Valóban intenzívebbé vált a Moszkva és Washington közötti interakció a kormányhivatalok vonalán – jelentette ki kedden újságíróknak Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, aki azzal kapcsolatban nem kívánt részletekbe bocsátkozni, hogy az ukrajnai rendezés ügyében érkezett-e konkrét javaslat Washingtontól.
Az MTI beszámolója szerint az orosz és az ukrán közösségi médiában megjelent közlésekre reagálva Peszkov azt mondta, hogy a Kremlnek nincs tudomása arról, hogy Moszkvába érkezett volna Stephen Whitkoff, Donald Trump amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja. Közölte, hogy Moszkva nem tervez ilyen kapcsolatfelvételt.
Az elnöki szóvivő hangot adott álláspontjának, miszerint aligha jelzi Moszkva és Washington álláspontjának közeledését az a tény, hogy Donald Trump megosztotta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az amerikai–európai kapcsolatokra vonatkozó kijelentését, miszerint az európai elitek hamarosan „a gazda lábához fognak állni, egy kicsit csóválják majd a farkincájukat”, és így „minden a helyére kerül majd”. Úgy vélekedett, hogy az amerikai hatóságok figyelme az orosz elnök kijelentései iránt azért fontos, hogy Washington megértse Moszkva álláspontját a globális kérdésekben.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő közölte, hogy Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes kedden fogadta Lynne Tracy moszkvai amerikai nagykövetet. Az orosz diplomata szerint a felek a külképviseletek tevékenységéről tárgyaltak.
Peszkov nem szólt arról, hogy az új amerikai kormányzat részéről érkeztek-e konkrét javaslatok az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban. „Egyelőre nincs mit hozzátennünk” – mondta Peszkov, aki az előző két nap folyamán sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta Trump kijelentését, miszerint telefonon beszélt Putyinnal. A Kreml honlapja szerint a két vezető legutóbb 2020. július 23-án beszélt egymással.
Dmitrij Peszkovnak kérdést tettek fel Trump azon megjegyzésével kapcsolatban is, hogy egy nap Ukrajna „Oroszországgá válhat”, és nem zárta ki, hogy Washington „vissza akarja majd kapni” az amerikai kormány által Ukrajnára elköltött összes pénzt, mintegy 500 milliárd dollár értékű ukrajnai ritkaföldfém formájában. A Kreml szóvivője erre reagálva azt hangoztatta, hogy Ukrajna jelentős része vissza szeretne térni Oroszországhoz, és négy régió ezt már meg is tette. Mint mondta, ez „sok tekintetben összecseng Trump elnök szavaival”.
Két civil megsérült, amikor egy ukrán pilóta nélküli légi jármű (UAV, drón) célba vett egy polgári személygépkocsit Zaporizzsja régióban – jelentette ki Jevgenyij Balicki kormányzó a TASZSZ orosz hírügynökség információi szerint.
A kijevi fegyveresek egy drónt irányítottak egy civil autóra az autópályán, amelyben egy család utazott: egy nő, egy férfi és ötéves unokájuk.
A nagyszülők különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett, jelenleg kezelés alatt állnak. A nő állapota kritikus. Az ötéves kisfiú nem sérült meg, de az orvosok figyelemmel kísérik az állapotát.
Donald Trump amerikai elnök kormánya felfüggesztette az ukrajnai konfliktus megoldására irányuló terv kidolgozását, hogy figyelembe vegye az európai szövetségesek véleményét − állítja a The Telegraph című brit lap.
Írásuk szerint az amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja, Keith Kellogg azt ígérte, hogy a tervezet véglegesítése előtt megbeszéléseket folytat a NATO-szövetségesekkel. Elmondta, hogy véleményeket kér arról, hogy milyen formában készüljön el a terv, és hogyan járulhatnának hozzá más kormányok a békefolyamathoz.
A kiadvány meg nem nevezett forrásai szerint Kellogg biztosította az európai partnereket arról, hogy az Egyesült Államok meg akarja erősíteni Ukrajna pozícióját az Oroszországgal folytatott tárgyaláson − szemlézte a Ria Novosztyi.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!