Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ukrajnának az előző hétvégén, a krími Kercsben történt csapás jelentős károkat okozhatott az orosz hadiflotta hajójának, az Aszkoldnak – írta legfrissebb jelentésében a washingtoni Institute for the Study of War (ISW) kutatóközpont. 

    Emlékeztettek arra, hogy orosz és ukrán források is közzétettek fotókat a csapás következményeiről, és ennek alapján úgy tűnik, hogy tényleg súlyos károkat szenvedhetett a hajó. 

    Hozzátették azt is, hogy Ukrajna már idén június óta hajt végre csapásokat a Krímben kifejezetten az orosz hadiflottára és annak infrastruktúrájára fókuszálva, amivel igyekeznek ellehetetleníteni azt, hogy a félszigetet Oroszország hátországként használhassa a dél-ukrajnai műveleteihez.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan Kazahsztánba utazik, és már egy interjút is adott az egyik helyi lapnak. 

    A RIA Novosztyi szerint Putyin a Kazahsztankaja Pravdának adott interjút, és azt mondta: „igazán baráti, közeli” a személyes kapcsolata az ország elnökével, Kaszim-Zsomart Tokajevvel.

    Az interjúban arról is beszélt, hogy ez az őszinte baráti kapcsolat nemcsak kettejüket, hanem a két országot is jellemzi szerinte. Mint mondta, reménykedve tekint a két ország közös jövőjére. 

    Arról, hogy mi várható kettejük találkozójától, részletesebben is írtunk ebben a cikkünkben. 

  • Magyarország területére kedden az ukrán–magyar határszakaszon 4844 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 3792 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – adta hírül az MTI az Országos Rendőr-főkapitányság közleményét.

    A beléptetettek közül a rendőrség 48 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – tették hozzá.

  • Visszavert ukrán támadásokról és súlyos veszteségeket okozó orosz csapásokról számolt be az orosz védelmi minisztérium a keddi hadi jelentést ismertetve. A tájékoztatás szerint az orosz erők visszaverték az ukrán hadsereg támadását a luhanszki Cservonaja Dibrova térségében.

    A tárca összesítése szerint az ukrán fél a különböző frontvonalakon 455 katonát vesztett, a legtöbben közülük – 170-en – Cservonaja Dibrova mellett estek el. Az orosz védelmi minisztérium szerint tüzérségi és légicsapásokkal komoly veszteségeket okoztak Zaporizzsja térségében is az ukrán 33., a 65. és a 118. gépesített dandár élőerőiben és haditechnikájában.

    Harci cselekményekről érkeztek jelentések Harkiv, Herszon és Dél-Donyeck térségéből is. Emellett a tárca közzétett egy videófelvételt az ukrán hadsereg egyik megsemmisített – svéd gyártmányú – CV9040C típusú harckocsijáról. Ez az egyik első megerősítése egy ilyen típusú gyalogsági harcjármű kilövésének a hadszíntéren.

    A tárca beszámolt arról is, hogy a nap folyamán 2 HIMARS-rakétát és az ukrán hadsereg 33 drónját lőtte le az orosz légvédelem, valamint egy MiG–29-es és egy Szu–27-es típusú harci repülőgépet Donyeck, illetve Harkiv térségében.

    Alekszej Kulemzin donyecki polgármester beszámolója szerint a Donyeck belvárosát ért ukrán tüzérségi támadásnak hat halálos áldozata van. A mentőszolgálatok korábban sebesültekről jelentettek azzal, hogy egy épület romjai alatt további emberek rekedhettek.

  • „A holnapi nap fontos lesz. Történelmi jelentőségű következtetést várunk az Európai Uniótól – jelentést az Európai Bizottság ajánlásainak ukrajnai végrehajtásáról. Már most előkészítjük a következő lépéseinket a jelentés után” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti videóbeszédében.

    Ukrajna az EU tagja lesz. És ehhez elsősorban az államunk átalakításával fogunk eljutni – egy olyan belső átalakítással, amely abszolút a népünk érdekeit szolgálja

    – fogalmazott, hozzátéve, hogy Ukrajna már hosszú utat tett meg az Európai Unióhoz való közeledésben, és országunk teljes mértékben tudatában van annak, hogy az Európai Unió tagjává válás a közösségben már tagsággal rendelkező országok politikai döntése.

    „A mai nap főként a találkozók napja. Nemrég fejeztem be egy találkozót a hírszerzéssel. Szűk körű megbeszélés volt, nagyon kényes kérdésekről volt szó, a népünk védelméről. A részletekről kicsit később lesz szó” – jegyezte meg az ukrán elnök.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    • Ungváron is megemlékeztek a kárpátaljai dandár katonáiról;
    • Kijev kijelentette, a Nyugat nem tartotta be ígéretét;
    • Vlagyimir Putyin Kazahsztánba utazik;
    • Túl sok a veszteség, tárgyalásra szólították fel Volodimir Zelenszkijt;
    • Egy volt CIA-tiszt szerint katonai puccs készülhet Volodimir Zelenszkij ellen.

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok