Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ferenc pápa szeretné megvitatni Vlagyimir Putyinnal az Oroszország és a Nyugat között fennálló konfliktus békés rendezésére vonatkozó tervét – közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke, aki levelezni szokott a katolikus egyházfővel.

    „A pápának van egy javaslatterve az Oroszország és a Nyugat közötti konfrontáció békés rendezésére, és megerősítette, hogy tárgyalni kíván az orosz vezetéssel, és e célból kész Moszkvába jönni” – mondta Szevasztyjanov a Ria Novosztyi hírügynökségnek.

    Mennyire szeretnék Moszkvába menni, és megbeszélni Putyinnal a békés rendezés tervét Európában

    – idézte Ferenc pápa levelét az orosz óhitűek tisztségviselője.

    Szevasztyjanov decemberben szerepet vállalt a felháborodás elcsitításában Oroszországban, miután a katolikus egyházfő az America című jezsuita magazinban megjelent interjúja szerint azt hangoztatta, hogy az ukrajnai háborúban a legnagyobb kegyetlenséget az „orosz hagyományokon kívül” nevelkedett katonák követték el. A pápa a burjátokat és a csecseneket hozta fel példaként.

    Szevasztyjanov – elmondása szerint – megkérte Ferenc pápát, hogy tisztázza a nagy visszhangot kiváltó álláspontját.

    „Amikor Oroszországról beszéltem, az orosz humanizmus hagyományáról beszéltem, Dosztojevszkijt idézve. Világossá akartam tenni, hogy a háború kegyetlenségei nem az orosz lélekből fakadnak. Mindig is az orosz nép megmentésére törekedtem, mert meg vagyok győződve arról, hogy nagy küldetése van. De a média a saját értelmezését kínálja” – idézte Ferenc pápát Szevasztyjanov.

    Az óhitű tisztségviselő szerint vannak olyan erők, amelyek megpróbálják lejáratni a római katolikus egyházfő béketeremtő kezdeményezéseit.

  • Az oroszok rakétatámadást intéztek a Donyecki területen lévő Pokrovszk ellen, legalább két embert megsebesítettek – közölte Pavlo Kirilenko, a megyei katonai közigazgatás parancsnoka.

    A támadások alatt az oroszok megrongáltak egy többemeletes épületet, az ukrán mentőakció jelenleg is tart.

  • A brit védelmi minisztérium legfrissebb jelentése szerint Oroszország nem gyárt annyi fegyvert, mint amennyit a vezetés elvár.

    A magas rangú orosz vezetők valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy az állam hadiipari teljesítménye kritikusan gyengül. Ezt súlyosbítják az Ukrajna lerohanásával kapcsolatos tévedések

    – áll a közleményben. 

    A védelmi minisztérium utalt egy meglehetősen kínos, televízió által közvetített találkozóra is Vlagyimir Putyin orosz elnök és a védelmi iparért felelős Gyenyisz Manturov miniszterelnök-helyettes között. A találkozón Putyin azt mondta Manturovnak, hogy „ne bolondozzon”.

    Az orosz elnök számos megjegyzést tett arra vonatkozóan, hogy a védelmi iparnak jobban kéne támogatnia az ukrajnai háborút – áll a jelentésben.

  • Az elesett orosz katonákat „éjjel-nappal” hamvasztják el az annektált Krím területén – közölte az ukrán hadsereg. Krazna Zorka faluban egy helyi krematóriumot használnak erre a célra, ahol „a katonai járművek állandó sora” tíz teherautóból áll, amelyek halott katonákat és zsoldosokat szállítanak – tájékoztatott a vezérkar.

    A közlemény szerint az orosz vezetés célja, hogy ne derüljön ki valós adat a veszteségeikről – írja a Sky News.

    A brit védelmi minisztérium hétvégén azt közölte, hogy Oroszország az elmúlt két hétben feltehetően a legtöbb áldozatot volt kénytelen elkönyvelni az invázió első hete óta.

    „Az elmúlt hét napban átlagosan 824 áldozatuk volt naponta, ami több mint négyszerese a 2022 júniusában-júliusában jelentett aránynak” – tette közzé a tárca.

    A leghevesebb csaták jelenleg Bahmut és Vuhledar városok környékén zajlanak Ukrajna keleti részén.

  • Dunda György kárpátaljai újságíró, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója az elmúlt időszak nehézségeiről beszélt a ma7 hírportálnak. Mint mondta, súlyos károk érték az ukrán energetikai rendszert, a legkritikusabb téli hónapokban többször is előfordult, hogy a kárpátaljai településeken csak néhány órára volt a háztartásokban villany, így

    sokan hosszú órákra fűtés nélkül maradtak.

    Hozzátette: Kárpátalja az egyik megye, amely leginkább megszenvedte az energiaellátás zavarait. Úgy véli, ez azzal magyarázható, hogy a frontvonalaktól távol eső Kárpátaljára tavaly február 24-ét követően belső menekültek százezrei érkeztek a harcok által érintett területekről, és nagyobb részük azóta sem tért, térhetett vissza az otthonába, ezáltal jócskán megnövekedett a megye energiaigénye. 

    Kiemelte, hogy az utóbbi napokban, hetekben már szerencsére rövidebb áramszünetek voltak Kárpátalján. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy több megrongált létesítményt sikerült visszakapcsolni a rendszerbe, és a kapacitásokat is arányosabban osztotta szét az ország régiói között a szolgáltató.

    Az újságíró megjegyezte, hogy

    a háborús hétköznapokban már annak is örülniük kell, ha van áram a háztartásokban.

    Dunda a közelgő tavasz, a hosszabbodó nappalok miatt bizakodó, hiszen azzal lehet számolni, hogy a következő hetekben, hónapokban csökken a lakosság energiafogyasztása, ezáltal remélhetőleg az energiaellátottság is megoldható lesz a kárpátaljai településeken.

  • Egy ember meghalt a donyecki területen a Kosztantyinyivkát ért orosz ágyúzás következtében.

    A térségben még egy ember megsebesült

    – mondta Pavlo Kirilenko, hozzátette, hogy a herszoni régióban ketten is megsebesültek.

  • Boris Pistorius német védelmi miniszter egy német lapnak adott interjújában azt mondta, hogy a szövetségesek 3-4 hónapon belül fontolóra veszik Ukrajna vadászgépekkel való ellátását, de Ukrajna légvédelmét már most meg kell erősíteni.

    Ha a következő három-négy hónapban biztonságos lesz az égbolt Ukrajna felett, akkor beszélhetünk a további lépésekről. Csak így van értelme. A vadászgépek kérdését minden bizonnyal megvitatják majd Brüsszelben

    – fogalmazott a miniszter.

  • Az orosz megszállók nem mondanak le a donyecki területen lévő Avdijivka bekerítésére vonatkozó terveikről. Ennek érdekében erőket küldtek Vodjane, Opitne és Nevelyszke területére – mondta Vitalij Barabas, az avdijivszkai katonai adminisztráció vezetője.

    Ha a várostól délre nézünk, nem adják fel, hogy megpróbálják bekeríteni Avdijivkát

    – mondta a vezető. Hozzátette, hogy délről próbálják meg bevenni a várost.

    „Néhány napja kicsit csendesebb a város, de ez nem jelenti azt, hogy minden nyugodt. Az ellenség csak a város körüli védelmi vonalra vonult” – tette hozzá Barabas.

  • Kedden az ukrán–magyar határszakaszon 4535 ember lépett be Magyarország területére. A román–magyar határszakaszon belépők közül 3788-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

    A beléptetettek közül a rendőrség 111 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

    Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az Ukrajnában zajló háború elől kedden 36 személy, köztük 5 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

  • A háború kezdete óta az orosz kormány legalább hatezer ukrán gyermeket helyezett el a Krím félszigeten és Oroszországban található átnevelő- és örökbefogadó-központokban.

    A katonai tevékenységek környezeti és humanitárius következményeit figyelő Conflict Observatory jelentése szerint a Yale School of Public Health Bölcsészettudományi Kutatólaboratóriuma 43 olyan intézményt azonosított, amelyekben 2022. február 24-e óta Ukrajnából elhurcolt gyermekeket tartottak vagy tartanak fogva.

    „Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a táborok többsége oroszbarát átnevelési erőfeszítéseket tett, és néhány táborban katonai kiképzést tartottak gyermekeknek, vagy megakadályozták a kiskorúak visszaküldését a szüleikhez Ukrajnába” – áll a közleményben.

    A jelentés legalább hatezer ukrajnai, négy hónapos és 17 év közötti gyermekről közölt információt, az utolsó kitelepítések idén januárban történtek. A hálózat legalább 43 helyszínt fed le, amelyek közül 41 már meglévő nyári tábor a Krím félszigeten és Oroszországban. A központok közül egy tucat a Fekete-tenger körül, 7 az Oroszország által annektált Krímben, 10 pedig Moszkva, Kazany és Jekatyerinburg környékén van. Tizenegy tábor több mint 500 mérföldre található az orosz–ukrán határtól, két tábor Szibériában, míg egy Oroszország távol-keleti részén van.

    A jelentés megemlíti, hogy a táborok átnevelési tevékenységét központilag koordinálják az orosz kormányzat minden szintjén – írja az Unian.

  • A közösségi oldalakon egy ismeretlen repülő tárgyról számoltak be az ukrán főváros feletti égbolton.

    Korábban az Ukrán Fegyveres Erők Légiereje közölte, hogy az oroszok felderítési céllal ferde fényvisszaverővel ellátott léggömböket lőttek fel az ukrán égboltra – írja a Sztrana közösségi oldalán.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök bevallotta, felötlött benne a gondolat, hogy kilép az Emberi Jogok Európai Bíróságából.

    Nem titkolom: én is gondolkodtam rajta

    – mondta az orosz elnök, azonban hozzátette, hogy ez a lépése az ország emberi jogi védelmének csökkenéséhez vezetne.

  • Ukrajna védelmi minisztere, Olekszij Reznyikov újságíróknak egy vadászgépet ábrázoló, márkás zsebkendőt mutatott.

    Arra a kérdésre, hogy a vadászgépek szerepelnek-e a kívánságlistája élén, az ukrán miniszter mosolygott.

    Ukrajna modern vadászgépek biztosítását kéri szövetségeseitől a szovjet MiG-ekből és Szuhojokból álló elöregedett flottája leváltására.

    Az amerikai gyártmányú F–16-osok pusztító erejük és globális elérhetőségük miatt szerepelnek a kívánságlistáján – fogalmazott a miniszter a Sky News szerint.

  • Az orosz gazdaság nem fogja elviselni a nyugati szankciók és az ukrán hadsereggel vívott elhúzódó harcok nyomását − össze fog omlani.

    Ilyen kimenetelt jósolt Putyin „gazdasági gépezetének” Mihail Zadornov a Forbesnak adott interjújában. Ő volt az Orosz Föderáció egyik utolsó pénzügyminisztere Borisz Jelcin alatt (az 1998-as államcsőd idején töltötte be ezt a pozíciót), és egy időben a két legnagyobb orosz állami tulajdonú bankot is vezette − írta meg az ukrán Unian hírügynökség.

  • Meghalt egy brit állampolgár Ukrajnában − közölte a brit Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatal (FCDO).

    Az FCDO szóvivője elmondta:

    Támogatjuk az Ukrajnában elhunyt brit állampolgár családját, és kapcsolatban állunk a helyi hatóságokkal.

    A kormány nem adott bővebb tájékoztatást a haláleset körülményeiről. Ez már a nyolcadik brit személy, aki a konfliktus kezdete óta meghalt − írta meg a Sky News

  • Amerikai értékelés szerint az orosz haderő komoly előrehaladást ért el a Bahmut városért folyó csatában Ukrajna keleti részén az utóbbi 2448 órában – közölte a washingtoni Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának koordinátora kedden egy sajtóbeszélgetésen.

    John Kirby elmondta, hogy szorosan figyelemmel követik az eseményeket. Megismételte azt az amerikai véleményt, miszerint

    Bahmut elesése nem gyakorolna stratégiai hatást a teljes háború menetére, de még a kelet-ukrajnai harci cselekményekre nézve sem.

    Hozzátette, hogy az amerikai értékelés szerint személyes gazdasági érdekek miatt lehet annyira fontos az orosz műveletet irányító Jevgenyij Prigozsin számára a város és térségének elfoglalása. A Wagner biztonsági magáncég alapítóját az ott elhelyezkedő só- és gipszbányák érdekelhetik – fűzte hozzá az MTI beszámolója szerint.

    Az ukrán hadsereg dönt arról, hogy milyen jellegű műveleteket hajt végre, és ezeket milyen intenzitással és erőforrásokkal hajtja végre

    – jegyezte meg az elnöki hivatal illetékese.

    Megismételte, hogy Washington addig támogatja Ukrajnát, amíg arra szükség van, amit tettekkel is bizonyít. Ezt mutatja az amerikai készletekből Ukrajnának átadott eszközök mennyisége, és az, hogy a háború kezdete óta már 31 elnöki döntés született ilyen intézkedésről – hívta fel a figyelmet John Kirby, hozzátéve, hogy ezen a héten az ukrajnai összekötőcsoport brüsszeli ülésén az amerikai védelmi miniszter a katonai támogatások felgyorsításáról is tárgyal.

  • Kedd esti videóbeszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta a szövetségeseknek, hogy „a gyorsaság a lényeg”, és arra kérte őket, hogy küldjenek több katonai segítséget, mert Oroszország a keleti frontvonalat bombázza.

    A Sky News szerint Bahmut elfoglalása ugródeszkát jelentene Oroszország számára a két nagyobb donyecki város – Kramatorszk és Szlavjanszk – felé való előrenyomuláshoz, és lendületet adna Moszkvának a hónapok óta tartó harctéri kudarcok után.

    Zelenszkij szerint Oroszország most ki akarja használni helyzeti előnyét, mielőtt Ukrajna és szövetségesei erőt gyűjtenének.

    A gyorsaság életeket menthet, és újra biztonság lesz. Köszönetet mondok minden partnerünknek, aki felismerte, hogy a gyorsaság fontos

    – mondta az ukrán elnök.

    Amint arról kedd délelőtt beszámoltunk, Putyin csapatai őrült lövöldözésbe kezdtek Bahmutnál.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Keddi percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok