Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Megkoronázták III. Károly királyt

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A koronázást követő körmeneten a királyi párral együtt fog vonulni a Nemzetközösség több mint 40 országából származó 7000 katona, akik már hónapok óta erre a jeles alkalomra gyakorolnak. Winston Churchill 1965-ös temetése óta nem parádézott ennyi katona London utcáin, és egy kutya is velük fog tartani: Seamus, az ír farkaskutya, az Ír Gárda kabalája.

    Az elmúlt hetekben a menetet gyakorolták többek között az odihami légi bázison, illetve nemrég éjszaka vonultak végig London utcáin, ahol elpróbálták a szombati felvonulást. 

  • Annak ellenére, hogy Londonban még csak most múlt el reggel nyolc óra, a koronázás pedig csak délben kezdődik, érkeznek az első vendégek a westminsteri apátságba, ahol majd III. Károlyt megkoronázzák.

    Erre egyébként a vendégeknek helyi idő szerint 7 óra 15 perc és 8 óra 30 perc között van lehetőségük, míg a meghívott állam- és kormányfők, illetve a miniszterek, és a királyi család tagjai helyi idő szerint 9 óra 30 és 10 óra 45 perc között érkeznek meg.

  • III. Károly koronázási ünnepsége jóval szerényebb lesz II. Erzsébeténél, ami szűkített vendéglistát és csökkentett kiadásokat is jelent. Heteken át találgatták, a királyi családdal kifejezetten rossz viszonyt ápoló Harry herceg és Meghan Markle részt vesznek-e a szertartáson, ám a Buckingham-palota közlése szerint csak előbbi jelenlétére lehet számítani. A királyi sarj egyes értesülések alapján 24 órát fog Londonban tartózkodni, majd hazautazik, hogy megünnepelje fia, Archie herceg negyedik születésnapját. A ceremónia során is sorokkal hátrébb ülhet családtagjaitól a westminsteri apátságban, illetve az azt követő felvonuláson sem vesz részt.

    A kegyvesztett András herceg szintén hivatalos szerep nélkül maradt, így ő is csak a szertartáson lesz ott, míg testvére, Anna hercegnő az uralkodó személyes kísérője lesz, lóháton fogja vezetni a menetet. Rajtuk kívül tiszteletét teszi még a ceremónián Vilmos herceg, Katalin hercegné, György herceg, Sarolta hercegnő, Lajos herceg, Sir Timothy Laurence admirális, Eduárd edinburgh-i herceg, Zsófia hercegné, Eduárd kenti herceg, Alexandra hercegnő, Richárd gloucesteri herceg és Brigitta gloucesteri hercegné, akik a Buckingham-palota erkélyéről is integetni fognak. 

    Az állami vezetők, közjogi méltóságok – köztük Novák Katalin köztársasági elnök – mellett saját szemével nézheti a szertartást az amerikai first lady, Jill Biden, a Beckham-házaspár, illetve Kamilla királyné volt férje, Andrew Parker Bowles, aki András herceg exfeleségével, Sára yorki hercegnével ellentétben meghívást kapott az eseményre. 

  • Tekintse meg III. Károly útját a trónig rövid Instagram-videónkban: 

  • A Buckingham-palota hivatalosan is megerősítette, hogy a királyi családban betöltött tisztségükről lemondott Károly testvére, András, és fia, Harry is részt vesz a ceremónián, ugyanakkor mivel már nem aktív hercegek, ezért semmilyen formális feladatban nem vesznek részt – tudósít róla többek között a The Guardian.

    Mint ismert, András szexuális zaklatás vádja miatt mondott le tisztségeiről, Harry pedig Károllyal ápolt rossz kapcsolata miatt. A Jeffrey Epsteinnel egyébként baráti viszonyt ápolt András tagadta a vádakat, annak ellenére, hogy egy polgári per során több millió dollárt fizetett ki egy nőnek, akivel állítása szerint vele soha nem is találkozott és még csak nem is ismeri őt.

  • Talán az időjárás szeszélyeit akarták kicselezni, mindenesetre a Buckingham-palota erkélyét csak a koronázás előtt pár órával kezdték el feldíszíteni.

  • Bátor, aki át szeretne jutni a kordonokon, mivel kétméterenként rendőröket állítottak a bámészkodók elé, nehogy bárki is a királyi családra, különösen III. Károlyra és Kamilla királynéra rontson. Már egy tűt is alig lehetne elejteni a tömegben, igen nehezen megy a közlekedés az utcában. Mindeközben a BBC helikoptere többedjére köröz a tömeg fölött, és már hallani a zenekart, feltehetőleg próbálnak.

  • Amikor édesanyja szeptemberben elhunyt, III. Károly király nem csupán a koronát örökölte. Erzsébet királynő John Major kormányával 1993-ban kötött megállapodásának értelmében a brit uralkodók ráadásul mentesülnek az örökösödési adó alól, ha vagyonukat a trónörökösre ruházzák át. A Guardian 1,8 milliárd fontra (kb. 767 milliárd forint) teszi a király teljes vagyonát.

    A 2022-es pénzügyi beszámoló szerint a brit korona éves bevétele mindössze 9,9 millió fontot tett ki, míg kiadásaik meghaladták a 102 millió fontot. Ennek nagy része, 63,9 millió font az ingatlanok fenntartására ment, míg 23,7 millió font a bérköltségekre. Ezen a ponton fölmerülhet a kérdés, hogy miként menedzseli a kiadásait a brit uralkodócsalád.

     

  • Befutottak a mesterlövészek. A hangulat pedig egyre jobb, a bámészkodók tulajdonképpen mindenkit megtapsolnak, ujjongva lobogtatva a brit zászlót.

  • A szervezők kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy a sajtó munkatársai a lehető legjobb helyről követhessék az eseményeket.

  • Harry herceg már gyerekként is sokkal inkább az édesanyjához, Diana hercegnéhez ragaszkodott, aki biztosította számára a lelki támaszt. A hercegné halálát követően viszont édesapja, III. Károly nem tudta betölteni ezt az űrt, és távolságtartó magatartása meggátolta azt az apa-fia viszony kialakulását, amit a legtöbbek ismernek. Meghan Markle betoppanása a királyi család életébe pedig olyan ellentéteket szült III. Károly és Harry herceg között, hogy azóta sem tudták elásni a csatabárdot.

    A média által meghurcolt pár nem számíthatott védelemre se a palota, se III. Károly részéről, amiért Harry herceg máig várja a bocsánatkérést. A sussexiek hivatalos királyi teendőiknek búcsút intve 2020-ban letették a lantot, és azóta is csak a legjelesebb családi események alkalmával térnek vissza. Ugyan Fülöp herceg temetése, II. Erzsébet platinajubileumi ünnepsége, illetve későbbi búcsúztatása jó alkalmat biztosíthatott volna a famíliának arra, hogy rendezzék nézeteltéréseiket, ez nem történt meg. A herceg a koronázási ünnepségen ugyan egymaga részt fog venni, hivatalos szerepe már nem lesz, ahogy a ceremónia során is távol fog ülni családtagjaitól.

    Meg kellett békélnem a gondolattal, hogy sosem várhatok tőlük őszinte bocsánatkérést

    – mondta a herceg a tavalyi év végén debütált sorozatukban.

  • III. Károly király koronázására vonattal érkeztek a katonák a Waterloo állomásra.

  • A brit YouGov közvélemény-kutató cég időközönként megméri, hogy a britek mit gondolnak az élet dolgairól, ennek kapcsán például megmérik a monarchia mint államforma támogatottságát.

    Károly elég nehéz időszakban követi a trónon II. Erzsébetet: miközben a Nemzetközösség tagállamai közül már legalább három jelezte, hogy a jövőben egy népszavazás keretén belül kiválnának a brit korona alól, addig az Egyesült Királyságban is feléledtek a köztársaságpárti hangok.

    A legfrissebb YouGov-kutatás szerint a britek többsége még most is támogatja a monarchiát – a reprezentatív kutatás szerint 62 százalékuk –, ugyanakkor ez az életkorral nagyon változik: a 65 év felettiek 79 százaléka támogatja,

    azonban a legfiatalabb korosztályban, a 35 év alattiaknál már a köztársaságpártiak vannak többségben.

    E korcsoport 36 százaléka monarchista, míg 40 százalékuk köztársaságpárti.

    Ez persze nem jelenti azt, hogy az Egyesült Királyság magára hagyná a királyi családot, és rövid időn belül kikiáltják a köztársaságot, ugyanakkor ha a kérdést úgy teszik fel, hogy száz év múlva is monarchia lesz-e az államforma, akkor még a monarchisták is szkeptikusok: a válaszadók 45 százaléka gondolja azt, hogy valószínűleg vagy biztosan monarchia lesz az Egyesült Királyság 2123-ban is, míg 37 százalékuk szerint nem.

    Ráadásul az Egyesült Királyság különböző országaiban is más a támogatottsága: ugyan Walesben többségben a monarchisták vannak a korona 56 százalékos támogatottságával, de Észak-Írország esetén ez már csak 47 százalék, míg a régóta függetlenedéssel kacérkodó Skóciában mindössze a skótok 37 százaléka támogatja a monarchia intézményét.

  • Van, aki Manchesterből, mások Kínából és Indiából repültek Londonba, hogy lássák a frissen megkoronázott III. Károlyt. Bár közülük a legtöbben tegnap a Parliament Streeten sétálva azt hitték, alig lesznek majd az utca két oldalán, de mostanra majdnem dugig beteltek a helyek.

  • Már több mint tíz éve elkezdtek dolgozni azon, hogy modernebb köntösbe ültessék a korábbi koronázási terveket, és III. Károly nem titkolt célja volt, hogy csökkentse a költségeket – tekintve, hogy a koronázást az állam fizeti, nem a királyi család. Bár hivatalos információk nincsenek a kiadásokra vonatkozólag, a becslések szerint még ennek ellenére is 50-100 millió fontba kerülhetett az ünnepségsorozat, míg a királynő idejében 1,5 millió fontot áldoztak rá, ami ma körülbelül 50 millió fontot jelentene.

    A koronázási terv alábbi változtatásait pedig még II. Erzsébet is jóváhagyta:

    • a koronázás három óra helyett másfél-két órás lesz,
    • II. Erzsébet több mint nyolcméteres koronázási ruhát viselt, de – értelemszerűen – III. Károly katonai egyenruhát vesz majd fel,
    • a szertartásból kihagyják, hogy egy aranyrúddal ajándékozzák meg az uralkodót.

    Az eddigi információk szerint a szertartás egyéb elemeit meghagyták, viszont lerövidítették az azt követő felvonulást, így nyolc kilométer helyett csak két kilométeren át kell az állami aranyhintón ücsörögnie a királyi párnak.

  • Katonai hadműveletként kezelik a koronázási szertartást, és ennek megfelelően katonai elnevezést kapott a ceremónia: Országalma-műveletnek nevezik. A koronázást hagyományosan az éppen hivatalban lévő Earl Marshal szervezi. A tisztséget 1386 óta Norfolk hercege látja el, az idén történetesen Edward Fitzalan-Howard.

    A szertartás legszentebb pillanatait a földi halandók nem láthatják. Amikor az uralkodót megkenik a krisztusolajjal, a hagyományok szerint magába száll, elmélyül vállalt feladatain és saját felelősségén. Ezeket a perceket a legnagyobb tisztelet övezi.

    Sehol a világon nem olyan látványos a koronázási ceremónia, mint az Egyesült Királyságban. Ez részben érthető, hisz csaknem ezeréves a hagyomány. Hódító Vilmos volt az első uralkodó, aki 956 éve, 1066. december 25-én a Westminster-apátságot választotta koronázása helyszínéül. 

  • Elkezdtek ömleni az emberek az utca mindkét oldalára, valószínűleg másfél órán belül már egyetlen szabad hely sem lesz. II. Erzsébet temetésekor is órákkal a szertartás kezdete előtt lezárták a Parliament Streetet, nagyon valószínű, hogy most is ez lesz. Ránézésre már most többen vannak a helyszínen, mint a temetéskor. Mindeközben elindultak az első lovas rendőrök is.

  • A közvéleményben olyan sok szó nem esik arról, de annak ellenére, hogy a Brit Birodalom felbomlott, a mindenkori brit király több ország uralkodója is – nevezetesen 15-nek: Antigua és Barbuda, Ausztrália, Bahamák, Belize, Egyesült Királyság, Grenada, Jamaica, Kanada, Pápua Új-Guinea, Salamon-sziget, Saintt Kitts és Nevis, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Szent Lucia, Tuvalu, illetve Új-Zéland.

    Ennek oka, hogy a többnyire korábbi Brit Birodalom országait tömörítő nemzetközi szervezet, a Brit Nemzetközösség (Commonwealth) fejeként ezen országokban is ő az államfő.

    Ugyanakkor már II. Erzsébet idején is több állam döntött úgy, hogy monarchia helyett köztársaság lesz az államformája – legutóbb Barbados tett így 2021 novemberében, amivel

    összesen 19-re nőtt azon államok száma, amelyek kiváltak már a modern brit korona alól.

    Azonban ez a szám a jövőben valószínűleg tovább gyarapodik: II. Erzsébet halálát követően Antigua és Barbuda, a Bahamák, illetve Jamaika is bejelentette, hogy a jövőben népszavazást tartanak ezen országok államformáiról.

    Korábban Ausztráliáról is szó volt, hogy ott is népszavazáson döntenének a kérdésről, ugyanakkor a konzervatív Scott Morrisont váltó balközép Anthony Albanese a kérdést elnapolta a királynő halála utáni kegyeletből.

    Egyébként Albanese is ellátogat a koronázásra, és az AP hírügynökségnek elmondta, esküt tesz a király előtt, ugyanakkor ő alapvetően köztársaságpárti – az 1999-es népszavazáson is a köztársaságra szavazott, azonban végül a monarchisták győztek. 

  • A legjobb állóhelyeket a koronázás útvonalán már előző nap biztosították maguknak azok, akik sátrakban töltötték az éjszakát.

  • A koronázási ceremóniát követő menet némileg rövidebb lesz II. Erzsébet hetven évvel ezelőtti felvonulásánál, ami kétórás volt, és körülbelül nyolc kilométeren át tartott, érintve az Oxford és a Regent Streetet. Az átdolgozott koronázási terveknek köszönhetően viszont III. Károly és Kamilla királyné körmenete csak két kilométeres lesz, ami 40 percig tart majd.

    A királyi pár útja előbb a Buckingham-palotától fog vezetni a The Mallon, az Admiralty Archon és a Parliament Streeten át a westminsteri apátságig, majd ugyanígy visszafele. A szertartás után több mint 40 ország hétezer katonája vonul majd fel, ami azért különleges, mivel Winston Churchill 1965-ös temetése óta nem parádézott ennyi katona London utcáin.

  • Itt vagyunk a Parliament Streeten, itt haladnak majd végig az ünnepeltek. Már most nagy a tumultus, az utca két oldalán majdhogynem az összes helyet elfoglalták az első sorokban.

    Az időjárás-előrejelzés szerint hamarosan elered az eső, pont akkor, amikor kezdődik a szertartás, de ennek egyelőre nyoma sincs. 

  • Jó reggelt kívánunk! 

    Történelmi nap a mai, Nagy-Britanniában megkoronázzák III. Károly királyt. Kövesse velünk a londoni eseményeket – ne maradjon le semmiről! 

    A ceremóniát percről percre követjük, a helyszínre pedig már megérkezett kollégánk, Harnisch Kitti. 

    A király brit idő szerint 10:53 órakor lép be a Westminster-apátságba a nyugat felé néző főbejáraton, és a koronázási ceremónia 11 órakor kezdődik.

Rovatok