A 22 éves Aner Shapirát csupán a nyolcadik gránáttal sikerült kivégeznie a Hamász terroristáinak október 7-én, amikor meglepetésszerű támadást indítottak Dél-Izraelben a Re'im fesztivál résztvevői ellen, halála előtt hetet dobot vissza a fegyvereseknek, hogy a társait védelmezze – írja a Dailymail.
A fiú egy körülbelül 30 fős csoporttal együtt rejtőzött el a támadás napján, amikor a palesztin fegyveresek 325 civilt és szolgálaton kívüli katonát öltek meg és legalább 37 embert elhurcoltak Gázába.
A fiatal férfi, Shapira édesanyja az izraeli Kan Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy
fia az ideiglenes menedékhely bejáratánál állt, és sorra dobta vissza a bedobált gránátokat, megmentve ezzel több társa életét is.
Egy a rejtekhely előtt álló autó fedélzeti kamerája rögzítette, ahogyan reggel 8 óra után több fegyveres terrorista nyüzsög a hely előtt és lövéseket ad le a bejáratra.
A felvételen látszódik, ahogyan terroristák egy csoportja elfog egy félmeztelen férfit. Majd az is kivehető, amikor az egyik terrorista bedobja az első gránátot az ajtón, és emiatt egy fiatal férfi kiszalad a menedékhelyről, át az út túloldalára. Eközben lőnek rá, és bár a felvételen nem látszik, valószínűleg agyonlőtték.
Ezután kivehető az is, hogy a fegyveresek megpróbálják megtámadni a bunkert. Vannak, akik lövéseket adnak le az ajtónál állva, míg mások gránátokat dobnak be.
Azonban minden alkalommal, „visszaküldik” nekik a repeszlövedéket, ezzel zavart és pánikot okozva.
Úgy tűnik, hogy a terrorista ekkor erősítést hív és több fegyveres szalad a bejárathoz, ők szintén lövéseket adnak le és gránátokat dobnak a bunkerbe, ám azokat szüntelenül visszahajigálják, a Hamász fegyveresi pedig szétszélednek.
A négyperces felvételen a terroristák összesen nyolc robbanószert dobnak a bunkerbe.
Ebből hét gránátot Shapira visszadob, de tragikus módon a nyolcadik után már nem érkezik vissza gránát, csak egy hatalmas robbanás látszódik, füsttel és porral.
A gránát feltehetően és a beszámolókra alapozva felrobbant a fiú kezében.
Néhányan azok közül, akiket megvédett, túlélték a menedékház elleni támadást és elmesélték a fiú hősies történetét. Arról számoltak be, hogy amikor kitört a pánik, Shapira próbált mindenkit megnyugtatni, majd a tűzvonalba állt.
A támadás egyik túlélője szerint a fiú, aki megmentette az életüket, kitüntetést érdemel.
Palesztinbarát tüntetők vonultak utcára San Franciscóban kedd este − írta meg a Sky News.
A tüntetők palesztin zászlókat lengettek, és olyan jelszavakat tartalmazó plakátokat tartottak a kezükben, mint például hogy „vessenek véget a Gázai övezet ostromának”.
Joe Biden amerikai elnök már a nyugati parti városban tartózkodik, ahol az Ázsiai–csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Fórum előtt találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
A két vezető egy év óta először fog találkozni a csúcstalálkozót megelőzően egy birtokon, a városon kívül.
Szerda kora reggel megjelent egy izraeli közlemény, amelyben bejelentették, hogy műveletet hajtanak végre az al-Sifa kórházban. Az IDF azt írta az X-en található angol nyelvű fiókján, hogy
az IDF erői egy pontos és célzott műveletet hajtanak végre a Hamász ellen a al-Sifa kórház egy meghatározott területén, hírszerzési információk és operatív szükségszerűség alapján. Az IDF szárazföldi műveletet hajt végre Gázában a Hamász legyőzése és túszaink kiszabadítása érdekében. Izrael a Hamásszal áll háborúban, nem pedig a gázai civilekkel.
Az IDF erői között vannak orvosi csapatok és arabul beszélők, akik meghatározott kiképzésen vettek részt, hogy felkészüljenek erre az összetett és érzékeny környezetre, azzal a szándékkal, hogy a Hamász által emberi pajzsként használt civileknek ne essen bántódásuk.
Az elmúlt hetekben az IDF nyilvánosan újra és újra figyelmeztetést adott ki, hogy a Hamász folyamatos katonai használata az al-Sifa kórházban veszélyezteti annak a nemzetközi jog szerinti védett státuszát, és elegendő időt biztosított arra, hogy véget vessenek a kórházzal való jogellenes visszaélésnek.
Tegnap az IDF ismét közölte az illetékes gázai hatóságokkal, hogy 12 órán belül be kell szüntetni minden katonai tevékenységet a kórházon belül. Sajnos, ezt nem tették meg. Az IDF emellett elősegítette a kórház széles körű kiürítését, és rendszeres párbeszédet folytatott a kórházi hatóságokkal. Felszólítjuk a kórházban tartózkodó összes Hamász-terroristát, hogy adja meg magát.
Az IDF a héber X csatornáján jelezte, hogy ha már a kórházban van, akkor továbbra is jelen lesz ott, azt írva, hogy
a művelet folytatásában várhatóan inkubátorokat, orvosi felszereléseket és bébiételeket szállítanak a kórházba.
Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala szerint Gáza északi részén már csak egy kórház működik − írta meg a The Guardian.
Legutóbbi, kedd este New Yorkban közzétett frissítésükben azt írták, hogy
a jelentések szerint november 14-én Gáza városában és Gáza északi részén a kórházak közül csak egy működik még minimális szinten; az összes többi kórház beszüntette működését az áram, orvosi fogyóeszközök, oxigén, élelmiszer és víz hiánya miatt, amit a bombázások és a környékükön zajló harcok súlyosbítottak. A gázai al-Ahli kórház jelenleg több mint 500 beteget fogad, és a jelentések szerint ez az egyetlen egészségügyi intézmény, amely képes betegeket fogadni északon. Azonban ez is egyre nagyobb hiányokkal és kihívásokkal néz szembe.
John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője egy sajtótájékoztatón közölte : saját hírszerzési információkkal tudják igazolni azt, hogy a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezetek valóban katonai célokra, katonai műveletek támogatására használják a gázai kórházakat, illetve az azok alatt lévő alagutakat.
Kirby név szerint említette az al-Sifa kórházat, amelyről gyakran cikkezett a sajtó a napokban. Hozzátette azt is, hogy a kórházakban, alagutakban őrzik a túszok egy részét is, és hogy az al-Sifában van a két terrorszervezet egyik irányítóközpontja.
A szóvivő azt is megjegyezte:
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK EZZEL EGYÜTT SEM TÁMOGATJA AZ AL-SIFA ELLEN VÉGREHAJTOTT IZRAELI LÉGICSAPÁSOKAT.
Leszögezte, hogy a kórházakat és a pácienseket meg kell kímélni, mert az ártatlanok „nem érdemlik meg, hogy kereszttűzbe kerüljenek”. Azt elismerte, hogy Izraelnek egy nehéz katonai műveletet kell végrehajtania amiatt, hogy a Hamász pajzsként használja a civileket, de ez nem menti fel Izraelt azon kötelezettség alól, hogy meg kell óvniuk a polgári személyeket.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy szerdán kora reggel rajtaütést hajtott végre a Hamász ellen az al-Sifa kórházban, és egy
precíz és célzott műveletet hajtott végre a Hamász ellen az egészségügyi komplexum egy meghatározott területén.
Kevesebb mint egy órával korábban, helyi idő szerint hajnali 1 óra körül a gázai „egészségügyi minisztérium” szóvivője azt mondta, hogy Izrael közölte a terület tisztviselőivel, hogy „az elkövetkező percekben” rajtaütést hajt végre a kórházkomplexumban. Az al-Sifa Gáza legnagyobb kórháza − írta meg a The Guardian.
A gázai egészségügyi minisztérium szóvivője az al-Dzsazírának azt mondta, hogy az izraeli erők átkutatják az al-Sifa kórház alagsorát.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Golani-dandár csapata olyan felszereléseket talált a Gázai övezet területén, amelyeket a Hamász terroristái vettek el társaiktól az október 7-i támadásuk során – írta a The Times of Israel.
Az ellopott felszerelést – és a Hamász egyéb fegyvereit – az úgynevezett kormányzói házban találták meg Gázában.
Az IDF szerint a felszerelést visszahozzák Izraelbe.
Joáv Gallant, Izrael védelmi minisztere szerint az Izraeli Védelmi Erők (IDF) áttörte a Hamász védelmét Gázaváros északi és déli oldalánál is – írta a The Times of Israel.
„Engedélyeztem a hadseregnek, hogy folytassa az előrenyomulást. Gáza nem lesz biztonságos hely [a Hamásznak], amíg be nem fejezzük küldetésünket és vissza nem kapjuk a túszokat” – mondta Gallant.
Fadel Naim az al-Dzsazírának elmondta, hogy az al-Ahli Arab Kórház nincs elég jól felszerelve ahhoz, hogy traumaközpontként vagy tábori kórházként működjön.
Mi egy kis kórház vagyunk, a felszereltségünk nagyon korlátozott. Amit most teszünk, az az, hogy megpróbáljuk megmenteni az emberek életét
– fogalmazott.
Naim elmondta, hogy egyre több sérült érkezik, mivel Gázaváros más kórházai összeomlottak a folyamatos izraeli támadások, valamint az áram és egyéb ellátmányok hiánya miatt.
Hárman vagyunk sebészek – én ortopéd sebész vagyok, van egy másik általános sebészünk és egy plasztikai sebészünk. Több mint 100 fekvőbetegünk van. Vannak olyan embereink, akiknek műtétre van szükségük, de a korlátozott erőforrások miatt nem tudjuk ezeket végrehajtani
– mondta.
Elárulta, hogy csak életmentő műtéteket végeznek. Minden nap több mint 200 sérültet fogadnak, néhányan közülük a kórházban maradnak, mert nincs otthonuk, ahová mehetnének.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index élő hírfolyama az izraeli eseményekről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!