államfő Twitter-oldalán azt írta:
II. Erzsébet királynő az Egyesült Királyság felett uralkodott, de az egész világé volt. Egy olyan történelmi személyiséget veszítettünk el, aki az állhatatosság és a bizalom jelképe volt
Robert Golob szlovén miniszterelnök mély szomorúságának adott hangot hivatalos részvétnyilvánításában, amelyet Liz Trussnak, az Egyesült Királyság új miniszterelnökének küldött.
Szlovénia Ön mellett áll ezekben a nehéz időkben
Pahor hálájának adott hangot, hogy találkozhatott az uralkodóval 2019-ben a Buckingham-palotában, Golob pedig arra emlékeztetett, hogy amikor II. Erzsébet 2008-ban Szlovéniában járt, a szlovén nép „örökre a szívébe zárta”.
Narendra Modi, India miniszterelnöke a következőket írta Twitteren: „Őfelsége II. Erzsébet királynőre úgy emlékeznek majd, mint korunk őrzőjére.
Inspiráló vezetést nyújtott a nemzetének és a világnak is. A közéletben megszemélyesítette a méltóságot és a tisztességet is. A halála fájdalmat okoz. Jókívánságaimat küldöm a családjának az Egyesült Királyság népének is ezekben a nehéz órákban
– írta a bejegyzésben.
II. Erzsébet halálának következtében a sussex-i herceg és hercegnő fia, Archie Mountbatten-Windsor megkapta a hercegi címet – azt a címet, amelyről édesanyja, Meghan Markle azt állította, hogy a származása miatt nem kaphatja meg. Fiatalabb testvére, Lilibet Mountbatten-Windsor is hercegnői titulussal rendelkezik már – írja a Guardian.
Joe Biden amerikai elnök és Jill Biden first lady szerint a királynő „több volt, mint egy uralkodó. Egy korszakot határozott meg” – számolt be a Guardian.
Az állandó változások világában ő volt a stabil jelenlét, a vigasz és a büszkeség forrása britek nemzedékei számára – írta az amerikai elnök.
A II. Erzsébet királynő iránti tartós csodálat egyesítette az embereket a Nemzetközösségben. Történelemformáló uralkodásának hét évtizede a példátlan emberi fejlődés és az emberi méltóság előrehaladásának korszakáról tanúskodott.
Hozzátette: ő volt az első brit uralkodó, akihez az emberek szerte a világon személyesen kötődtek – akár fiatal hercegnőként hallották őt a rádióban, amikor az Egyesült Királyság népéhez beszélt, akár a televíziójuk előtt gyűltek össze a koronázása alkalmából, akár utolsó karácsonyi beszédét vagy platina jubileumát nézték a telefonjukon. Ő pedig egész életét az ő szolgálatuknak szentelte – zárta sorait Biden.
A rendőrség eltávolította a Balmoral-kastély bejáratait elzáró akadályokat, hogy a lakosság virágot helyezhessen el a királynő tiszteletére. A területet emellett lezárták, mivel a királyi család tagjai korábban megérkeztek, köztük Cambridge hercege és Sussex hercege, írja tudósításában a Guardian.
Joe Biden amerikai elnök egy anekdotát osztott meg:
„1982-ben találkoztunk először a királynővel, amikor egy szenátusi küldöttség tagjaként az Egyesült Királyságba utaztunk. És megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2021 júniusában, elnökként és First Ladyként tett első tengerentúli utunk során vendégül látott minket, ahol elbűvölt minket szellemességével, meghatott kedvességével, és nagylelkűen megosztotta velünk bölcsességét.”
„A királynő összesen 14 amerikai elnökkel találkozott. Segített az amerikaiaknak megemlékezni Jamestown alapításának évfordulójáról és függetlenségünk kétszázadik évfordulójáról is. És szolidaritást vállalt az Egyesült Államokkal a 9/11 utáni legsötétebb napjainkban, és megrendítően emlékeztetett bennünket arra, hogy „A bánat az ár azért, amit a szeretetért fizetünk”.”
„Az elkövetkező években továbbra is szoros barátságot szeretnénk ápolni a királlyal és a királynéval.”
Micheál Martin ír miniszterelnök kormánya nevében részvétüzenetet küldött Londonba II. Erzsébet brit királynő csütörtöki halálhírére reagálva – értesült az MTI. Azt írta közleménye szerint, hogy a legmélyebb együttérzéssel gondol a britekre szeretett uralkodójuk elvesztése miatt.
Martin visszaemlékezett a 96 éves korában elhunyt uralkodó 2011-es írországi látogatására, amely szerinte kulcsfontosságú volt a brit-ír kapcsolatok normalizálásának folyamatában. Mint írta, a látogatás „hatalmas siker volt, nagyrészt a királynő szívélyes gesztusainak és meleg szavainak köszönhetően”.
Fülöp belga király és felesége, Matild királyné, az Európai Unió, a NATO és Belgium választott vezetői is részvétüket fejezték ki II. Erzsébet brit uralkodó csütörtöki halála miatt.
A belga királyi pár az interneten is közzétett üzenetében kiemelte: nagy szomorúsággal értesültek Őfelsége II. Erzsébet királynő haláláról.
Rendkívüli személyiség volt. Szép emlékeket fogunk őrizni róla, mindig bátorságról, méltóságról és odaadásról tett tanúbizonyságot
– fogalmaztak. Az Egyesült Királyság kivételes uralkodót veszített el, aki mély nyomot hagyott a történelemben.
Mély részvétünket fejezzük ki a királyi családnak és a brit népnek. Nyugodjon békében szeretett férje mellett
– zárta üzenetét Fülöp király és Matild királyné.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője üzenetében azt írta, Erzsébet királynő figyelemreméltó uralkodása alatt a 20. és 21. század nagyon sok fontos eseménye történt. Az Európai Unió elismeréssel adózik egyedülálló hozzájárulása előtt a béke és a megbékélés megteremtéséhez. Távozása az egész világon érezteti hatását – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője – írja az MTI.
Alexander De Croo belga miniszterelnök üzenete szerint Belgium részvétét fejezi ki a brit királyi családnak és a brit alattvalóknak. Mint írta, a királynő a stabilitás és a méltóság jelképe volt a brit nép számára több mint 70 éven át. Nyugodjon békében II. Erzsébet királynő – tette hozzá a belga kormányfő.
Halálhírére rendkívüli személyiségként, egyedülálló államfőként, dicsőséges örökséget hátrahagyó uralkodóként tisztelegnek az izraeli vezetők II. Erzsébet emléke előtt – jelentette a helyi média csütörtök este.
Mint írják, „a királynő rendkívüli személyiség volt, egyedülálló vezető, a hazája iránti odaadás és szeretetet jelképe. A vezetés és a szolgálat páratlan örökségét hagyja maga után. Emlékéből fakadjon áldás” – emlékezett az elhunyt uralkodóra Jaír Lapid izraeli miniszterelnök.
Kifejezte Izrael kormányának és polgárainak nevében is részvétét a királyi családnak és az Egyesült Királyság állampolgárainak.
Erzsébet királynő történelmi személyiség volt, történelmi időket élt át, történelmet alkotott, csodálatos és inspiráló örökséget hagyott maga után
– tisztelgett a királynő emléke előtt Jichák Hercog izraeli államfő.
Apámat és néhai édesanyámat többször személyesen is fogadta az évek során, vidámsága és meleg vendégszeretete nyomot hagyott bennük, családunkban tovább élt
– sorolta személyes emlékeit Hercog.
A volt miniszterelnök, Tony Blair azt írta megemlékező Twitter-posztjában, hogy „nemcsak uralkodójukat, hanem nemzetük mátriárkáját is elvesztették, azt a valakit, aki mindennél jobban összetartotta hazájukat, megtestesítette mindazt, ami miatt büszke arra, hogy britnek született”.
II. Erzsébet halálával történelmi személyiség távozott közülünk, és vele egy hetven évig tartó korszak zárult le, amelyben máig hatóan a stabilitást képviselte – írta Karl Nehammer osztrák kancellár a Twitteren, egyúttal részvétét nyilvánította a brit királyi családnak és a brit népnek.
Az osztrák kancellár hivatalának épületén félárbócra eresztik a zászlót a tisztelet jeléül – írja az MTI.
Kevesen akadnak, akik, mint ő, hetven éven át tartó uralkodása során megélték és alakították a történelmet. Kötelességtudata és tettrekészsége példa volt számunkra
– írta Sauli Niinistö finn elnök mikroblogján. Katrín Jakobsdóttir izlandi miniszterelnök egyebek között azt emelte ki, hogy „erős és bátor asszonyként” fog az utókor emlékezni II. Erzsébetre.
Történelmi korszak és Nagy-Britannia szolgálatában töltött hosszú élet ért véget
– írta Jonas Gahr Störe norvég kormányfő.
Magdalena Andersson svéd kormányfő egy televíziós vita során úgy vélekedett, hogy kevesen éltek meg annyi történelmi fordulópontot, mint II. Erzsébet. Személyesen pedig – mint fogalmazott – feddhetetlensége és ereje miatt marad meg emlékezetében a néhai brit uralkodó.
António Guterres, az ENSZ főtitkára csütörtök este részvétét nyilvánította II. Erzsébet brit királynő halála miatt.
II. Erzsébetet – mint az Egyesült Királyság leghosszabb életű, legtovább uralkodó államfőjét – széles körben tisztelték könyörületessége, méltósága és elhivatottsága miatt világszerte. Nyugalmat sugárzó jelenlét volt az elsöprő változások évtizedeiben, ideértve az afrikai és ázsiai gyarmati uralom felszámolását és a Nemzetközösség fejlődését
– áll Guterres üzenetében. Az ENSZ főtitkára egyben részvétét nyilvánította a királynő hozzátartozóinak, a királyi családnak, valamint Nagy-Britannia és a Brit Nemzetközösség lakóinak.
Hozzátette: II. Erzsébet királynő jóbarátja volt az ENSZ-nek, kétszer is ellátogatott a világszervezet New York-i székhelyére több mint ötven év különbséggel. Mélyen elkötelezett volt számos jótékonysági és környezetvédelmi ügy mellett, és megindítóan beszélt a glasgow-i COP26 klímacsúcs küldötteihez.
Dobrev Klára is elbúcsúzott a királynőtől.
Uralkodása alatt birodalomból ország lett. De egy büszke, erős, sikeres ország. A világ egyik legerősebb, legsikeresebb országa. Nem engedett a gyűlöletnek, és nem hagyta, hogy a dicső múlt feletti kesergés feleméssze a jövőt. Nélküle nem biztos, hogy sikerült volna. Nyugodjon békében!
– írta a Facebookon.
„Isten nyugosztalja II. Erzsébet királynőt!” – írta a nagyobbik kormánypárt a közösségi oldalán.
Csák János kulturális és innovációs miniszter is elbúcsúzott a királynőtől. Bejegyzéséhez egy képet is csatolt, amelyen épp kezet fog II. Erzsébettel. A kép 2011-ben készült a Buckingham-palotában, amikor átadta nagyköveti megbízólevelét az uralkodónak.
Isten nyugosztalja II. Erzsébet királynőt!
– írja a Facebookon.
Részvétüket fejezték ki a királyi családnak és a brit népnek a román, cseh és lengyel vezetők II. Erzsébet brit uralkodó halála miatt csütörtök este.
Milos Zeman cseh elnök „mély fájdalommal” tisztelgett II. Erzsébet alázata és nagysága előtt – közölte csütörtök este szóvivője a Twitteren.
A monarchia iránti elkötelezett szolgálata, hatalmas alázata és nagysága örökre a szívünkben marad
– mondta a 77 éves cseh politikus.
Petr Fiala cseh miniszterelnök is részvétét fejezte ki a királyi családnak és a brit népnek. II. Erzsébet tavaly elhunyt férjével, Fülöp herceggel három napot töltött 1996 márciusában Csehországban – tette hozzá. Találkoztak Václav Havel akkori elnökkel, íróval, emberi jogi aktivistával, és ellátogattak Prágába és Brnóba – írja az MTI.
Andrzej Duda lengyel elnök részvétüzenetében kiemelte: II. Erzsébet évtizedeken át annak a megtestesülése volt, ami valóban naggyá tette Nagy-Britanniát.
Hiányozni fog, és emlékezni fogunk rá Lengyelországban és szerte a világon
– írta. Mateusz Morawieczki lengyel kormányfő „egy ikon, a brit hatalom, a kultúra és hagyományok jelképe” előtt tisztelgett a Facebook közösségi portálon.
Klaus Iohannis román elnök részvéttáviratában hangsúlyozta: II. Erzsébet királynő hét évtizeden átívelő uralkodása a modern történelem alapjait rakta le, és a köz iránti lojalitás és elkötelezettség kivételes példája volt.
Nicolae Ciuca román miniszterelnök a kormány Twitter-oldalán azt írta: országa osztozik a brit nép és a brit királyi család gyászában.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Facebookon megjegyezte: II. Erzsébet a világon az egyik legjobban tisztelt és legjobban szeretett államfő volt.
Mi, erdélyiek nagyra becsüljük, hogy az ükanyja révén a térség egyik ősi családjának a leszármazottja. Nyugodjék békében
– írta a romániai magyar politikus.
A néhai Erzsébet királynő személyesen enyhítette a vitákat az Egyesült Királyság és Észak-Írország között, biztosította Nagy-Britannia stabilitását
– jelentette ki Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke, aki részvétét fejezte ki az Egyesült Királyságnak és a Nemzetközösség országainak.
Kollár Szlovákia újkori történelme egyik legfontosabb pillanatának nevezte II. Erzsébet 2008. évi szlovákiai látogatását.
A legemlékezetesebb volt, amikor a királynő emlékművet avatott a Duna partján Dévénynél, amely a nyugati civilizációhoz való újbóli csatlakozásunkat jelképezni
– mondta a politikus.
Boris Johnson volt miniszterelnök megemlékező Twitter-bejegyzésében az Egyesült Királyság legszomorúbb napjának nevezte a mait.
Holnap várhatóan egész Angliában megkongatják a templomok harangjait – közölte az angol egyház. A plébániatemplomokat, kápolnákat és katedrálisokat is arra biztatják, hogy szólaltassák meg a harangjaikat, és tartsanak istentiszteletet a királynő halálának tiszteletére.
Az Egyházi Harangozók Központi Tanácsának útmutatása szerint holnap déltől egy órán át kell harangozni. A plébániaegyházak számára online elérhető lesz az az útmutató, amely a királynő halálának esetén követendő utasításokat tartalmazza – írja a The Guardian.
„Annus horribilis” – borzalmas év, mondta könnyek között az 1992-es évre az azóta szállóigévé vált minősítést II. Erzsébet. Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly akkori trónörökös – aki csütörtökön III. Károly király néven követte a trónon édesanyját – és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt; különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.
Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg feleségéről, Sarah Fergusonról egy idegen férfi intim társaságában készült, súlyosan kompromittáló fotók, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.
Az igazi „annus horribilis” azonban 1997 volt, Diana hercegnő világszerte sokkot okozó párizsi autóbalesetének éve. Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.
A családi veszteségekből II. Erzsébet életének utolsó évére is jutott: tavaly áprilisban, századik születésnapja előtt két hónappal elhunyt a néhai királynő férje, Fülöp edinburghi herceg.
Bill Clinton volt amerikai elnök a Twitteren azt írta:
Gondolataim és imáim a királyi családdal és mindazokkal az emberekkel vannak, akiket Őfelsége egész életében inspirált.
A golf PGA Championshipen azonnal felfüggesztették a játékot a halálhírre. A labdarúgó-Európa-ligában a Zürich–Arsenal-csoportmérkőzés második félidejének elején a játékosok egy percig néma csendben, összeölelkezve álltak a kezdőkörben.
A késő esti Manchester United–Real Sociedad-találkozó előtt ugyancsak gyászszünettel emlékeztek meg az életének 97., uralkodásának 71. esztendejében elhunyt királynőről. A csapatok fekete karszalagot viseltek, az Old Traffordon pedig félárbócra eresztették a zászlókat.
A Konferencia-ligában a West Ham United lépett pályára a román FCSB ellen hasonló megemlékezések közepette.
A Forma–1-es Olasz Nagydíj pénteki szabadedzése előtt ugyancsak gyászszünettel indul majd, és várhatóan lesz egy rövid megemlékezés a vasárnapi futam előtt is Monzában.
Számos sportoló, egyesület és szövetség fejezte ki együttérzését az 1952. február 6. óta uralkodott királynő halála miatt.
Nagy tisztelője vagyok II. Erzsébet királynőnek azóta, hogy 1968-ban először találkoztam vele személyesen
– írta Twitteren a háromszoros világbajnok labdarúgó Pelé.
II. Erzsébet támogatója volt a sportnak, tavaly ősszel beválasztották a brit lovassport hírességeinek csarnokába, de ő adta át például a Jules Rimet-kupát az 1966-os labdarúgó-világbajnokságon diadalmaskodó házigazda angol válogatott kapitányának, Bobby Moore-nak, és ott volt a 2012-es londoni olimpia nyitóünnepségén is.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) a honlapján emlékezett meg arról, amikor az uralkodó 2002-ben Kanadában, a sportág őshazájában járt, és ő végezte el az ünnepélyes korongbedobást a Vancouver Canucks–San Jose Sharks-mérkőzésen. Erről a pillanatról videót is megosztott az NHL, amely gyászüzenetében kitért rá, hogy a királynő különleges helyet foglal el a kanadaiak szívében, és 70 éves uralkodása alatt emlékezetes módon kapcsolódott a sportághoz.
Sussex hercege megérkezett Balmoralba, ahol már néhány virágcsokrot elhelyeztek a gyászolók a kastély körül. Harry néhány órával bátyja, Vilmos, valamint András és Edward herceg után érkezett. A sussexi herceg a királyi családhoz csatlakozva fogja gyászolni a királynőt. Felesége, Meghan Markle nem tartott vele Skóciába – írja a BBC.
„Egy nemzet és egy világ gyászol. Londoni magyar nagyköveti időszakom legmeghatározóbb és legmegtisztelőbb élményei a II. Erzsébet brit királynővel való találkozásaim voltak. Egy példátlan uralkodót vesztett el ma a világ. Osztozom a család és a nemzet fájdalmában” – írta a honvédelmi miniszter a közösségi oldalán.
II. Erzsébet királynőtől a halála esetére kidolgozott, London Bridge művelet nevű protokoll alapján várhatóan tíz nap múlva vesznek végső búcsút egykori angliai rezidenciáján, a London nyugati határában fekvő Windsor-kastélyban, ott, ahol néhai édesapja és tavaly áprilisban, életének századik esztendejében elhunyt férje, Fülöp edinburghi herceg is nyugszik.
II. Erzsébet halála után William és Kate Twitter-fiókja Cornwall és Cambridge hercegeként, illetve hercegnőjeként kezdte emlegetni a házaspárt. A pár korábban Cambridge hercege és hercegnője volt, de most úgy fest, hogy felvették az egykor Károlynak és Kamillának fenntartott címeket – írja a The Guardian.
A világ egyik leggazdagabb emberét, Bill Gatest is megrendítette a királynő halálhíre, a következőkkel emlékezett meg róla Twitteren:
Megtiszteltetésnek érzem, hogy találkozhattam Erzsébet királynővel, és nagyon szomorúan hallottam a halálhírét. Őszinte részvétem a királyi családnak és a brit népnek.
Hatalmas embertömeg áll odakint a Buckingham-palota előtt, és követi a királynő haláláról szóló híreket. A hetvenhét éves Sheila De Bellaigue sokkos állapotban nyilatkozott a BBC riporterének.
Nagyon szomorú vagyok, ahogy mindenki más is itt. Nem tudtam egészen addig, amíg meg nem láttam a zászlót
– mesélte. Arra a kérdésre, hogy mi lenne a szó, amivel jellemezné a királynőt, azt felelte: megbízható. „Csodálatos királynő volt, és nagyon fog hiányozni” – tette hozzá.
A NATO főtitkára a Twitteren emlékezett az uralkodóra: