A legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában dán, kínai, román, tunéziai és bosnyák produkciók versenyeztek az arany szobrocskáért. Érdekesség, hogy idén kimondottan sok olyan film szerepelt az Oscar-gála jelöltjei között, amely a való életben is megtörtént eseményt dolgoz fel.
A Nyertes:
Még egy kört mindenkinek
A dán tragikomédia négy férfi mindennapjaiba enged betekintést, akik kipróbálják azt a furcsa teóriát, miszerint az életük nyugodtabb, boldogabb és sikeresebb lesz, ha egy bizonyos mennyiségű alkohol van a szervezetükben. A véralkoholszint fenntartása érdekében naponta meghúzzák a flaskát, de van egy aranyszabályuk: este 8 óra után tilos a pia, akárcsak Hemingwaynél. De miért pont az amerikai novellista neve merül fel? Nos, Ernest Hemingway nemcsak páratlan író, de páratlan alkoholista is volt. Soha nem ivott írás közben, de az itallal – akárcsak a nőkkel – egész életében viharos kapcsolata volt. Legtöbbet mégis a baráti körében ivott, ő volt a társaság legszomjasabb tagja.
Nevezettek maradtak
Better Days
Nyálasnak tűnő – és a cím alapján nyálasnak is hangzó – film a kínai produkció, ám a látszat néha csal. Két fiatal nem mesés, hanem inkább egy horrorsztoriba illő életút közben talál egymásra. A film hosszú utat tett meg az Oscar-jelölésig. Tavaly például visszavonták a Berlinalén való indulását, sőt a kínai bemutató dátumát is eltolták. A közvélemény szerint ennek az lehetett az oka, hogy az események egybeestek volna a népköztársaság megalapításának hetvenedik évfordulójával. A másik oldal szerint csak azért nem indulhatott a berlini fesztiválon, mert a 2019-es film nem készült el időben.
Kollektíva
Halálos tűz pusztított 2015-ben a bukaresti Colectív szórakozóhelyen. A helyszínen 27 fiatal halt meg, míg legalább 180-an szenvedtek égési sérüléseket. Igen ám, de a sebesültek közül 37-en csak napokkal, hetekkel később kórházi fertőzésben haltak meg. Tömegek vonultak az utcára, a tüntetések pedig elérték a céljukat: lemondott a korrupt kormány. A kórházi halálesetek nem véletlenek: a katasztrófa és az azt követő vizsgálatok során kiderült, a sérülteken használt, fertőtlenítőszernek beállított folyadék csupán közönséges víz volt – nem csoda hát, hogy a sebek tovább fertőződtek, a páciensek pedig belehaltak a sérüléseikbe. A lefizetett igazgatók persze mindvégig tudtak a dologról...
The Man Who Sold His Skin
A saját bőrét vásárra vivő szír menekült történetét elnézve hiba lenne azt hinni, hogy ez csak egy film, és hasonló képsorok nem történtek meg a való életben. Megtörténtek. A tetovált emberek dísztárgyként való mutogatása évszázadokra nyúlik vissza. A szétvarrt emberek cirkuszi mutatványosként keresték a kenyerüket. Amerikában és Angliában az 1800-as évektől kezdve a vándorcirkuszok és a mutatványosok ezekből a „szörnyszülöttekből” éltek – a tetovált férfiaknak és nőknek mindössze annyi volt a feladatuk, hogy kiálljanak a kíváncsi tekintetek elé.
Quo Vadis, Aida?
1995 júliusában a boszniai szerb hadsereg Ratko Mladić tábornok irányításával lerohanta az ENSZ által biztonságos menedékké nyilvánított Srebrenica városát. Több mint 8000 embert, főleg férfiakat és fiúkat gyilkoltak meg, testüket tömegsírokban temették el. Ez volt a Jugoszláviát megrázó háborúsorozat egyik legkegyetlenebb időszaka. Jasmila Žbanić drámai filmje megmutatja, hogyan fajult el idáig a helyzet. Nem a történtek miértjére keresi a választ, hanem a brutalitás mértékét igyekszik bemutatni: a rendező szerint sokkal fontosabb megérteni a tragédiához vezető utat, mint magát a tömegmészárlást.
Köszönjük az estét, az éjszakát és a hajnalt, s hogy velünk tartottak a 93. Oscar-díjátadón. Most pihenjenek, vagy dolgozzanak, és ha tehetik, nézzék meg a filmeket, de ne csak a nyertes alkotásokat.
Az Index kultúra rovata
Legjobb film
Nomádok földje
Legjobb nemzetközi film
Még egy kört mindenkinek
A legjobb rendező
Chloé Zhao
Legjobb női főszereplő
Frances Mcdormand (Nomádok földje)
Legjobb férfi főszereplő
Antony Hopkins (The Father)
Legjobb operatőr
Eric Messerschmidt (Mank)
Legjobb élőszereplős rövidfilm
Two Distant Strangers
Legjobb animációs film
Lelki ismeretek
Legjobb animációs rövidfilm
Ha bármi történik, szeretlek
Legjobb jelmeztervező
Ann Roth (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)
Legjobb férfi mellékszereplő
Daniel Kaluuya (Judas and the Black Messiah)
Legjobb női mellékszereplő
Youn Yuh-Jung (Minari)
Legjobb adaptált forgatókönyv
Cristopher Hampton és Florian Zeller (The Father)
Legjobb forgatókönyvíró
Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő)
Legjobb dokumentumfilm
Tanítóm, a polip
Legjobb rövid dokumentumfilm
Colette
Legjobb hang
A metál csendje
Legjobb vágás
A metál csendje
Legjobb vizuális effektek
Tenet
Legjobb látvány/díszlet
Mank
Legjobb eredeti filmzene
Lelki ismeretek (Trent Reznor, Atticus Ross és Jon Batiste)
Legjobb eredeti betétdal
Fight for You (Judas and the Black Messiah). Zene: H.E.R. és Dernst Emile II, Szöveg: H.E.R. és Tiara Thomas
Legjobb smink, maszk és haj
Ma Rainey: A blues nagyasszonya
Anthony Hopkins elvitte a legjobb férfi szereplőnek járó Oscar-szobrot a sokak szerint esélyesebbnek tartott Chadwick Boseman elől a Los Angelesben vasárnap este megrendezett 93. díjátadó gálán.
Chadwick Boseman, ahogy az Index is megírta, tavaly augusztusban vastagbélrákban halt meg. Halála akkor a teljes filmvilágot megrendítette.
A színészt négy évig kezelték: többször műtötték és kemoterápiákon is részt vett. Betegsége alatt folyamatosan dolgozott, így több forgatását sikerült befejeznie; köztük a Marshall – Állj ki az igazságért!, Az 5 bajtárs, a Ma Rainey: A blues nagyasszonya és egyéb más filmet.
Nem a mostani díj lett volna az első, amit halála után ítélnek meg számára. Az amerikai Nemzeti Társaság a Színes Bőrű Emberek Előrejutásáért (NAACP) filmdíjai közül a 43 évesen meghalt színészt kettőre is jelölték, a Ma Rainey: A blues nagyasszonya című filmben a dzsessztrombitás megformálásáért a legjobb főszereplőnek járó díjra, Spike Lee Az 5 bajtárs című drámájában nyújtott alakításáért pedig a legjobb mellékszereplő kategóriában. Végül a legjobb filmszínészek között nyert akkor.
A walesi származású színészóriás ezúttal a The Father, amely magyarul Megmaradt apámnak című címet viseli, férfi főszereplőjeként került az Oscar jelöltek közé. Az időskori demenciával küzdő drámaíró figuráját már akkor Anthony Hopkinsnak szánta a farancia rendező, Florian Zeller, amikor még csak tervezgette a forgatást. Elég jól tervezgetett, hiszen elsőfilmesként hat kategóriában jelölték alkotást.
A nyolcvanhárom éves színész, aki az 1992-es A bárányok hallgatnak után most megkapta második Oscar-díját, rekordot állított be. Eddig Henry Fonda volt a legidősebb színész, aki nyerni tudott, de ő „csak” hetvenhat éves volt, amikor megkapta a szobrocskát Az Aranytó című filmdráma férfi főszerepéért.
Anthony Hopkins Richard Burton hatására döntötte el, hogy ő is színész lesz. Nem csoda, hiszen földik voltak, mindketten a walesi Port Talbotban cseperedtek.
Apja nem nagyon hitt a színművészetben, és amikor látta, hogy fia nem hajlandó tisztességes szakmát tanulni, kivágta otthonról a tizenhat éves álmodozót. Anthony nem adta fel, amatőrök között kereste az úját, majd letudta a kétéves katonaságot, és a londoni Royal Academy of Dramatic Art színész szakán szerzett szakmai képesítést.
A hatvanas évek közepén Sir Lawrence Olivier vette fel a londoni Nemzeti Színházba, a következő években a brit színpadok vezető művészeként tartották számon az italt sem megvető színészt.
Hamar felfedezték a filmrendezők is. Első fontos filmszerepét Katharine Hepburn és Peter O'Toole társaságában játszhatta el.
A hetvenes évek közepétől nagyjából tíz évet töltött Los Angelesben. Eleinte többnyire részeg volt, majd rájött, hogy ez nem igazán tesz neki jót, és szakemberhez fordult segítségért.
A nyolcvanas években még nem sikerült a legnagyobb hollywoodi sztárok közé jutnia, de az 1991-es Bárányok hallgatnak zseniális kannibáljaként rájött a szakma és a világ, hogy Hopkins kivételes színész.
Bármihez nyúlt arannyá vált – legyen az a kardos, lovaglós Zorro, Brad Pitt apja a Szenvedélyek viharában, vagy megszállott ausztrál veterán motoros a Leggyorsabb indiánban. Még Thor apját, a zord Odint is hitelesen játszotta.
Rég nem iszik, szívesen fest és zenél, és nyolcvanhárom évesen sem életművéért kapott Oscart.
Renée Zellweger adta át Frances McDormandnak az Oscart A nomádok földje című filmben nyújtott alakításáért.
A színésznő 1957-ben született Chicagoban, de kanadai szülők fogadták örökbe. Mégis Amerikában telepedtek le, ahol a főiskola elvégzése után McDormand beiratkozott a Yale Egyetem színjátszó szakára. Miután megszerezte diplomáját New Yorkba költözött, ahol megismerkedett a Coen fivérekkel, ami mindhármuk életére nézve egy meghatározó ismertség lett. Joel és Ethan több filmjében is McDormand játszott fontos szerepet, Joel Coen pedig később el is vette a színésznőt, akivel a mai napig egy párt alkotnak. A házaspár egy közös fiút is örökbefogadott közös éveik során.
McDormand sokarcú színésznő, több különböző karakter bőrébe bújva is megállta a helyét. Ennek meg is lett a gyümölcse, ugyanis számtalan jelölés mellett a legrangosabb díjakkal jutalmazták munkáit. Olyan filmekben játszott, mint a Fargo, aminek főszerepéért Oscar-díjat kapott, a Majdnem híres, a Wonder Boys, a Miss Pettigrew nagy napja, a Holdfény királyság vagy a Három óriásplakát Ebbing határában, amiért szintén arany szobrot kapott.
A film ugyan nem nyert Oscar-díjat, de legalább megtanulhattuk, hogy a film címe magyarul annyit tesz: vízi borkóró. A minari egy petrezselyemre hasonlító növény, a koreai élelmiszerboltok egyik legkeresettebb zöldsége. Friss minarit nehéz beszerezni, ezért aki talál az üzletben egy köteget, általában azonnal lecsap rá.
És hogy miért egy zöld növényről nevezték el az Oscar-jelölt filmet? Nos, a Minari egy koreai család életét mutatja be, amelynek tagjai az 1980-as évek Amerikájában próbálnak egyről a kettőre jutni.
Mióta a világ világ, a szabadság a fiatalok számára az egyik legerősebb hívószó. (Elég itt és most a tegnapi budapesti szombat éj, az első félszabad féléjszaka mámoros jókedvét felidézni.) A szabadság lehetősége bőven elhomályosítja a lakókocsis életmód szépségét. Persze, tudjuk jól: a kisteherautóba gyömöszölt világ valaha nem választás, hanem menekülés volt – egy gazdasági világválság kelléke. Ez a nomád kultúra úgy jött létre, hogy a munkájukat és ezzel szinte mindenüket elvesztő amerikaiak kis lakássá alakított furgonjukkal nekiindultak Amerikának különböző alkalmi munkákat keresni és abból megélni.
Chloé Zhao harmadik nagyjátékfilmje nemcsak elhozza ezt a nomád életérzést, de a nézőt nappalijában közösen utaztatja ezzel a szubkultúrával. A film melankolikus hangulatával, békességet és nyugalmat sugárzó képeivel és történetmesélésével egy idilli világ képeit mutatja a zűrös, rideg világban.
És valószínű, hogy Amerikának a Trump-korszak után, a választási zűrvarok után éppen ilyen nyugodtságra van szüksége. Ahol a szürke sziklák, az elhagyatott tavak szépsége és őszintesége az idill, ahol a szereplőket nem a road-movie útja köti össze, hanem jellemük természetessége és tisztasága. A nomádok érzéseket adnak át a nézőknek. Olyanokat, amelyek kiveszni látszanak a társadalomból. A papírforma Oscar-díj ezeknek a reményeknek szól a különösen nehéz 2020-as év után.
Egy amerikai kisváros gazdasági összeomlása után Fern fogja magát, és egy kisteherautóba cuccol, hogy aztán modern nomádként járja az országot, és élje az életét. A 2020-as film egy polihisztornak mondható nő munkája: Chloé Zhao nemcsak rendezőként, de vágóként, forgatókönyvíróként és producerként is dolgozott A nomádok földjén.
A film nemcsak egy átlagos road movie, hanem egy személyes fejlődéstörténet is. Nem a cél, az út számít – olvasni a kritikákat.
Chloé Zhao megannyi díjat bezsebelt már ezzel a filmmel, és az Akadémia is 6 kategóriában jelölte. A nomádok valójában önmagukat alakítják, Zhao tehát a fikciót és a dokumentumfilmet vegyíti ebben az alkotásban. A főszereplő, a színésznő Frances McDormand léte azonban mintha egy kicsit a fikcióhoz sorolná a filmet.
Mivel a vándorok életét megörökítő A nomádok földje azt megkívánta, a stáb hosszú hónapokig járta az országot. A forgatási munka nagyon megterhelő volt a legtöbb stábtagnak. Frances McDormand, a film főszereplője 61 éves volt a filmforgatás alatt.
A fáradékony, korosodó McDormand mellé kijelöltek egy „bébiszittert” is, hiszen fontos volt, hogy a nő ne aludjon el két jelenet között. Kipihentnek kellett lennie: a segítő kérésére feküdt le, majd kelt fel reggelente.
Aaron Sorkin filmje, A chicagói 7-ek tárgyalása 13 évvel az után került fel a Netflixre, hogy a férfi megírta volna a forgatókönyvet. Az 1968-as, úgynevezett Demokratikus Nemzeti Konvenciót – és az azt követő tárgyalást – bemutató film sok Oscar-jelöléshez hasonlóan szintén valódi eseményeket dolgoz fel.
A rendező a premieren elmondta, olyan sokáig tartott elkészíteni a filmet, hogy soha nem hitte volna, egyszer végre megtekintheti a végeredményt.
A Júdás és a Fekete Messiás olyan film, amely valós történeten alapul. Az afroamerikai Fekete Párducok radikális mozgalom aktivistájáról, a rendőri rajtaütés során meggyilkolt Fred Hamptonról szóló mozinál fontos volt, hogy valóban élethűen ábrázolják az eseményeket.
A forgatás kezdete előtt a színészek Chicagóba utaztak, hogy találkozzanak Hampton fiával, Fred Hampton Juniorral. A férfi kíváncsi volt, hogy melyik szereplőt mi motiválja abban, hogy a filmben szerepeljen. A stáb azonban nemcsak Hampton Juniorral, hanem az anyjával, Deborah Johnsonnal is beszélgetett. A nő nyolc hónapos terhes volt, amikor Hamptont lelőtték, így a fia már nem ismerhette az édesapját.
Glenn Close 74 évesen nyomott egy laza twerket.
A Jean Hersholt humanitárius díjat minden évben olyan személy kapja, aki jelentős humanitárius erőfeszítéseket tett a filmiparért. A díjat az 1956-ban elhunyt dán színészről nevezték el, aki Hollywood legnagyobb filantrópja volt.
Jean Hersholt a Motion Picture Relief Fund (Mozgóképes segélyalap) igazgatója volt 18 évig, később pedig az Akadémiának is elnöke egy kritikus időszakban. A filmiparban betöltött tevékenységéért csillaga megtalálható a Hírességek Sétányán Hollywoodban.
Míg Margot Robbie új frufruval varázsolja el a közönséget, addig Halle Berry hajáról mindenet lehet mondani, csak azt nem, hogy túl vonzó lenne...
Zenéket kell felismerni, hogy azok voltak-e Oscar-jelöltek. A feladat nem egyszerű, főleg úgy, hogy győztesek is lehetnek közöttük.
Az Oscar-díjat Trent Reznor, Atticus Ross és Jon Batiste vehette át.
Jelöltek voltak még a kategóriában:
Talán erről is készül majd film, hogy Glenn Close művésznő mindig elmegy az Oscar-díjért, de sosem kapja meg. Mondhatni, ez az élet, de mintha egy kicsit kegyetlen volna.
Glenn Close 1947. március 19-én született a Connecticut állambeli Greenwichben, az Amerikai Egyesült Államokban. A színésznő tizenkét generációra visszamenőleg igazoltan kékvérű ősökkel dicsekedhet. Michael Duglashoz hasonlóan a Choate Rosemary Hall iskolába járt.
Pályáját televíziózással kezdte a hetvenes évek közepén, első filmes munkáját a Garp szerint a világban kapta, és az ott nyújtott alakításáért rögtön Oscarra is jelölték. Az ezt követő két év is Oscar-jelölésekkel telt. Jelölték 1987-ben a Végzetes vonzerőért, ötödik Oscar-jelölését pedig a Veszedelmes viszonyokért kapta. Hatodik jelölését az Akadémia a 2011-es Albert Nobbs című filmért adta. Majd sikerült hetedszerre is meghívatni ezt a csodás színésznőt. Ennyi jelölés után igazán ideje lett volna, hogy megkapja az aranyszobrot, és talán sovány vigasz, hogy az életműért járó Oscar-díjat egyszer majd hazaviheti.
H.E.R. lila kapucnis szerelésében az 5 éve elhunyt Prince előtt tiszteleg. Prince 1985-ben viselte a csillogó ruhát, amikor is ő vehette át a legjobb eredeti dalnak járó díjat a Purple Rainért.
A Fight for You, a Júdás és a fekete messiás c. film betétdala érdemelte ki kategóriájában az Oscar figurát. A szám zenéjén és szövegén is dolgozott az előadó, H.E.R., akinek Dernst Emile és Tiara Thomas voltak a szerzőtársai.
Talán az Oscar történetének egyik legkínosabb pillanata volt, mikor 2017-ben Warren Beatty és Faye Dunaway adta át a legjobb filmnek járó elismerést, viszont Beatty kis hezitálás után a La La Land, azaz a Kaliforniai álom című filmet nevezte meg győztes produkcióként. A producerek már a köszönőbeszédet mondták, mikor kiderült, hogy félreértés történt, rossz boríték került a színész kezébe, és az igazi nyertes a Holdfény című film.
Kiderült, hogy Beatty a legjobb színésznőnek járó elismerés díját hirdető borítékot kapta fel, amiben Emma Stone neve szerepelt, alatta megjelölve a Kaliforniai álom című filmmel. Aki élőben követte az eseményeket, valószínűleg még most is ugyanúgy sajnálja Warren Beatty amerikai színészt, hiszen szegény az egész világ szeme láttára követte el élete legnagyobb bakiját.
Harrison Ford adta át a legjobb vágásért járó Oscar-díjat, amit a Sound of Metal című filmben nyújtott munkájáért vehetett át Mikkel E. G. Nielsen.
Ford a konferálást azzal kezdte, hogy vágóktól származó mondatokat olvasott fel a közönségnek. A viccesnek ható megjegyzéseket a Szárnyas fejvadász című filmből gyűjtötte össze, ezzel is azt akarta mutatni, mennyire sok dologra kell figyelnie egy vágónak.
A kategóriában jelöltek voltak még:
A Sound of metal egy, a hallását elveszítő metálzenészről szól. A főszereplőt alakító Riz Ahmed halló ember létére elkezdett jelnyelvet tanulni. Ahmed hét hónapon keresztül heti öt nap gyakorolt. A színésznek Jeremy Lee Stone volt a tanára.
Kiváltságosnak érzem magam, hogy felkészülhettem erre a filmre. Nem tanulásként fogtam fel. Öröm volt. Megváltoztatta, sőt gazdagította az életemet
– nyilatkozta Ahmed a Variety magazinnak.
Tayler Perry amerikai színész, rendező, producer és forgatókönyv író kapta jótékonysági tevékenységéért az idei Oscar-gálán a Jean Hersholt Humanitarius-díjat. A művész-üzletember 2020-ban szerepelt a Forbes Magazin 100 legbefolyásosabb embert felsoroló listáján.
Erik Messerschmidt nyerte a legjobb operatőrnek járó díjat a Mank című filmben végzett munkájáért. Az 1940-es évek képi (és persze hangzásvilágát) imitáló film fekete-fehérben káprázik.
Abban az évben, amikor kitört a második világháború, az Amerikai Filmakadémia úgy döntött, különválasztja a színes és a fekete-fehér filmek kameramunkáját.
Ez a gyakorlat egészen 1967-ig élt az Oscar-díjak odaítélésénél. Az 1939 és 1969 közti időszakban Jack Hildyard volt az, aki 1958-ban egyedül nyert színes kategóriában a Híd a Kwai folyón című film (1957) operatőri munkájáért.
Feltűnő a különbség az eddigi gálákhoz képest. Nincs zsúfolt színházterem, az asztalok a lokálok világát idézik.
A BAFTA után az Oscar szobrocskát is hazavitte a Tanítóm, a polip című dokumentumfilm.
Craig Fostert a botswanai Okavango-deltában élő nílusi krokodilról szóló Into the Dragon’s Liar fényképezéséért jelölték Emmy-díjra 2010-ben, testvérével, Damonnal közös filmje (egyben első rendezése), a Kalahári sivatagban élő busmanok (szanok) életét bemutató The Great Dance: A Hunter’s Story című dokumentumfilmje pedig hazájában aratott nagy sikert még 2001-ben.
Craig Foster azonban megcsömörlött a munkájától, a világtól és nagyjából mindentől. Az egyetlen dolog, ami érdekelte: a víz alatti világ. Lemerült hát a lakhelyéhez közeli hínárerdőbe és elkezdett filmezni. Az egyik merülés alkalmával találkozott azzal a polippal, akivel életre szóló barátságot kötött.
Élményeit gyakran könnyes szemmel mondja el erről a nem mindennapi barátságról. S hogy miért tanító a polip? Nos, Foster nemcsak a polipról, a hínárerdőről szól filmjében, hanem arról a tanulási folyamatról is, amely közel hozza őt fiához.
A gyönyörűen fotografált dokumentumfilm egyetlen kérdésre nem válaszolt pusztán: mit is adott az immár Oscar-díjas film rendezője barátjának, tanítójának, a polipnak.
Ezúttal a Tenet csapata kapta a legjobb vizuális effekt díját. Andrew Lockley a szoborral kezében először a rendező Chirsopher Nolannak mondott hálát, majd az édesapjának, aki szintén megkapta ugyanezt a díjat. A Tenet-effektek mesterei: Andrew Jackson, David Lee, Andrew Lockley és Scott Fisher.
A tíz jelöléssel induló Mank látványtervezői kapták a kategória fődíját.